CineFest

2022.09.06. 11:30

Néhány nap és nyit a filmparadicsom, várják a mozi szerelmeseit

Szeptember 9-én rajtol a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, mutatjuk, mi vár a mozirajongókra.

Hajdu Mariann

Fesztiváli hangulat egy korábbi CineFesten a Művészetek Házánál

Fotó: Ádám János

Már csak néhányat kell aludni, és kezdődik a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál: pénteken, szeptember 9-én nyitja kapuit és szeptember 17-ig várja a filmek szerelmeseit.

– A filmművészet jelenleg legmarkánsabb alkotásai érkeznek Miskolcra – mondta Bíró Tibor, az immár 18. alkalommal megrendezett miskolci fesztivál igazgatója. Olyan gyöngyszemekről van szó, emelte ki, amelyek nagy része idén volt látható Berlinben, Cannes-ban, a Karlovy Vary-ban megrendezett filmfesztiválokon, vagy épp egyenesen Velencéből, az ott jelenleg is folyó fesztiválról érkezik. Műfajok szempontjából is sokszínűség jellemzi az alkotásokat, vígjáték, természetfilm, dokumentumfilm egyaránt megtalálható közöttük.

Kísérő programok

– Hat magyar film látható a fesztivál programjában, mindegyik premier, azaz itt, Miskolcon találkozhat először velük a közönség – hangsúlyozta a fesztiváligazgató és hozzáfűzte, mindegyik magyar filmhez az alkotók szinte teljes stábbal érkeznek. 

Bíró Tibor 
Fotós: Bujdos Tibor

Bíró Tibor beszélt a kapcsolódó programokról is. Elsőként a jubileum kapcsán: 120 éve, Miskolcon született Pressburger Imre világhírű Oscar-díjas forgatókönyvíró, filmrendező és producer, emlékére nemzetközi konferenciát rendeznek. Levetítik A negyvenkilences szélességi fok című filmjét, amelyet 1941-ben rendezett.

Az igazgató kiemelte azt is, hogy idén már harmadik alkalommal a fesztiválon tartja éves közgyűlését a FIPRESCI, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, amelyre 28 országból érkeznek filmes szakújságírók. 

– Másik fontos programunk az Otthonunk Miskolc, amely során Kerényi Lászlónak a Lévay Gimnáziumról szóló filmje (Alfa és Ómega), valamint R. Nagy József Tükibúcsúztató című alkotása látható. Ez utóbbi a Miskolci Egyetem bölcsészkarának régi épületéből való költözés kapcsán nyújt lehetőséget visszatekintésre, emlékezésre, búcsúztatásra.

Alkotók, sokfelől

Bíró Tibor több kapcsolódó kiállítást is említ. Az egyik Pressburger Imréhez kötődik, a másik pedig egy izgalmas mozitörténeti tárlat, amelyen Miskolc hajdanvolt moziplakátjai láthatók a 60-as és a 70-es évekből, amikor még több mint 16 filmszínház várta a nézőket a megyeszékhelyen. A tárlat a Művészetek Háza kortárs galériájában nyílik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyűjteményéből. 

Kérdeztük, vár-e fontos alkotókat az idén a filmfesztivál, hiszen sokan emlékezünk még a találkozóra Claudia Cardinale-val, Juliette Binoche-sal, Franco Neróval vagy Vanessa Redgrave-vel, hogy csak néhányat említsünk az illusztris névsorból.

– Az idén is jönnek alkotók, sok film rendezője, stábtagja érkezik a vetítésre – válaszolt Bíró Tibor. Megjegyezte, az alkotó jelenlétét a programfüzetben a  filmismertető melletti Q&A jelzés mutatja. Ilyenkor a filmvetítés után van lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.

– Az idén két magyar alkotót kell kiemelnünk, akik Miskolcra érkeznek, mindketten életműdíjat vesznek át a CineFesten – folytatta Bíró Tibor. Molnár Piroska színművész a nyitórendezvényen, az Oscar-díjas Rófusz Ferenc animációs filmrendező (A légy című filmje 1981-ben érdemelt Oscart) a zárógálán lesz a fesztivál vendége, és veszi át a díjat.

Megszokott helyszínek

– A versenyprogram filmjeinek nagy része csak a CineFesten látható. Igaz, volt arra is példa a 18 év alatt, hogy a mozifilmforgalmazók a miskolci fesztiválon döntöttek úgy egy alkotásról, hogy mégiscsak megvásárolják, és országszerte vetítik – jegyezte meg Bíró Tibor. Fontos még tudni, hogy a versenyfilmeket nemzetközi zsűri bírálja el, amelynek elnöke a francia Isabelle Danel, aki 2018 májusa óta a FIPRESCI, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége elnöke. Az idei évben először külön, 3-3 tagú zsűri dönt a dokumentumfilmek és a CineNewWave kategória versenyfilmjeinek helyezettjeiről. Az előbbi tagja Prof. Dr. Horváth Zita is, a  Miskolci Egyetem rektora.

A tavalyi fesztiválmegnyitón
Fotós: Ádám János

– A fesztivál helyszíneiben nincs változás az előző évekhez képest – mondta Bíró Tibor. – A Művészetek házában a Pressburger terem, az intézmény vetítőtermei, az Uránia és a Béke termek várják a nézőket, a Csodamalom Bábszínház épületében, a Kossuth utcában pedig a Zukor terem található. A bulik, a beszélgetések helyszíne pedig idén is a Lounge sátor, azaz a Művészetek háza előtti tér lesz. 

Ami (néhány éve) újdonság a korábbiakhoz képest, hogy egyes filmekre (versenyprogram, dokumentumfilmek) jegyet kell vásárolni, ez a cinefest.hu oldalon megtehető, de a Művészetek Háza jegypénztára is hosszítottan lesz nyitva. A CineNewWave alkotásai, a kisjátékfilmek és a kapcsolódó programok továbbra is ingyenesek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában