Látássérült vagyok, fogyatékos, világtalan?

Gyakori gondolatként felmerül bennem, hogy vajon mennyire figyelünk oda a szavak jelentőségére. Látássérültként, tehát a látásában sérültként érezzem magam, vagy mondhatom, hogy vak vagyok? Esetleg fogyatékos, vagy fogyatékkal élő, és ezt emeljem ki saját jellemzésemkor. Mindezek szavaknak tűnnek, azonban beépítjük őket, jelentést adunk nekik a saját életünkre vonatkoztatva. Akár a világtalan szó, ha más személytől hallom, akkor arra következtetek, hogy számomra nincs meg az a világ, ami másoknak. Szükséges létrehoznom egyet, amiben élhetek, vagy talán más hozza létre nekem. Ha magamat jellemzem ilyen szóval, akkor talán csalódott vagyok, kicsit reménytelen. Pedig bármelyik szó az, amit beépítünk személyiségünkbe, azt mi magunk formáljuk.

Fontos, hogy miként gondolok magamra, milyen érzések és szavak jelennek meg bennem, ha körül szeretném írni önmagam. Ezen a ponton talán vissza is léphetünk egyet, és igazából elgondolkozhatok azon is, hogy akkor egészséges vagyok-e. Látássérültként vajon mondhatom, hogy egészséges ember vagyok, vagy betegnek számítok. Ha csupán a látást nézzük, akkor valóban hátrányból indulok másokkal szemben, azonban ez a hiány egymagában nem jellemezhet. Számos szempontból végig nézhetem az életem, a kapcsolataim, a képességeim. Azt érzem, ez a dilemma egyre gyakoribb a mai világban. Rohanunk, dolgozunk, szervezzük a hétköznapokat és csupán egy-egy pont alapján jellemezzük az életünket, önmagunkat. Kialakítunk egy elképzelt listát, és folyamatosan pipáljuk a teendőket, érzéseket. Ha valahol hiányt tapasztalunk, akkor mindent felteszünk erre az egyetlen pontra, és az alapján ítéljük önmagunkat. Ez lehet akár a testünk, a kinézetünk. Lehet az, hogy milyen ruhában járunk, milyen eszközöket vásároltunk. Mennyit mozogtunk vagy épp nem mozogtunk aznap, vagy mennyit ettünk, hogyan kellene ennünk mások szerint.

Rengeteg kérdéssel, megfeleléssel és elvárásokkal árasztjuk el a saját énképünket, ugyanakkor néhány mélyebb gondolatot, ami a lista „mögött” van, nem teszünk előtérbe. Látássérültként is egészséges vagyok, mert képes vagyok önállóan döntéseket hozni, gondolkodni a problémákról, felelősséget vállalni a tetteimért. Képes vagyok érezni, az érzéseim megfelelően kimutatni, és azokat másokban is felismerni. Kapcsolatokat alakítok ki, azokban képes vagyok fejlődni, vagy a másikat segíteni. Látom, ha valahol hibát követek el, képes vagyok segítséget kérni, és eldönteni, hogy mire van szükségem. Vannak értékeim, és rossz tulajdonságaim egyaránt.

Azt gondolom, szükséges látnunk, hogy nem csupán a felszín számít. Néha ha mélyebbre tekintünk, akkor látunk meg olyan szempontokat, amivel jó érzés azonosulni. Amelyek segítenek, erőt adnak és biztonságot. Értsük, hogy a szavaknak súlya van. Azoknak a szavaknak is, amiket önmagunknak mondunk, nem csak, amiket másoktól hallunk. Dönthetünk, hogy minek milyen súlya van számunkra, mi kap hangsúlyt az életünkben.