Essünk neki nyugodtan a sarjaknak!

A korosabb gyümölcsfák gyökereiből, a tövükből és a törzsükből gyakran törnek elő erőteljesen növekvő sarjak. Az utóbbi évek enyhébb telei még inkább kedveznek ezeknek az egyébként haszontalan kinövéseknek, amelyek csak rontják a fa alakját és elveszik az energiáit a termésektől.

A törzssarjakkal viszonylag könnyen elbánhatunk: metszőollóval tőből kivághatjuk őket és – ha a tövükben nem hagytunk rejtett rügyeket – akkor véglegesen megszabadultunk tőlük. A gyökér és a tősarjak kiirtása hosszadalmasabb munkát igényel: a földet le kell bontani róluk, meg kell keresni a tövüket és lehetőleg le kell tépni őket, mert így nem maradnak a helyükön rejtett rügyek, amelyekből új, illetve még több sarj képződik.

Ritkítani ajánlott

A felkopaszodott, vastag váz­ágakon igen gyakran fejlődnek fattyúvesszők. Ezek sűrűn állnak egymás mellett, árnyékolják a koronát, sok tápanyagot fogyasztanak, de nem teremnek gyümölcsöt. A fattyúvesszőket legalább 20 centiméteres távolságra kiritkítjuk, és a megmaradókat arasznyi hosszúságban visszametsszük. Ezeken tavasszal oldalhajtások keletkeznek, amelyeken a következő évben már virágrügyek jelennek meg, és termést is érlelhetnek. Ezzel a módszerrel az idős fák fokozatosan megifjíthatóak.

Visszatérő kérdés, hogy melyik díszcserjét mikor kell metszeni. Általános szabály, hogy a tavasszal virágzókat csak elvirágzás után metsszük meg. Azonban a téli csapadéktól felázott, fellazult talajt a taposásunkkal tömörítjük. Ha fagyos a föld, bátran ráléphetünk, ha viszont olvad, akkor várjunk, míg megszikkad kicsit.

Csak igazító, kíméletes metszésre van szükség a gyöngyvirágcserje, kányabangita, rózsalonc, jezsámen és a gyöngyvessző esetén. Erőteljesen visszavághatjuk a kúszónövényeket – a klematisz kivételével. Vágjuk vissza az elburjánzott trombitafolyondárt, lilaakácot, tatáriszalagot, loncot, vadszőlőt, borostyánt. Ha belejöttünk a metszésbe, akkor a lomblevelű sövényeket is meg megmetszhetjük.