A buszsofőr mentette meg az életét

Vásárolni ment az egyik nagyáruházba Nagyné Zólyomi Katalin október 14-én reggel. „Siettem a vásárlással, a busz a megállóban volt. Megkérdeztem, fel lehet-e szállni. Igen – jött a válasz” – írta szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében az asszony, majd hozzátette, egy fiatalember volt a buszsofőr.

Jólesik a figyelmesség

Koczák Zsolt úgy emlékszik vissza a történtekre, hogy mikor ő beállt a busszal a megállóba, a néni már ott ült.

„Leszálltak az utasok a buszról, a padon ücsörgött egy nagyon szimpatikus idős hölgy, s mivel csípős volt a reggel, megkérdezte, felszállhat-e a járműre, míg várakozunk az indulásra. Természetesen igent mondtam, mert mindig rugalmas vagyok ebből a szempontból. Miért ne engedhetném fel az utasokat, ha úgysem kell elmennem mosdóba? Olyankor persze mindig kérek pár perc türelmet a lent álldogálóktól, hiszen nem hagyhatom nyitva a buszt. Most tehát ketten ültünk csendben a járművön” – mesélte.

Nagyné Zólyomi Katalin hosszúnak érezte azt az időt, amit várakozással töltöttek. „Úgy tűnt, sok idő telt el. Én rosszul lettem, szóltam a sofőrnek, hogy cukros vagyok, és rosszul vagyok” – írta a hölgy.

Megoldást kellett találni

Az MVK buszsofőrje azt is megtudta, hogy utasa a másik táskájában hagyta az inzulinját.

„Rögtön járt az agyam, hogy hogyan tudnék segíteni neki három perc alatt, mert menetrend szerint ennyi volt az indulásig. Ha a nagyáruházba megyek be, lehet, megakadok a pénztár soránál, azt túl hosszú időnek ítéltem meg. Eszembe jutott, hogy van ott egy cukrászda is, mondtam neki, hogy majd ott veszek valamit, mert az gyorsabb, de azzal nyugtatott meg, hogy van nála víz, majd abból iszik, hátha akkor jobban lesz. Ivott is azonnal, de az állapota nem javult. Kérdeztem, hívjak-e segítséget. Azt mondta, nem, leszáll a tapolcai elágazásnál, ott aztán át kell szállnia egy másik buszra, amivel már csak egyetlen megállót kell mennie, és otthon van” – emlékezett vissza a történtekre a sofőr, aki ezek után elindult a járattal.

„Ő elindult, mert a menetidő volt épp. Amíg haladtunk, megkérdezte, a szőlőcukor segítene-e. Igen – feleltem” – olvasható Nagyné Zólyomi Katalin levelében.

Gyorsan kiszolgálták

„Csak nem hagyott nyugodni engem a dolog, nézegettem a tükörben, elaléltnak láttam. Aztán eszembe jutott a megoldás: három-négy perc múlva Hejőcsabán lesz egy olyan buszmegálló, amiben egy mini-ABC van. Úgy ítéltem meg, hogy nem megy a menetidő rovására, ha leugrom a buszról vásárolni. A megállóig tehát magamhoz vettem a pénztárcámat, és mivel a boltban látták, hogy munkásruha van rajtam, a busz meg ott áll a megállóban, hatalmas csodálkozások közepette ugyan, de gyorsan kiszolgáltak, így vettem a néninek egy citromos szőlőcukrot” – mondta Koczák Zsolt.

Azóta jól van

„Az árát nem fogadta el” – írta az idős hölgy. „Megmentette az életemet. Köszönöm!” – zárta gondolatait Nagyné Zólyomi Katalin, aki azóta már jól van. A sofőr ezt túlzásnak érzi Koczák Zsolt úgy nyilatkozott, nagyon jólesik neki, hogy megdicsérik érte, de ő nem érzi olyan nagy dolognak. „Életmentésről szó sem volt, ez túlzás. Azt gondolom, egy kis odafigyelés senkinek sem okoz nehézséget az életében” – mondta.

Az úgynevezett kis odafigyelése azonban gyakorlatilag mindenre kiterjedt, hiszen a szőlőcukor zacskóját is kibontotta az idős hölgynek. Ahogy mondta, ezekkel a műanyagokkal sokszor még az egészséges felnőttnek is meg kell küzdenie, hogy hozzáférjen a tartalmukhoz. „Utoljára még jobb kezemmel megfogtam a bal vállát, hogy bátorítsam, minden rendben lesz. Mikor leszállt, a tükörből láttam, hogy már biztosabb járással ment a járdán – mondta, majd hozzátette, nem szokott életeket menteni. – Ilyen volumenű eset még nem történt velem.”