Közeleg a vízkrízis, a bolygóval „játszunk”

Magyarország víz szempontjából kedvező helyzetben van, globálisan azonban nincsenek jó hírei a szakembernek a víz világnapján. Szöllősi-Nagy András hidrológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára úgy fogalmazott, a Földön vízkrízis közeleg. A klímaváltozás, a népességnövekedés és az ember okozta vízszennyezés már most is komoly problémákat jelent.

Gyakran halljuk, hogy a víz lesz a 21. század nagy kihívása. Miért mondják ezt a szakemberek?

Ennek az az alapvető oka, hogy a Földön vízkrízis közeleg. Sőt nemcsak közeleg, hanem bizonyos helyeken már ott is van. Afrikában és Ázsiában jelentősen, de globálisan is megfigyelhető, sőt már Magyarországon is érezteti hatását. Az elmúlt 40 évben az egy főre jutó átlagos vízkészlet drasztikusan csökkent a Földön. Négy évtizeddel ezelőtt 15 ezer köbméter víz jutott egy emberre évente, ma már csak 4 ezer köbméter. Ez valóban drámai csökkenés. Magyarország szerencsés helyzetben van, mivel a mi vízkészletünk nagyjából 12 ezer köbméter fejenként évente. Mivel hazánkban nem olyan jelentős a népszaporulat, mint a fejlődő országokban, komoly vízhiány nem fenyeget minket. Viszont a fejlődő országokban a népszaporulat hatására rárakódik a klímaváltozás hatása. Ez azonban már globális méreteket ölthet, ami alól senki nem tudja magát kivonni. A klímaváltozás következményeit már most is észleljük. Ennek hatására ugyanis felgyorsult és még jobban fel fog gyorsulni a víz körforgása, az úgynevezett hidrológiai ciklus. Megnő a szélsőségek előfordulási valószínűsége, azaz várhatóan egyre több árvíz lesz a következő évtizedekben, de közben a Föld vízkészlete ugyanannyi, mint a holocén elején, azaz tízezer évvel ezelőtt. Amíg az egyik oldalon több lesz az árvíz, addig a másikon az aszály okoz majd gondot. Egyre nőnek az aszállyal sújtott területek, és egyre hosszabb ideig tartanak a csapadék nélküli hónapok. Vizsgálataink szerint ez Magyarországot is érinteni fogja. Olyannyira, hogy a tiszántúli területek várhatóan szárazabbak lesznek a Pannon területek viszont nedvesebbek. Emellett nagyobb lesz a szélsőségek gyakorisága is, mint már említettem. Erre hazánkban múlt októberben láttunk példát, amikor a Rinya patakon eddig még soha nem észlelt hevességű villámárvíz vonult le.

Említette, hogy az egy főre eső vízkészlet drasztikusan csökkent. Ez milyen problémákat hoz magával?

A vízkészlet csökkenése a népességnövekedéssel függ össze. Ennek hatása közvetve juthat el hozzánk, mégpedig a környezet indukálta migráció következtében. Afrikában, a Szahara déli részén található a Száhel övezet. Ennek a területnek rendkívül nagy a hidrológiai változékonysága. Előfordul, hogy tíz évig nem esik az eső, aztán ha elered, mindent elmos. Két évvel ezelőttig épp egy rendkívül száraz időszak sújtotta a területet. A farmerek nem tudták megtermelni a terményeiket, nem tudták etetni az állataikat. Mit tehettek volna? Vidékről beköltöztek a környező városokba. Szomorú példa erre Nairobi, Kenya fővárosa, ahol egy bádogváros terül el. Itt nincs semmiféle közmű, de körülbelül annyian élnek ott, mint Budapesten, azaz kétmillió ember. Kilencvenezer évvel ezelőtt Afrikából indult el a migráció, és ez a 21. században is megtörténhet. Ez azonban a környezet okozta migráció lesz, amit pontosan a víz hiánya okoz. Tehát ha közvetlen módon nem is, de közvetve minket is érinthet ez a probléma.

A szakemberektől azt is halljuk, hogy a víztározók építése lenne az egyik megoldás a vízhiányra. Ez mindenhol kivitelezhető?

Hazánknak is kihívást jelent megfogni, tárolni azokat a vizeket, amelyek egyébként elhagyják az országot. Régi földművesbölcsesség, hogy a csapadékos évek vizét tartsuk vissza az aszályosabb esztendőkre. A tározás tehát rendkívül fontos eszköze a vízgazdálkodásnak. Ha nincs elegendő víz, akkor nem lehet élelmiszer-biztonságról és energiabiztonságról beszélni, sőt a víz hiánya politikai kockázatot is jelenthet, éles konfliktusok kirobbanásához vezethet. Épp ez történik napjainkban Etiópia és Egyiptom között. Etiópia ugyanis egy hatalmas tározót épít, amire minden joga megvan, a saját létbiztonsága érdekében, de ez komoly konfliktusforrás lett, mert Egyiptom és Szudán viszont attól tart, hogy a tározó csökkenti majd a Nílus vizét. Ez jelentős ellentéteket szülhet. A tározók hoztak megoldást a Dél-afrikai Köztársaságban is. Biztosan emlékszik mindenki arra, hogy 2-3 évvel ezelőtt arról szóltak a hírek: Fokvárosban, az ország fővárosában marmonkannákkal álltak az emberek sorba a vízért, és mindent porcióztak. Emögött persze belső politikai konfliktusok is húzódtak. Végül a megoldást a fokvárosi borászok jelentették, akik saját magántározókat építettek azért, hogy öntözni tudják az ültetvényeiket. Tehát rövid távra van megoldás.

És hosszú távra?

Egyetlen megoldás van, szigorúan be kell tartani a klímaváltozás csökkentése érdekében született megállapodásokat. A párizsi éghajlatvédelmi egyezményt 5 évvel ezelőtt írták alá az államok, ami többek között arról szól, hogy a 21. század végére a Föld átlaghőmérséklete ne emelkedjék 1,8 Celsius-foknál magasabbra. Ez ugyan csekély számnak tűnik, de hatalmas energia van mögötte. Ha nem tudjuk kordában tartani az ipari szennyezés kibocsátását és a vízszennyezést, akkor sajnos előfordulhat, hogy ennek a századnak az utolsó 20 évében 5-6 fokot is nőhet bolygónk átlaghőmérséklete. Ez a pesszimista forgatókönyv, de ha megtörténik, katasztrofális hatásai lehetnek. Ezért minden országnak, kormánynak és felelős embernek meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy a párizsi megállapodást mindenki betartsa.

Elképesztő képkockákat látni olykor az emberek okozta vízszennyezésről is. Hogy lehetne ennek gátat vetni?

Hadd mondjak erre egy döbbenetes számot. Az emberiség szennyvizének 95 százaléka tisztítás nélkül kerül a vízfolyásokba. Sajnos ez Európára is igaz. Ennek mára az lett az eredménye, hogy a Földközi-tenger parti zónája ökológiailag degradálódott. Az édesvízi fajok biomasszája, azaz a tömege 30 év alatt 50 százalékkal csökkent, ami elképesztően nagy szám. Csökkent a fajok diverzitása is, és ha csökken a biológiai sokféleség, akkor csökken az ökoszisztémák stabilitása. Mi most tényleg a bolygóval „játszunk”. Annak érdekében, hogy ne legyen még nagyobb baj, nemcsak kormányzati szinten kell cselekedni, hanem minden embernek megvan az egyéni felelőssége és kötelessége. Önök mellett nem messze folyik el a Tisza. Elképesztő az a PET-palackmennyiség, ami átúszott a folyón Ukrajnából. Ez mind megelőzhető lenne, ha az emberek ismernék a környezet és a vizek szennyezésének a következményeit.

Friss hír, hogy a Chicagói Árutőzsde elindítja a világ első vízpiacát. Lehetővé teszi a gazdák, a fedezeti alapok és az önkormányzatok számára, hogy téteket tegyenek a víz árával és a vízhiány valószínűségével kapcsolatban. A víz olyan árucikk lesz, mint az arany vagy az olaj?

Vannak olyan országok, ahol már kereskednek a vízzel. Ausztráliában is működik úgynevezett vízpiac, de ez egyelőre csak a mezőgazdasági vízfelhasználást érinti. Ausztrália vízszegény ország, ezért vízkvótákat vezettek be, amivel a farmerek kereskedhetnek. Akinek kvótafeleslege van, el tudja adni egy olyan gazdálkodónak, akinek több vízre van szüksége, mert vízigényesebb terményfajtát termeszt. Ilyen egyébként Kaliforniában is működik. Erről azonban azt gondolom, hogy a víz nem egyszerű árucikk, hiszen víz nélkül nincs élet. A víz az alapvető emberi jogok része. Az üzleti világnak inkább arra kellene koncentrálnia, hogy minden ember számára természetes legyen a vízhez való hozzáférés. A vízért ugyan fizetni kell, de nem magáért a víztömegért, hanem a szolgáltatásért. Meg kell építeni az infrastruktúrát, üzemeltetni kell a hálózatot, a személyzetnek fizetést kell adni. Azonban nem mindegy, hogy mennyit fizetünk a vízért. Azt tapasztaljuk, hogy Borsod- Abaúj-Zemplén megyében, de általában Kelet-Magyarországon, Kelet-Szlovákiában a Párciumban a szegénységben élő roma közösségeknek nincs, vagy csak nehezen van hozzáférésük az egészséges vízhez. Sokat dolgoztam Afrikában, és ott tanultam meg, hogy a szegénységből való kiemelkedésnek rendkívül fontos része a vízzel való gazdálkodás és a megfelelő, szociálisan érzékeny árrendszer. Most az a helyzet, hogy ugyanazt az árat fizeti a vízért a mélyszegénységben élő ember, mint az, aki a saját teniszpályáját vagy golfpályáját locsolgatja. Tehát a társadalmi igazságtalanság ebben a tekintetben több mint politikai kérdés, ez már etikai kérdés. Mindenkinek joga van a vízhez? Óriási kihívás, hogy ennek meg tudjunk felelni.

Vannak olyan országok, ahol szinte szentként tisztelik a vizet. Talán ott is nagyobb tiszteletet érdemelne, ahol van belőle elég?

Ha megnézzük a különböző világvallásokat, a víznek olyan szerepe van, ami egyféle zárójelként öleli fel az emberi életet. Amikor megszületünk, vízzel tisztítanak meg minket, majd keresztvízzel megkeresztelnek. Amikor pedig elérünk életünk végéhez, megkapjuk a szentelt vizet. A víznek mitikus jelentősége van. Ezért is berzenkedem az ellen, hogy a víz csak árucikk legyen. Megvan persze az árujellege is, de hangsúlyozom, a vízhez való hozzáférés etikai kérdés. Ha az európai embertől megkérdezzük, honnan jön a víz, akkor azt válaszolja, hogy a csapból folyik. Azonban ha megnézzük az afrikai vagy a dél-amerikai mitológiákat, akkor azt látjuk, hogy a víznek rendkívül szoros kapcsolata van a teremtésmítosszal. Ezeken a földrészeken sokkal takarékosabban bánnak az emberek a vízzel, mint mi, európaiak.

https://boon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/nem-jut-biztonsagos-viz-22-milliard-embernek-5301499/