Sikkasztó

2024.08.22. 13:00

Használt drónt kapott a kölcsönkért mobiltelefonért

A férfi eldöntötte, hogy a nő által rábízott 65 ezer forint értékű mobiltelefont a benne lévő adathordozóval nem adja vissza.

Boon.hu

Egy új alkalmazás segíti a szakembereket és a szülőket Fotó: MW

A Szikszói Járási Ügyészség sikkasztás vétsége miatt emelt vádat egy férfival szemben. A vád szerint a férfi 2024. április 20-án éjszaka felkereste egy ismerősét annak alsóvadászi lakóhelyén abból a célból, hogy rövid időre kölcsönkérje a mobiltelefonját. Mivel a férfi már korábban is kölcsönkérte a mobiltelefonját, a nő megbízott benne, ezért átadta a telefont, illetve hozzájárult ahhoz is, hogy azt elvigye a házból.

Ezt követően a férfi eldöntötte, hogy a nő által rábízott 65 ezer forint értékű mobiltelefont a benne lévő adathordozóval nem adja vissza, hanem azt értékesíti, majd az így kapott összeget saját céljaira fordítja. A vádlott végül 20 ezer forint készpénzért, valamint egy használt drónért eladta a telefont egy nőnek, aki azonban nem tudott arról, hogy az általa vásárolt eszköz bűncselekmény elkövetéséből származik.

Vagyonelkobzás lehet belőle 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás, pártfogó felügyelet és vagyonelkobzás alkalmazását indítványozta a bíróságnak - tudta meg a boon.hu.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában