Mások javára sáfárkodott - Dr. Dobrik István kitüntetése

Az indoklás szerint Dr. Dobrik István intézményépítő munkájáért, a város képzőművészeti életének hagyományokra építő fellendítéséért, közéleti szerepvállalásáért, tudományos és művészetszervező munkásságáért kapja a díjat.

BOON: Amikor értesítették arról, hogy a város ünnepén Ön kapja a Miskolc Város Díszpolgára kitüntetést, mi volt az első gondolata?
Dr. Dobrik István: Soha nem foglalkoztatott a személyemet érintő kitüntetések lehetősége. Életemben mások értékteremtő munkájának elismertetése jelentette az örömet, a dolgos mindennapokban pedig a tetteimet visszaigazoló szeretetben kerestem és találtam meg a boldogságot. Így a nem várt elismerés nyomán két érzés feszült egymásnak lelkemben: a méltó vagyok-e rá szorongó kétkedése, amely csak igen nehezen adta át helyét a végtelenül nagy megtiszteltetésből fakadó örömnek.

BOON: Ön volt tanár, képtárvezető, egyetemi oktató, dolgozott a művelődésirányításban és főiskolai tanszékvezetőként is, de legtöbben a Miskolci Galéria igazgatójaként ismerjük. Melyik munkáját szerette a legjobban?
Dr. Dobrik István: Azt hiszem mindegyiket, de másképpen és más miatt. A tanári, népművelő attitűd végigkísért egész életemen, amelyet mindvégig a művészet iránti erős vonzalmam motivált. A vezetői megbízások pedig a művészet szertelenségét zabolázva a rendet és a következetességet szorgalmazták gondolkodásomban. Az elmúlt másfél évtized intézményépítő munkája, művészetszervező tevékenysége, tanári munkája, közéleti szerepvállalása volt talán a legizgalmasabb szakasza életemnek.

BOON: Négy felsőoktatási intézménynek is a hallgatója volt. Egész pályáját végigkísérte a tudásvágy?
Dr. Dobrik István: A görögök mondták, hogy a kíváncsiság a tudás kezdete, és ha már nem vagyunk kíváncsiak, az a veszély fenyeget, hogy nem is fogunk tudni. Én fiatal koromtól több irányba érdeklődő alkat voltam, talán ez ösztönzött arra, hogy éltem az iskolák adta tanító lehetőséggel. Az önképzés legalább ezekkel egyenértékű fontosságú volt életemben, és ma már azt is tudom és vallom, hogy a hasznos tudás nem a diplomák számától függ. Érett felnőttkorom legszebb és legigazabb felismerése az volt, amikor rádöbbentem arra, hogy a világ megismerése nem csak kifelé, „ad Astra”, hanem a belső végtelen felé is ugyanolyan fontos.

BOON: Végül miért a művészettörténetet, a múzeumot választotta?
Dr. Dobrik István: Mondhatnám, - mert sokszor éreztem így életem során -, hogy a predestináció ereje, valami belső késztetés tartott e pálya közelében. Nem volt könnyű lemondani a művészeti alkotó cselekvés kizárólagos öröméről, de éreztem, hogy a kapott talentumokkal így tudok mások javára is a legjobban sáfárkodni úgy, hogy magam is gazdagodom ez által.

BOON: Hogyan tervezi a következő 60 évet?
Dr. Dobrik István: Köszönöm a kérdésbe bújtatott optimista biztatást, de az ember ebben a korban már érzi testi erejének végességét, gondolkodásának korlátait, amit csak lelkének szabad szárnyalása feledtethet el vele. Életünk és sorsunk nem a mi kezünkben van, de az ember tervez… Most az egy hónap múlva nyíló XXIV. Miskolci Grafikai Triennále sikerén dolgozunk, ez évben jelenik meg a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Feledy Gyula gyűjteményét bemutató kötet, készül a Miskolci Monográfiába a 20. század második felének miskolci képzőművészetét bemutató tanulmány, szeretnénk megjelentetni gazdag képi illusztrációkkal, a Miskolci Galéria közel fél évszázados történetét, ősztől tehetséggondozó művészetelméleti beszélgetés-sorozatot tervezek középiskolás korú fiataloknak a Petró-házban……de ma már minden napot ajándéknak érzek.