Majd’ negyedszázad az éter hullámain

Kis Gábor a Rádió1 műsorvezetője 24 éve van a szakmában töretlenül, ezalatt folyamatosan hallható volt valamelyik miskolci frekvencián a hangja, de voltak olyan évek is, amikor párhuzamosan több rádióban is dolgozott egyszerre. Nyolc évet Tiszaújvárosban, aztán 14 évet Kazincbarcikán, de fél évig Érden is hallhatta a közönség. Nem gyakran vált munkahelyet, általában 7-8 évet mindenhol eltölt. Többször volt olyan, hogy az adott rádió szűnt meg, ahol éppen dolgozott, ezért lett vége az időszaknak.

Hogyan indult a szakma iránt érzett elköteleződésed?

Tizenhat évesen kezdtem rádiózni, először nem is akartam, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Akkor még azt gondoltam, informatikus leszek, vagy valamilyen más műszaki pályát választok. Ez az érdeklődés egyébként a mai napig megmaradt, aktívan fejlesztek és programozok még mindig. Ha nem lenne a rádió, biztosan ezzel foglalkoznék főállásban.

A kilencvenes évek közepén indultak a kereskedelmi rádiók. Két barátommal arra gondoltam, ez nekünk is menne, hiszen nagy dumások voltunk. Először a két barátomat hívták el egy meghallgatásra, ahová én is velük tartottam. Kiderült, hogy engem is meglehetően vonz a rádiózás. Ettől a ponttól kezdve pedig maradtunk is ezen a pályán. Az volt az első benyomásom, amikor először láttam rádióstúdiót, amelyik plafonig fel van szerelve technikával, hogy a NASA irányítóközpontjában vagyok. Ráadásul csupa vidám ember dolgozik ott, jó hangulat van. Na, akkor eldöntöttem, hogy én ezt akarom csinálni. Nem voltak könnyűek a kezdeti lépések, mai füllel visszahallgatva az akkori műsorvezetést, elég sok kritikát meg lehetne fogalmazni. Azonban már akkor is jól értettem a számítógépekhez, ez is sokat számított. Egyből látszott, hogy olyan dolgokat is meg tudok oldani, amiket más nem. Közben pedig megtanultam azokat a „rádiós fogásokat”, amelyek ahhoz kellettek, hogy később jól tudjak műsort vezetni. A miskolciak közül sokan ismerhetik a valamikori T-Rádióból Csorba Sándor (Alex) nevét, neki sokat köszönhetek, ő mentorált, a pályámat ő indította el. Emlékszem, amikor húszévesen reggeli műsort csináltam és egyszerre kellett mindent kezelni, mindenre odafigyelni. Beszélni, kezelni a technikát, telefonálni a hallgatóval, és minden időre megy. Zseniális kommunikációs kiképzést kaptunk, amit bizonyos kollégák később más karrierterületen csodásan tudtak alkalmazni.

Említetted, hogy együtt indultál két barátoddal, lehet tudni, kik ők, és hogy még mindig a szakmában vannak-e, csakúgy, ahogyan te?

Magyar Balázzsal és Simon Csabával a pályánk eleje szinte összefonódott. Csaba nagyjából másfél év után más pályát választott. Viszont Balázs hosszú ideig a szakmában maradt.

Volt olyan pont az életedben, amikor azt mondtad, hogy feladod, elég volt, mást szeretnél csinálni?

Voltak. Csak az a gond, hogy „öreg fa vagyok már az átültetéshez”, és ezt gondoltam már tíz évvel ezelőtt is. Amikor mégis kicsit elgondolkoztam ezen, akkor mindig történt valami, vagy ért egy olyan benyomás, ami megerősített abban, hogy ezt kell csinálnom. Amit el szerettem volna érni a szakmában, az sikerült. A kitűzött célok, műsorötletek megvalósultak. Persze volt olyan is, amikor az adott feladat kevésbé állt közel a szívemhez, de ez nem számottevő. Jó példa erre, amikor műszaki vezető voltam az egyik rádióban és hajnalban jött az értesítés, hogy nem szól rendesen az adás, és be kell menni, az éppen nem egy kellemes dolog. Mondjuk úgy, hogy kevésbé vagy lelkes. Akkor jó ezt csinálni, amikor még mindig úgy érzed, hogy van mondanivalód. Ezért is van az, hogy soha nem azt mondom, hogy megyek dolgozni, hanem azt, hogy megyek a szerkesztőségbe.

Ha újrakezdhetnéd, bármit is másként csinálnál, ha nem létezne a rádió, mivel foglalkoznál?

Elmennék ügyvédnek. Ugyanis imádok beszélni, ezért talán ez lenne még az a szakma, ahol ebben kiteljesedhetnék. De a viccet félretéve, azt hiszem, semmit nem csinálnék másképpen. Mindent ugyanígy vinnék végig a jó és rossz döntésekkel együtt. Rengeteg jó dolgot és örömet kaptam a rádiózástól. És ma már elmondhatom, hogy többet éltem úgy, hogy rádiózom, mint nélküle. Sokszor érzem azt a rádiós pörgés miatt, hogy egyébként áll a világ, és nagyon furcsa. Az adásban eltöltött pár óra legalább a duplájával ér fel. Többnyire felfokozott állapotban vagyok a keverőpult mögött. De ez így jó, mert ha már nincs benned semmi izgalom, akkor kiégtél, és legjobb abbahagyni. De nálam ez az izgalom még megvan.

Melyek voltak azok a műsorok, amelyeket te találtál ki, és sikeresek lettek?

A Crazy Jam, amely egy élő mix műsor volt. Nemcsak zene volt, hanem beszélgetés is, hétvégenként, este volt adásban. Hasonló egy vidám reggeli műsorhoz, amelyben ketten-hárman viszik a show-t. Ennek akkora sikere volt, hogy 18 évig tartották műsoron. Ezt vittem magammal rádióról rádióra egészen 2018-ig. Nagyon szerettem, de tény, hogy amióta ez nincs, azóta szabadak a hétvégi estéim. Nagy kedvenceim még a kívánságműsorok, amelyeket szintén hosszú ideig vezettem különböző frekvenciákon. Az sem csak arról szólt, hogy számot lehet kérni, hanem rengeteg mini beszélgetés valósult meg, amiből emberi sorsokat ismerhettem meg én és a hallgató is. Vannak olyanok, akik a műsoromban ismerkedtek meg, majd házasság lett belőle és azóta már gyermekük is született.

Plusz egy kérdés

Mióta erősíted a Rádió1 csapatát?

A Rádió1 miskolci műsorvezetőjeként immár ötödik éve lehet a hangomat hallani a délutáni műsorsávban. A Rádió1 egy kereskedelmi adó, így nagyon sok zene szól a műsorokban. Azért nem állhat minden csak a zenéből. Közben igyekszem bőséges helyi információkkal szolgálni a hallgatóságnak, ezért helyi programajánlatokkal és kulturális hírekkel is igyekszem színesítem a műsort. Elhangzik minden, ami az embereket érdekelheti, foglalkoztatja és kötődik Miskolchoz vagy a város környékéhez. Sok interjú, beszélgetés készül hozzánk köthető, helyi szakemberekkel olyan eseményekről, amelyek helyben vannak, tehát könnyen elérhetőek. Szem előtt tartom a helyi rádió küldetését, hogy lokálpatrióta legyen. És azt, hogy kitűnjön a zajból, hogy meghallják, amit mondok, azt hiszem, ez sikerült.

(A borítóképen: Kis Gábor ha nem létezne a rádió, elmenne ügyvédnek, ugyanis imád beszélni)