Bűnügy

2024.08.28. 12:00

Három lány és egy fiatal férfi rabolt a Búza téren

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a négy gyanúsítottnak a letartóztatását, akikkel szemben csoportos rablás miatt indult büntetőeljárás.

Boon.hu

Forrás: ÉM

A nyomozás adatai szerint 2024. augusztus 26. napján 20 óra 45 perc körül  Miskolcon, a Búza téri aluljáróban a gyanúsítottak pénzt kértek a sértettől, aki azonban nem adott nekik. Ekkor a fiatalkorú férfi és a három gyermekkorú lány követni kezdte a sértettet, közben trágár kifejezésekkel illeték, és amikor a sértett az aluljáróból a lépcsősoron felért a jegypénztár melletti területre, az egyik lány egy üres üdítősüveggel, míg a férfi egy borosüveggel hátulról fejen ütötte a sértettet, aki ennek következtében a földre esett. Ekkor valamennyien ütni és rugdosni kezdték a földön fekvő sértettet, majd az egyik gyanúsított letépte a válláról a hátizsákot, melyben a sértett pénztárcája és 87.000 forint készpénze volt. Ezt követően a gyanúsítottak a helyszínről futva elmenekültek - olvasható a Miskolci Törvényszék közleményében. 

Kiemelkedő tárgyi súlyú cselekmény 

A gyanúsítottak fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettének megállapítására, melyet társtettesként követtek el. A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és az emiatt kiszabható büntetés mértékére, amely a fiatalkorú gyanúsított esetében 5 évig terjedő szabadságvesztés, a gyermekkorú gyanúsítottak esetében 4 év javítóintézeti nevelés, szökésüktől, elrejtőzésüktől lehet tartani. Valamennyi gyanúsított gyermekvédelmi intézményben van elhelyezve, ahonnan azonban folyamatosan szökésben vannak, Miskolc város területén szoktak csavarogni. Három gyanúsítottal szemben más büntetőeljárások is folynak, ezért esetükben a bűnismétlés veszélye is megállapítható. A bíróság mindezek alapján – figyelemmel a bűncselekmény útonálló jellegére is – egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, melyet javítóintézetben kell végrehajtani. A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és a védők fellebbezést jelentettek be - tették hozzá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában