A Fekete kutya legendája

A 17. század legvégén, a karlócai béke (1699) után érkezett Magyarországra jelentős számú „görög” kereskedő a „török oldalról”, mivel ekkortól biztosította számukra a béke a szabad kereskedés lehetőségét. Ezek a kereskedők görögök, szerbek, bolgárok, albánok és nagyrészt arománok voltak, akik egymás közt görögül beszéltek. Miskolcra is érkezett ebben az időszakban egy népes kompánia, ami meghatározó szerepet játszott városunk következő százötven évében.

A Balkán érdekes olvasztótégelye (volt) a különböző népcsoportoknak. Moszkopolisz – ahonnan a Miskolcon letelepedők nagy része érkezett – az arománok kulturális és szellemi központja volt abban az időben, amellett, hogy mindenféle etnikumú népek lakták. Sokszínűségének egyik példája, hogy ekkor 26(!) templommal rendelkezett. Moszkopolisz a 18. század közepén-végén élte fénykorát, akkor egy időben 60 ezer lakosa volt a ma Albániához tartozó településnek. 1788-ban a törökök felégették, elpusztították. Manapság 700 lakosával és hét megmaradt templomával kis faluvá redukálódott.

Áldatlan, de jövedelmező állapot

A Fekete kutyáról mint kiváló házőrzőről számtalan anekdota létezik. A miskolciak kutyájáról is létezik egy.

A Máhr család tagjai mindig is kereskedők voltak. Az ősök a 18. század elején a fent említett Moszkopoliszból (ma: Voskopoje) vándoroltak Magyarországra. Nagyon megtetszett nekik ez a gyönyörű környezet, no meg Máhr bácsit lóval sem lehetett volna elvontatni Miskolcról, illetve a Bükk közeléből. Élete nagy részét vándorkereskedőként élte az öreg Demeter, bejárta a nagyvilágot. Kisebb vagyonra is szert tett – bár a nagyobb részét elvesztette, de az egy másik történet –, ezzel támogatta egyetlen unokáját.

– Fiam, ez a legcsodálatosabb vidék a világon, ezt én mondom neked, pedig bejártam Európát! – mondta Demeter az unokájának, Károlynak.

Így hát a Máhr család a városunkban maradt, bár a rokonság jó része továbbra is török földön élt, illetve a munkájuk miatt gyakran jártak haza a család itteni tagjai is. Ez a vándorlás az akkori viszonyok között rengeteg időt vett igénybe. Egy fél év is eltelhetett, mire viszontlátták egymást a családtagok. Ennek az áldatlan – bár jövedelmező – állapotnak akart Károly mihamarabb véget vetni.

Házi kedvencért rimánkodott

Ezért rengeteget dolgozott. Először csak a nagyapja, Demeter bácsi és két fia, ifjabb Károly és Miron jött vele Magyarországra, majd a tizennyolcadik század ötvenes éveinek elején végre az egész család Miskolcra költözhetett. Jöhetett Agáta, Károly felesége, illetve Jeronima és Kíra, a két leányuk. Milyen furcsa lehetett először, hogy végre mindenki egy fedél alatt lakik! A lányok nehezen boldogultak a kacifántos magyar nyelvvel és a télen egészen hűvösre forduló időjárással. De Agáta nagyon boldog volt, hogy végre együtt a család.

A kis Kíra nagyon szerette az állatokat, állandóan egy házi kedvencért rimánkodott az apjának. Az egyik este egy kis keverék, koromfekete kutyust hozott haza magával Károly, a legkisebb gyermek nagy örömére. A kislány odaadóan gondozta a négylábút, aki nagyon hálás volt ezért.

Érdekes módon nem adtak nevet a jövevénynek, egyszerűen csak Fekete kutyának hívták. Az állat a gyermekekkel együtt nőtt fel, nagy szeretetben.

Ügyes kereskedő, kedves modorú ember

Károly nagyon ügyesen bánt a pénzével. A főutcán két középkori telket is meg tudott venni, ezeken épített kőházat a családjának. Hátul lakott a népes család, elöl pedig boltot üzemeltetett.

1756-ban történt, hogy megnyitott a kereskedés. A boltban minden kapható volt, a legkisebb dolgoktól, például a vetőmagoktól kezdve egészen a terítőkig, köténykékig. Sok olyan áru volt megtalálható a boltban, melyet a tulajdonos a továbbra is ingázó honfitárs kereskedőktől szerzett be.

A családfő nemcsak ügyes kereskedő volt, hanem rendkívül kedves, kellemes modorú úriember is, aki nagyon hamar megkedveltette magát a miskolciakkal. Nem csoda hát, hogy a család vagyona is szépen gyarapodott. Persze ezt mindenki tudta a városban, és sajnos ez az információ kétes alakok tudomására is jutott.

