idősotthonok

2021.03.20. 15:00

Oltás, maszk, üvegfal – az otthonokban alkalmazkodtak a járvány feltételeihez

Továbbra is hordják a maszkot az idősotthonokban, pedig már majdnem mindenkit beoltottak.

Detzky Anna

Forrás: Olvasónk küldte

Az idősotthonokban a járvány harmadik hulláma alatt is látogatási tilalom van érvényben, annak ellenére, hogy az idősek és a dolgozók már nagyobb részt megkapták a koronavírus elleni védőoltást. Megyénkbeli otthonok vezetőivel beszélgettünk róla, hogy szépkorú lakóik, hogyan vészelik át a hosszú bezártságot.

– A korábbi eljárásrend vonatkozik szociális intézményünkre, azaz teljes zárlat van – tájékoztatott Szabó Rózsa, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci idősek otthonának intézményvezetője. – Csomagokat hétfőnként fogadunk, és ezeket a kapuban vesszük át. A hozzátartozókkal telefonon és interneten keresztül lehet tartani a kapcsolatot. Lakóinkat és munkatársainkat már januárban beoltották Pfizer-vakcinával, de továbbra is kötelező nálunk a maszkviselés. Sokat számít, hogy tavaszodik és egyre gyakrabban lemehetünk időseinkkel az udvarra levegőzni. Egyébként kreatív, játékos és mozgásos foglalkozásokkal igyekszünk színesebbé tenni a mindennapjaikat. Nemrégen volt jelmezes mulatságunk az emeleten, de szívesen kártyáznak és tornáznak is.

Üvegfalon át találkoznak

A kis létszámú taktaharkányi otthonba a járvány idején is vesznek fel új lakókat, ha üresedés van.

Lakóink 80 százaléka kérte az oltást, amit már meg is kaptak

Kristófné Tóth Emese

– A lakóink 80 százaléka kérte az oltást, amit már meg is kaptak. Emellett azok a kollégáink is, akik első körben regisztráltak – számolt be Kristófné Tóth Emese, a Taktaharkányi Szociális és Szolgáltató Központ igazgatója. – A maszkot továbbra is hordjuk és betartjuk a másfél méteres távolságot. Mivel egyelőre 17 fővel működünk, ez nem ütközik akadályba. Az eljárásrend szerint a felvétel is folyamatos, amihez két negatív teszt szükséges. Ellátottjaink már nagyon szeretnének személyesen is találkozni a családtagjaikkal, hiszen jelenleg főleg telefonon tudják tartani a kapcsolatot. Azért, hogy legalább láthassák egymást rokonaikkal, kialakítottunk egy üvegfalat. Csomagokat lehet beadni, amelyeket fertőtlenítünk és tíz napig tárolunk. Lakóegységenként tartjuk a foglalkozásokat. Most húsvétra kézműveskedéssel, tojásfestéssel készülünk.

Vitaminokat kapnak

Az egészségvédelem mellett az immunerősítést is fontosnak tartják a sátoraljaújhelyi szociális intézményben.

– Lakóink csak olyan szakrendelésekre mehetnek el, amelyek egészségi állapotuk miatt indokoltak. Egyébként látogatási és kijárási tilalom vonatkozik az intézményre – mondta Csernai Ferencné, a Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény Időskorúak Otthonának vezetője. – Időseink és dolgozóink januárban Pfizer-oltóanyagot kaptak. A maszkviselés továbbra is kötelező, és a kézfertőtlenítés lehetősége is adott. Az étkezéseknél ügyelünk a másfél méter távolságra, amit az idősek már megszoktak. A járványhelyzettel kapcsolatos változásokról folyamatosan tájékoztatjuk őket. Gyümölcs, zöldség, valamint C- és D-vitamin adagolásával erősítjük immunrendszerüket. Az otthonhoz tartozik egy nagy parkos udvar, ahol az idősek tudnak levegőzni, mozogni, hogyha az időjárás engedi. Hozzátartozóikkal pedig telefonon és skype-on tarthatják a kapcsolatot. Minden lakószobában nézhetik a televíziót, YouTube-on pedig a miseközvetítéseket követhetik. Egyébként kiscsoportokban foglalkoztatjuk őket és rendszeresen tornázunk velük. A folyosón padokat helyeztünk el, amelyeket folyamatosan fertőtlenítünk, és társasjátékozni is lehet.

Kijárnak az udvarra

A mezőkövesdi idősek otthonában lakógyűlések útján tájékoztatják a szépkorúakat a járványhelyzet változásairól. – Munkatársaink és lakóink nagy része már megkapta a koronavírus elleni oltást. Ettől függetlenül a korábbi járványügyi előírások vonatkoznak ránk – fejtette ki Nyikes Zoltánné, a Matyóföldi Idősek Otthona intézményvezetője. – Látogatásra nincs lehetőség, és a szobán kívül maszkot kell viselni. A folyosókra kézfertőtlenítőket helyeztünk el és amikor volt fertőzöttünk, akkor védőruhát is használtunk. A rokonokkal, barátokkal telefonon, skype-on és a kerítésen keresztül tartják a kapcsolatot az idősek. Kedden délelőttönként hetente egyszer tartós élelemmel vagy ruhaneművel teli csomagot is lehet hozni. Ezt fertőtlenítjük és három óra múlva adjuk oda a lakónak. Mostanra lakóink is alkalmazkodtak az új helyzethez. A kollégák különböző programokat szerveznek nekik szobán belül és az udvaron, hogy megőrizzük mentális egészségüket.

(A borítóképen: Szabadtéri gyógynövényes foglalkozás a taktaharkányi idősotthonban, a járvány korábbi, kevesebb szigort igénylő szakaszában)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában