Az egyik legdurvább bűncselekmény, amikor visszaélnek a szeretettel

Január hatodikán került a mozikba a fiatal rendező legújabb filmje, Az unoka, amely a hazánkban népszerű „unokázós csalásról” szól. Ennek lényege, hogy váratlanul felhívnak egy idős személyt azzal, hogy egyik családtagja, rendszerint az unokája, súlyos balesetet okozott, maga is megsérült, ezért nem ő telefonál, hanem az ügyvédje, egy rendőr, mentőtiszt – ez sztoritól függően változó –, és arra kéri a nagyszülőt, hogy azonnal küldjön pénzt, ékszert, amivel „kártalanítható” a baleset másik sérültje, és így elkerülhető, hogy az unokát súlyos büntetés fenyegesse. A történetek számos változatban léteznek, hiszen egy idő után közismertté válik egyik-másik, de mindegyik forgatókönyve és pszichikai hatásmechanizmusa azonos. A cél olyan hirtelen beszűkülő tudatállapotba hozni a kiszemelt áldozatot, hogy az vakon kövesse a csalók utasításait, és átadja a pénzét, értéktárgyait egy vadidegennek. És ez sajnos túl sokszor valóban működik. A miskolci Művészetek Háza Cine-Mis Art Mozijába szervezett közönségtalálkozón beszélgettünk a Mindenki című korábbi rövidfilmjéért 2017-ben Oscar-díjat kapott Deák Kristóffal, aki nemcsak rendezője, hanem ötletgazdája, forgatókönyvírója és producere is Az unokának.

Valós bűncselekménytípusra épül a film, amelyben egy megkárosított nagypapa unokája keresi az igazságot, előbb a rendőrségen, majd a saját útját járva. Mennyire jellemzőek a filmbeli karakterek és maga a történet a mai társadalomra? 

Minden filmemben szeretek egy kicsit a társadalommal is foglalkozni, amelyben élünk, és azt gondolom, hogy minden probléma, amely egy egyén problémája, az lehet egyben egy egész társadalom problémájának megjelenése is. Szeretem ezeket a kapcsolatokat megtalálni. Maga ez az unokázós csalás a pitiánerségével, kis hétköznapi kegyetlenségével és azzal, hogy az öregeket hogyan használják ki ezek a csalók, nagyon sok mindent megmutat szerintem arról, milyen társadalomban élünk, ahogy arról is, hogyan bánunk az idősekkel. Nem csak magyar sajátosság ez, az összes nyugati társadalomban elvittük kicsit individualista irányba az életet, ezzel feladtuk azt, hogy elfogadható dolog legyen például a szülőkkel, nagyszülőkkel egy fedél alatt élni, szoros kapcsolatot ápolni és gondoskodni róluk. A generációk között megszakadtak a kapcsolatok. Ez nemcsak a technológiai fejlődés miatt van így, hanem mert a kapitalista gazdaságnak így jó. Több külön háztartás többet fogyaszt! Mindenkinek külön lakás kell, külön meg kell venni mindent még egy példányban stb. Ezek a dolgok összefüggenek, és ezek által sok mindent elveszítünk. És egyáltalán nem kellene, hogy feltétlenül így legyen. 

Korábbi interjúiból kiderült, hogy a film történetének alapötletét a személyes élete szállította, egyik nagypapája valóban áldozata volt ennek az átverésnek. Nála ki volt a csaliként használt unoka, Ön? 

Nem, őt a fia nevében hívták fel. De ez változó, mindig attól függ, hogy éppen mit improvizálnak a csalók, milyen sztorit találnak ki azokból az információkból, amiket összeszedtek a kiszemelt áldozatról. Általában valamiért az unokával szoktak próbálkozni, mert az működik a legjobban. 

Talán azért, mert a nagyszülők és unokák érzelmi kapcsolata más, mint a szülőké és a gyermekeiké, amelyet megterhel a nevelés felelőssége? 

Igen, ez is benne lehet, és nagyon érdekes az unoka-nagyszülő kapcsolatban, hogy akár még felnőttként is van egy szoros érzelmi kapocs közöttük, miközben a távolságok térben és időben is nagyok. Kevésbé van meg a napi, élő kapcsolat az unokákkal, mint tizennyolc, húszéves kor előtt. És valahogy ez működik a csalásban egy tökéletes pszichológiai koktélként.

Nemcsak az ötlet jött az életből, de a film számos jelenete, különösen a Papus és a Rudi nevű unoka közös jelenetei is nagyon életszerűek. Számomra azt sugallják, hogy Kristóf volt már ilyen szituációkban. 

Nagyon sok saját élmény épül be mindig egy filmbe. Az a kihívás, hogy mit tudok meglátni magam körül, az életemben, ami univerzális jelentést hordoz, vagy ilyen jelentést tud kapni. Ezeket kerestem a filmhez. Nagyon jó volt a kapcsolatunk a nagyapámmal, a történet sok eleme innen van, de nem minden történt meg velünk, ezek egy része egyfajta vágy, hogy milyen jó lett volna, ha ezt vagy azt mi is átélhettük volna együtt. A filmbeli karakter a feleségem és írótársam, Nina (Nina Kov táncos, koreográfus, mozgás- és művészeti vezető – a szerk.) és az én élményeim kombinációjaként alakult, ahogy mindketten beleláttuk a saját nagypapánkat. És mások inspiráló történeteit is valahogy belegyúrom a forgatókönyvbe. Ezek megélt dolgok kell hogy legyenek, akkor működik, jön át a vásznon is. 

Ebben nagyon nagy szerepe volt a főszereplőknek. 

Igen. A nyersanyagot odaadva Jordán Tamásnak és Blahó Gergőnek, el lehetett érni, hogy a néző ne azt lássa, hogy eljátsszák neki, hogy ők egy nagypapa és egy unoka, hanem valóban azok. Jöjjön át, hogy ők valóban szeretik egymást, aggódnak egymásért. Ez volt az én titkos célom. Sőt az is, hogy legyen egy pillanat, amikor már a néző is azt érzi, hogy ő maga szereti ezt a nagypapát, mint a sajátját. Vagy az unokát. Ez tényleg csak a megéltségből tud fakadni, nemcsak az én részemről, hanem a színészekéről is. 

Mitől működhet ilyen hatékonyan ez az átverés?

Volt egy hosszas kutatás a részemről arról, hogy működik a csalás maga pszichológiailag. Egyrészt hogy dolgozik a manipulátor, hogyan tud ennyire ügyesen manipulálni, másrészt hogy miért működik, hogyan, milyen ingerek hatására jön létre az a tudatbeszűkülés, amelyben az áldozat megteszi, amit a csaló akar. Hogyan tartja fenn ezt a tudati állapotot akár hosszabb időn át, amíg az áldozat összeszedi és átadja az értékeit egy odaküldött idegennek? Két fontos tényező van: az egyik, hogy egy nagyon nagy rántással kirántja a szőnyeget a célszemély lába alól az elején egy olyan rossz hírrel, amely váratlan és sokkoló, és a nagyapa másra sem tud ebben az állapotban gondolni, mint hogy segítsen. 

Sokan űzik a manipulálást magas szinten. 

A manipulátor nagyon ügyesen terelgeti ilyenkor, profin adagolva a sokkoló információkat és a megnyugtatást, hogy ő majd segít, csak gyorsan cselekedjen. Folyamatosan szóval tartja, és nem engedi letenni a telefont, nehogy gondolkodni kezdjen, vagy megpróbálja ellenőrizni a kapott információkat. Tulajdonképpen olyan ez, mint egy hipnózis. Ez az egyik legdurvább csalási forma, mert a szeretetet használja ki. És nem csak idősekkel történik meg, tudok olyanról, amikor egy diplomás török ügyvédnőtől csalták ki egy nyaraló árát. Ott persze a történet más volt. Sok vonás azonban azonos, a csalók legtöbbször az emberi kapzsiságra építenek, vagy a félelemre, de a szeretetre, a családtagok iránti féltésre ez az egyfajta csalástípus épít. Ezért ez a legpitibb és legkegyetlenebb mind közül. Bennem ez dühöt váltott ki, és szerettem volna valamit tenni ellene. Gondolkodni kezdtem, mi lenne az én nemes bosszúm. Így indult el a film ötlete a megvalósítás felé. 

A filmben is erős érzelmek vannak. Szinte drasztikus szavakat ad olyan karakterek szájába, akiket szintén átvertek és megkárosítottak, hogy mit tennének, ha elfognák a tetteseket. Hát nem lennék a helyükben. Spoilermentesen mit lehet erről elmondani? 

Bizonyos esetekben egy egyszerű embernél, egy „nyárspolgárnál” is eljöhet az a pont, amikor az elfojtott érzelmek feltörnek, és elképzeli, hogy hú, de szívesen ezt vagy azt csinálná az ilyenekkel. Ezeket a történeket hallva, és családi érintettséggel is, az én zsebemben is kinyílt a bicska, és ezt sikerült a filmben is megjeleníteni. Az unoka egy thrillerbe oltott bosszútörténet is. Meg akartam mutatni, mi van akkor, ha alapvetően szelíd emberek egymásra találnak, és támogatják, hergelik egymást a bosszúra. Meddig mehet ez el? Akár a tettlegességig is? A filmben Rudi, az unoka az egyetlen fiatal és tetterős szereplő, akit a sértett idősek felhasználhatnak, bizonyos fizikai dolgokat csak ő tud megcsinálni. Őt küldik csatába maguk helyett is. 

A filmben több lélektani szál van, és komoly erkölcsi dilemmát is boncolgat, hogy szabad-e bosszút állni, és ha igen, hogyan. Hol vannak a határok? Meddig nem válunk mi is bűnözővé? 

Ha az ember azt látja, hogy életeket törnek ketté, és nem működik az igazságszolgáltatás, könnyen válhat ő maga igazságtevővé. Személyiségtől függ, ki meddig menne el ebben a helyzetben? A filmben a karakterek többféleképpen reagálnak, van, aki egészen drasztikusan. A főszereplőnek is megvan a választása, hogy eldöntse, véres bosszút vagy nemes bosszút áll-e. Mit áldoz fel akár a saját lelkéből? 

Ezt nem lőjük le, legyen meglepetés a nézőknek. 

Az én részemről, ha mondhatjuk így, maga a film is egy nemes bosszú. Minden eszközömmel azon voltam, hogy megpróbáljam felhívni erre az egész problémára a figyelmet. Úgy, hogy közben a film érdekes és elgondolkodtató is legyen, egy jó élmény, ha az ember megnézi a moziban. Miközben elérjük, hogy többen fognak tudni a csalásról, és talán eszükbe fog jutni, amikor egy csaló hívja fel őket, hogy hoppá, lehet, hogy ez most egy csalás éppen. Ez a fajta nemes bosszú érdekes nekem, amikor az emberek összefognak, és megkérdezik, mit tudunk tenni együtt ellene. 

Úgy tűnik, a nézőknek átjön ez az üzenet, és megmozgatja őket a hitelesen megírt és előadott történet, hiszen alig négy hét alatt már több mint harmincezren váltottak rá jegyet. Ez a szám siker? 

Nagy dolog számomra, hogy ilyen tetszést arat a film. Ez a szám különösen úgy figyelemre méltó, hogy egy járványos időszakban vagyunk, és sokan leszoktak a moziról. Mi előzetesen 50 és 100 ezer közé lőttük be a várható nézőszámot. Van esély, hogy ezek között lesz, ha egy hónap alatt túl vagyunk a harmincezren. Azt sajnálom, hogy éppen az idősebb korosztály az, amely a Covid miatt fél beülni a moziba. Remélem, később őket is elérjük. Ha nem moziban, akkor egy év múlva tévében vagy internetes streamen keresztül. Rendezőként nyilván mozivászonra szántam ezt a filmet, a legnagyobb hatást mozis élményként éri el. Aki teheti, ott nézze meg először.