digitalizáció

2020.12.10. 14:40

Elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezetnek be a belföldi tértivevényes leveleknél

A kézbesítésről a visszaigazolást 2021. január elsejétől alapértelmezettként elektronikusan kapják meg, de továbbra is lehet kérni papír alapú értesítést.

Budapest, 2013. szeptember 25. Postás ügyintézõ "Tértivevény" feliratú, különszolgáltatást jelzõ matricákat választ a VI. kerületi Teréz körúti 62-es postán 2013. szeptember 25-én. Ezen a napon ünnepélyes keretek között átadták az ország legnagyobb forgalmú postájának, a Budapest 62-esnek a felújított ügyfélterét. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezetnek be a belföldi tértivevényes leveleknél 2021. január elsejétől – közölte a Magyar Posta csütörtökön.

Ismertetik, hogy

jelenleg a tértivevényes levél hagyományos feladásánál két nyomtatványt is ki kell tölteni.

Egyik a feladóvevény, amely a feladás tényét igazolja az ügyfél számára, a másik a tértivevénylap, amelyet mostanáig a küldemény hátuljára ragasztott a posta, és kézbesítéskor ezt kellett aláírni, majd a levél kézbesítését követően az aláírt kézbesítési igazolást visszaküldte a posta a feladónak.

Az elektronikus feladást a posta 2020. júliusától árban is előnyben részesíti, de továbbra is lesz lehetőség a postákon a papíralapú feladásra is.

Forrai Péter, a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta,

a digitális megoldások pontosabb, gyorsabb kezelést nyújtanak, a magyarhoz hasonló rendszereket ma már más nemzeti posták is bevezettek

- tette hozzá.

Az elektronikus kézbesítési rendszerrel Magyarország több mint 4,5 millió címhelye elérhető. Tavaly több mint 12 millió darab tértivevényes küldeményt kézbesített a posta – tájékoztatott a Magyar Posta Zrt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában