Ittas vezetés

2024.08.27. 12:30

Tényleg annyira nehéz megállni?!

Két tucat magas kockázati tényezőt jelentő sofőrt szedtek ki a forgalomból a zsaruk vármegyénkben.

Fokozott ellenőrzés vármegyénkben

Fotó: MW

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A vármegye útjain 2024. augusztus 19-e és augusztus 25-e között történt közúti közlekedési balesetek során négy esetben volt ittas sofőr az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor huszonhárom ittas, illetve egy bódult állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

   

 „... hogy mindenki hazaérjen!”

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában