Nem irányítani kell, hanem élni

Sajtótájékoztatón válaszoltak a kérdésekre az alkotók Miskolcon, majd a rendezővel is beszélgettünk. A két esemény alapján készült összeállításunk.

A húszas-harmincas években játszódó, magyar–német–olasz–francia koprodukcióban készült film tulajdonképpen hosszúra nyúló könyvajánló szeretne lenni, amely a felszín alatt megbúvó, a nő és a férfi kapcsolatán keresztül az élet alapvető és fő kérdésére irányítja a figyelmet. A minden érzékszervre egyforma intenzitással ható film ezen a megfejthetetlenül bonyolult, kiszámíthatatlan, csalódásokkal tűzdelt, időnként szép, időnként fájdalmas úton kalauzolja végig a nézőt. Füst Milán regénye alapján a film forgatókönyvét a berlini Arany Medve díjas (Testről és lélekről) Enyedi Ildikó írta.

A felszínen futó sztori

Jakob Störr (Gijs Naber) és barátja, Kodor (Sergio Rubini) fogadást kötnek arról, hogy a holland tengerészkapitány feleségül veszi az első nőt, aki belép a kávézóba. Így ismerkedik meg Lizzyvel (Léa Seydoux), a párizsi lánnyal, akivel hamarosan összeköti az életét. A női ügyekben járatlan kapitány azonban hamarosan elbizonytalanodik újdonsült feleségében, mert azt hiszi, hogy megcsalja őt. Így járja végig a férfi a szerelem mélységét és magasságát felesége tanításain keresztül.

A lényeg

– A főhős, Störr kapitány, ez a becsületes és nagyon szerethető ember a tradicionálisan nevelt férfiakra jellemző kicsiny, de az ő világában jól működő eszköztárral nekivág annak a megfejthetetlen, de gyönyörű kalandnak, amit a másik emberrel történő együttélésnek nevezünk. A férfi egyszerű és megbízható eszköztára azonban abban a pillanatban csődöt mond, amint eltávolodik a saját biztonságos és működőképes életétől, amikor összeházasodik Lizzyvel. A férfi a történet folyamán mindvégig arra próbál rájönni, hogy mi is történik valójában vele. Fájdalmai, sérülései is ebből fakadnak. Folyton arra keresi a válaszokat, amikre valójában nem kell, és sokszor nincsenek is válaszok: vajon mi lehet a másik ember lelkében, mire gondol, mit csinál, amikor nincs vele, egyáltalán szereti-e őt? – fejti ki a rendező. – Általánosítva elmondhatjuk, hogy mi is ezekkel a hatalmi játszmákkal próbáljuk folyton sakkban tartani egymást. Rá kell jönnünk azonban, hogy ez a mindannyiunkba belenevelt, egymás kontrollálásáról szóló igény nem működik, de ez nem is baj, ez nem kudarc. Az életet nem irányítani, hanem élni kell, egyszerűen csak lenni kell, része kell hogy legyünk a természetnek, a világnak és társai a másik embernek, nem pedig a megfejtői és kontrollálói. Bár ezt a kontrollt borzasztóan nehéz elengedni, ám ha képesek vagyunk és merjük is ezt megtenni, akkor az így megtapasztalt végtelen szabadság nyomán feltárul előttünk az élet szépsége és gazdagsága, amit úgy kell elfogadni, ahogy van – magyarázza Enyedi Ildikó.

A leckék, a tánc

A filmben a lány tanítja meg a kapitánynak az élet lényegét, s rajta keresztül kap a férfi esélyt arra, hogy képes legyen megélni a saját életét. Ennek fejezeteit a rendező leckékben bontja ki a műben: „Störr kapitány botladozásai 7 leckében” alcímmel. A különböző részek a kapitány belső, szubjektív konfliktusaira, újabb és újabb próbálkozásaira utalnak.

– Ez a film igazából egy tánc: szenvedélyes, kiszámíthatatlan és érzéki, amelyben a férfi és a nő hol közelebb kerül egymáshoz, hol távolabb sodródik, hol összekapaszkodik, hol pedig összeütközik. A tánc rendkívül erős kommunikációs forma, amellyel pontosabban és elemibben lehet fogalmazni, mint a verbális kommunikációval. Bodor Johanna koreográfussal arra törekedtünk, hogy a tánc igazi, gazdag és mély beszélgetés legyen a szereplők között, akik a tánc folyamán s a táncon keresztül nyílnak meg igazán egymásnak. Fontos a tánc ideje és íve is – hangsúlyozza Enyedi Ildikó –, mert erősen kifejezi azt, ahogy a két főhős, Lizzy és Störr egymásra talál: lassan és fokozatosan, s ugyanilyen lassan és fokozatosan távolodnak el egymástól, s közelednek ismételten egymás felé mindvégig, amíg együtt vannak.

Pozitív kicsengés

A nehézségekkel és válságokkal teli folyamat végére a kapitány megtanulja a leckét: érezni kezdi, hogy milyen az, amikor egyszerűen csak hagyja, hogy megtörténjen vele az, ami éppen történik. S azt, hogy miként is kell élni, nem létező fiának mintegy tanácsként, útravalóként belső monológban fogalmazza meg a film végén.

A látvány és a szinkron

A fekete-fehérnek indult, színes film egyik erőssége a rendkívül gazdag képi világa, amely Láng Imola látványtervező és Rév Marcell operatőr munkáját dicséri.

– Monumentális, nagy lélegzetű munka volt, tele izgalmakkal és buktatókkal. Ildikó lakásán kezdtük el. Két hónapig csak beszélgettünk. Számomra ez a vizuális párbeszéd volt az egyik legizgalmasabb része a munkának, s öröm volt látni, ahogy az asztal mellett született tervek végül megvalósultak – mondta a sajtóbeszélgetésen Láng Imola.

Rév Marcell legjobb élményei a forgatás két fő helyszínéhez, a párizsi és a hamburgi lakáshoz kötődnek.

– Nagyon élveztem ezt a munkát. Szerintem sose forgattam ilyen hosszan ugyanazokban a díszletekben. Szinte megunhatatlan volt. Sikerült olyan díszletet összehoznunk, amelyben az 56. napon is találtunk izgalmas részleteket, úgy gondolom, hogy ezért tényleg érdemes volt dolgozni – mesélte.

Az eredetileg angol nyelven készült film a hazai mozikban a feliratos változat mellett magyar nyelven is megtekinthető. A szinkronos változat elkészítését azért tartották fontosnak az alkotók, hogy Füst Milán műve eredeti nyelven szólaljon meg a hazájában. Mint mondták: az anyanyelv mélyebb rétegeket szólaltat meg a filmben. A két főszereplőnek Kurta Niké és Hajduk Károly kölcsönözte a hangját.

A 169 perces film eddigi fogadtatása vegyes volt. Miskolcon – az alkotók szerint – a nézők szerették és értették. A kritikák között akad ilyen is, olyan is.

(A borítóképen: Enyedi Ildikó a CineFesten)