Krimi

2024.07.04. 20:14

Sokak által kedvelt fiatal pár halt meg az Árpád hídon történt balesetben

Mónika és Ervin együtt dolgozott, a baleset idején éppen munkából tartottak hazafelé közös lakásukba. Mónikát sokan szerették, mesemondóként lett ismert.

MW

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Amint arról korábban hírt adtunk, borzalmas baleset történt július 3-án, szerdán éjjel az Árpád hídon. A 43 éves ámokfutó, Roland ellopott egy taxit a lakhelyéhez közeli óbudai Tavasz utcában, majd forgalommal szemben fehajtott vele az Árpád hídra.

Már a felhajtón nekiment egy kocsinak, majd híd közepén egyenesen nekirohant egy Suzukinak és egy másik taxinak. A vétlen taxiból négy embert kórházba vittek, a kocsit vezető N. Tamás súlyosan megsérült, állapota jelenleg is súlyos.

Az ámokfutó meghalt az ütközéskor, és életét vesztette a Suzukiban ülő két fiatal, Sz. Mónika és B. Ervin is, akiknek a holttestét a tűzoltók szabdították kis a teljesen szétroncsolódott autóból - írja cikkében a Bors.

A pár egy magyar fiatalokért létrehozott szervezetben dolgozott a II. kerületben, a baleset idején éppen munkából mentek haza. A lap úgy tudja, hogy a felvidéki születésű Mónika népszerű mesemondó volt, gyakran tartott felolvasásokat felnőtteknek és gyerekeknek is, míg a gyergyószentmiklósi Ervin a szervezet egyik ügyintézőjeként dolgozott.

Közös jövőt terveztek

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy fiatal pár békében utazik haza, és ez történik. Móni volt a világ legjószívűbb embere, imádták a gyerekek és a felnőttek is. Csodásan mesélt, látszott, hogy a lelke is benne van. Rendszeresen vállalt mesemondóesteket, most is több ilyenen részt vett volna

- mondta a fiatal nő egyik ismerőse.

Lopott taxival okozták a halálos balesetet az Árpád hídon
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

A lap információi szerint nemrégiben jegyezték el egymást Ervinnel, óbudai lakásukban együtt éltek, a baleset idején is ide tartottak.

"Szegény Ervin pár éve vesztette el az édesanyját, ez hatalmas törés volt az életében. De sokat dolgozott, és teljes életet élt" - mondta a páros másik ismerőse.

A halálos ütközést okozó taxitolvaj ellen több bűncselekmény miatt nyomoznak, ugyanis aznap kora hajnalban már a rendőrök előállították, majd elengedték, akkor drogos állapotban randalírozott a Tavasz utca egyik házában. 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!