Poétikon

2024.08.30. 11:37

A jóga és egy eltűnt bugyi nyomában (videó)

Tudták, hogy Vörösmarty Mihály a homeopátia reklámarca volt a maga korában? És azt, hogy az 50-es években vegetáriánus szakácskönyvért börtönbe is lehetett kerülni? Az e heti Poétikonban mindezt alaposan kivesézték, hiszen Viola Szandra és vendégei a műsorban a testgyakorlás, a homeopátia, a jóga és az irodalom kapcsolódási pontjait keresték.

MW

Viola Szandra, a Poétikon házigazdája ezúttal is izgalmas témával örvendeztette meg a nézőket

Forrás: Poétikon

„A bölcsész teste arra való, hogy elvigye a fejet a könyvtárba” – idézte a sztereotípiákra épülő viccet a műsorvezető, Viola Szandra, amely kijelentést aztán vendégei segítségével közösen igyekeztek megcáfolni.

A meghívottak, Erős Kinga író, a Magyar Írószövetség elnöke és Szilágyi Nagy Ildikó író, költő, jógaterapeuta az e heti műsor alkalmával azt bizonyították be, hogy éltek olyan nagy költők, szellemi nagyságok, akik igenis sokat tettek a testápolásért és a gyógyítás fejlődéséért.

A reformkorban például Vörösmarty Mihály nem csupán verset írt a homeopátiáról, hanem hírét is vitte az akkor divatos gyógymódnak. „A haza bölcseként” emlegetett Deák Ferenc pedig bipoláris depresszióban szenvedett, a gyógymódot pedig nem más, mint az utazás jelentette bajára, ami akkoriban nagy felfedezésnek számított.

Erős Kinga író, költő, az Írószövetség elnöke volt a meghívottja az adásnak Forrás: Poétikon


Később azonban a homeopátia majdnem feledésbe merült – tudhattuk meg a műsorból Erős Kingától. 

Az orvosi egyetemen két homeopátiás tanszék is volt, több homeopátiás gyakorlókórház volt Budapesten, nappali kórház is, és tulajdonképpen, ami a legérdekesebb számomra ebben az egész történetben az, hogy a homeopátia úgy kopott ki a magyar köztudatból, hogy a kommunizmus bejövetelekor, a kommunisták bejövetelekor, az 50-es években gyakorlatilag tiltólistára került, olyannyira, hogy a patikák államosításakor a homeopátiás szereket is be kellett szolgáltatni

 – mesélte az írószövetség elnöke. 

A homeopátia szelíd gyógymódnak számított és számít ma is, életfilozófiája részben rokon a jóga harmóniakeresésével.

De mi köze a jógában megjelenő szemléletnek egy elkallódott bugyihoz?

– tett fel egy meglepő kérdést Szilágyi Nagy Ildikónak Viola Szandra.

Most egy novellámra utalsz, aminek ez a címe, hogy Az elkallódott bugyi. Ennek az egyik szereplője és elbeszélője egyben kap egy olyan hírt, csak úgy szőrmentén, ami végülis az egész életét, kapcsolatát felborítja, de ahelyett, hogy mondjuk az illetőt, aki ludas, felpofozná, vagy leordítaná, vagy összeesne, nyugodtan reagál

– mesélt Az elkallódott bugyi című elbeszélésének főhőséről Szilágyi Nagy Ildikó. 

Erős Ildikó író, költő szerint a háziállatoknak is fontos szerepük van a harmnia megteremtésében

A harmónia megteremtésében, a kedély javításában persze a háziállatoknak is fontos szerep jut.

 Kiderült például, hogy Szilágyi Nagy Ildikó nem csupán író, költő és jógaterapeuta, hanem a kutyák kiképzéséről is sokat tud. Így mesélt aztán a mudi kutyafajtáról. A hallgatók így megtudhatják, hogyan képes terelni a nyájat, és azt is, hogy a segítő kutyák nem csupán a vakok és gyengénlátók társai lehetnek, hanem képesek akár előre jelezni az epilepsziás rohamot is.
A Poétikon legfrissebb epizódjában a hallgatók Szilágyi Nagy Ildikó Éjszakai megszólítás és Erős Kinga Miniatúrák című könyvéből is hallhatnak részleteket.

Az adást teljes terjedelmében itt lehet megnézni:


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!