Kifosztásra ajánlva

A tetemvári pincék mélye a bűnözők meleg­ágya volt ebben az időben. Sokuk múlatta itt az időt, itt verte el rabolt, lopott pénzét. A Magyar Huszár nevű mulatót ezen elemek legnagyobb gyűjtőhelyeként tartották számon.

Történt egyszer, hogy egy közismert úton­álló, Fürjes Jancsi tévedt a Huszárba. Éppen szökésben volt, csak átutazóban a városban. Gyorsan pénzre volt szüksége, a helyi bajkeverők pedig a Máhr család boltját ajánlották neki kifosztásra. Jancsi nem is volt rest, elhatározta, hogy még aznap betör, hogy másnap reggelre már nyomát se találják az eset után.

– Te, Jancsi, ha pénzt akarsz, azt a Máhréknál megtalálod, dögivel – mondta Sára Benő, a vidék közismert pernahajdere.

– Akkor miért nem loptad már réges-régen el? – kérdezte Jancsi.

– Ugyan, szerinted kit vennének először elő azok a hitvány katonák? El sem tudnám addig adni azt, amit elhoztam, és ha még pénzt is hoznék el, nem tudnám itthon elkölteni, mert feltűnő lenne. Én pedig innen nem megyek más városba, más vidékre ezért – felelte Benő.

– Nem mondasz badarságot, barátom! Még egy kört a társaimnak, Katikám! – mondta Fürjes, majd elbúcsúzott a kétes galeri tagjaitól.

Segített elkapni a betörőt

A Piac utca csendes és teljesen kihalt volt. Az emlegetett üzlet azonban még nem csendesedett el teljesen. Károly, nagyon alapos ember lévén, mindennap leltározott boltjában. Jancsi pedig – a fajtájára nem jellemző módon – türelmes ember volt, így szépen megvárta, míg mindenki nyugovóra tér. Károly gondosan bezárta az üzletet, nem gondolva arra, hogy valaki csak ezt várja lesben a szemközti üres telekről. Fürjes még egy darabig a fűben lapult, majd éjfél körül elindult, hogy végrehajtsa tervét.

A zár feltörése nem jelentett gondot egy ilyen hétpróbás gazembernek. Lassan lopakodott a boltban, mígnem tompa morgásra lett figyelmes. Nem tudta, hogy a Fekete kutya „szálláshelye” bizony az üzletben van. A tompa morgásból hamarosan hangos ugatás lett, és a bandita menekülőre fogta a dolgot. Illetve csak fogta volna, mivel a kutya elkapta a betörő nadrágszárát. Fürjes rúgkapált, csapkodott, de csak nehezen tudta kiszabadítani magát, és mire sikerült, már késő volt.

A hangos ugatásra és a csörömpölésre felébredtek a háziak. Ráadásul a főutcán mindig két őr strázsált, akik pont ebben az időben haladtak el a ház előtt. A menekülő Fürjes gyakorlatilag a karjaikba szaladt a Fekete kutya elől. El is kapták az őrök az üzlet előtt, így mire Károly a hátsó udvarról előrejött, már gúzsba kötve látta a betörőt az utca porában.

– Mi történt itt? – kérdezte a meglepett boltos.

– Kérem, ez az ember betört az ön boltjába. Bizony, a kutyája hívta fel a figyelmünket arra, hogy miféle tevékenység zajlik odabent – mondta a katona, és elvezette a foglyot.

– Nagyon ügyes voltál, te... Fekete kutya! – mondta Károly, és megsimogatta a négylábú fejét.

Kapott is nagy jutalmat a kutya a gazdáitól, a következő napokban nem száraz kenyérvég volt az eledele. A vendégektől is jutott egy-két jó szó és simogatás a derék házőrzőnek. Károly pedig elhatározta, hogy ezután a Fekete kutya nevét adja az üzletének, hiszen aki ide be akar törni, abba a Fekete kutyába, melyet a Fekete kutya őriz, annak bizony nem lesz könnyű dolga.

Így is történt, és majd’ kétszáz éven át Fekete kutyának nevezték azt a kereskedést, melyet a Máhr család alapított. És ott díszelgett fölötte vagy mellette a hős eb, akit szobor képében megörökített egy mester, így mindig vigyázta a boltot.

Ez a cégér ma is megtekinthető a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ha Budapesten járunk, szánjunk rá egy kis időt, és nézzük meg a miskolciak hős kutyáját!

A történet a képzelet szüleménye, semmilyen valóságalapja nincs, ha mégis hasonló történetre bukkan valaki, az csak a véletlen műve lehet.

(folytatjuk...)