Sikerült, győztünk!

A szigorú engedélyezési, létesítési és működési szabályok, illetve a legmodernebb technológiai megoldások ellenére, szinte minden évben előfordul egy-egy jelentősebb ipari jellegű káreset, melynek a kezeléséhez főfoglalkozású létesítményi és hivatásos tűzoltók összefogása szükséges. 

Régebben sem volt ez másképp. A veszélyes üzemek az adott kor műszaki és biztonsági követelményeinek megfelelően, alapos előkészítő munka és tervezés után épülhettek meg. 1972-ben arról döntöttek, hogy a Barátság II. olajvezetéken érkező kőolaj feldolgozására korszerű kőolaj-finomító, az előállított termékek tárolására pedig gazdaságos és biztonságos tároló épüljön az akkori Leninvárosban (ma Tiszaújváros). A beruházó és tervező szakemberek keleti és nyugati országokban egyaránt tanulmányozták a lehetséges megoldásokat. Célként tűzték ki, hogy minél kisebb területen, minél nagyobb mennyiségű olajterméket tárolhassanak. Az elképzelést csak kétféle módon, a tartályok méretének növelésével és a köztük lévő távolság csökkentésével lehetett megvalósítani, azonban ez hatással volt az oltóberendezések tervezésére is. A körülményeket figyelembe véve a tartályokra úgynevezett félstabil habbal oltót terveztek, a védőgödrök oltására pedig mobil habbal oltó eszközöket határoztak meg. Ezek után kísérletsorozat indult, melyek során azt vizsgálták meg, milyen eszközök és anyagok szükségesek a mobil oltási eljáráshoz. Ezen kívül folyamatosan törekedtek arra, hogy a tűzoltók és az érintett szakemberek gyakorlatot szerezzenek egy esetleges tűzeset sikeres felszámolásához. A kísérlet 1973 októberében zárult egy hatvanezer köbméteres tartály védőgödrében végrehajtott oltással, ahol nyolcezer négyzetméteren égett az olaj. Az ott nyert tapasztalatok alapján már meg lehetett határozni, hogy milyen tűzoltótechnika, oltóanyag álljon rendelkezésre, és elkészülhetett a speciális tűzivíz rendszer is. 

Tíz év sem telt el, és már nem kísérleti körülmények között, hanem éles helyzetben kellett szembenézniük a tűzoltóknak a lángokkal. 1982. június 9-én délután tűz keletkezett a Tiszai Kőolajipari Vállalat tartályparkjában. A legnagyobb, azaz a hatvanezer köbméteres tartály védőgödre, később a tartály körgyűrűje is égett. A tároló egyharmadáig volt kőolajjal az esemény bekövetkezésekor, amely hatméteres folyadékszintet jelentett. A tartály fenéklemezétől egy méter magasságban elhelyezett, egytonnás keverőberendezés szakadt le, és a fellépő súrlódás tüzet okozott. A tartályon egy százkilencven milliméter átmérőjű nyílás keletkezett, amelyen keresztül percenként négy-négy és fél köbméter égő olaj folyt a védőgödörbe. 

A tüzet egy takarító észlelte 16 óra 30 perckor, és azonnal a diszpécserszolgálathoz sietett, hogy jelezze a történteket, innen értesítették a tűzoltókat. A szolgálatparancsnok II-es kiemelt riasztást rendelt el, majd néhány perc múlva, mikor a kárhely felé közeledve látta, hogy a kőolajtárolók felől száll fel a füst, V-ös kiemelt riasztásra emelte a korábbi fokozatot. Húsz parancsnokságról ötvennégy jármű és egy tűzoltóvonat érkezett. Összesen négyzázötvenketten (kétszázkilencvennégy állami, nyolcvannyolc vállalati tűzoltó és hetven vállalati dolgozó) vett részt a beavatkozásban. 

A leninvárosi (ma Tiszaújváros) egységek nyolc habágyúval és nyolc habsugárral kezdték meg az oltást, lehetővé téve a védőgödör fenékleürítőjének kinyitását. Miután megérkezett a megyei tűzoltóparancsnok és közös felderítést végzett a megyei ideiglenes tűzoltási csoporttal, átvette a tűzoltás vezetését. Vezetési törzset alakítottak, amelybe bevonták a vállalati vezetőket és szakembereket is. 17 óra 40 perckor megkezdték az első habrohamot, és hat perc alatt eloltották a tüzet a teljes felületen, azonban a tartályból áramló égő olajat és a környékét nem sikerült, így az később visszagyújtotta az egész folyadékfelületet. Este hét óra után néhány perccel megérkezett BM Tűzoltó Országos Parancsnokság operatív csoportja az országos parancsnokhelyettes vezetésével, és csatlakozott a vezetési törzshöz. 19 óra 30 perckor döntés született a tartályból kifolyó, lángoló olaj oltásáról. A sugárszerű égés végleges megszüntetésére leállították a védőgödör leürítését és az addig csak részlegesen működő palásthűtést tejes kapacitással működtették, hogy a gödörben lévő olajszint felemelkedjen a megrongálódott tartályrészig és csökkentse a kiáramlás erejét. 

A következő habroham sikeresen kezdődött, azonban a palásthűtő működése miatt a habfelület felszakadt a tartály körül és az olaj újra meggyulladt, majd lassan ismét az egész felületre kiterjedt a tűz. A tűzoltók porágyúval és porsugarakkal igyekeztek elfojtani a kiáramló olaj lángjait, sikertelenül. A munkálatok közben az egységeknek gondoskodniuk kellett a védőgödörből egyre jobban szivárgó olaj habbal történő lefedéséről is, amely már több száz négyzetméteren terült el, de még nem kapott lángra. A harmadik habroham 20 óra 5 perckor vette kezdetét és eredményesnek bizonyult. A folyadékszint elérte a kiáramlás helyét, a védőgödörben lévő olaj már nem gyulladt vissza, így megkezdődhetett a leürítése, azonban még a lángoló tartálygyűrű oltása hátra volt, amellyel másnap virradóra, nem sokkal egy óra előtt végeztek. Az események során senki sem szenvedett sérülést. 

A technikai fejlődés, a jobbnál jobb műszaki megoldások, melyek az üzemek hatásfokát, termelékenységét és biztonságos működését hivatottak biztosítani, mindig hordoznak magukban hibalehetőséget, amely akár beláthatatlan katasztrófához is vezethet. A tűzeset legfontosabb tapasztalatai ma is helytállóak. A folyamatos szakmai fejlődés, a gyakorlati tapasztalatok felhasználása, az elhivatottság, bátorság és kitartás, a korszerű technikai háttér mind részét képezik egy sikeres beavatkozásnak. Ha mindez együtt áll, a végén jó eséllyel elmondhatjuk, hogy sikerült, győztünk!

Forrás: Tűzvédelem szakfolyóirat, 1982. szeptemberi száma, Leninvárosi tudósítás

Fotók: Pintér Ferenc nyugállományú tű. ezds. hagyatékából