Miskolci körkép a behavazott városról – olvadásig bolondokházává válunk?

Reggel az Avason megbénul a buszközlekedés, de így vagy úgy a legtöbben elevickélnek a munkahelyükre. A Szentpéteri kapuban ráadásul szívmelengető látványnak lehetünk tanúi, amikor a piros lámpánál elakadt autók sofőrjei egymásnak segítenek kiszabadítani a gépjárműveket a hó fogságából. A város hókotró-flottája meglehetősen lusta ma reggel, órák telnek el, mire föltűnnek narancssárgán villogó lámpáikkal Miskolc útjain.

Mire elindulok feltérképezni a fehérbe öltözött, egyelőre félig lebénult várost, a belvárosban már kásás latyakká szelídül a fehérség az autók kerekei alatt. A pirosnál állva ezt behatóan tanulmányozhatom magam is, amikor egy busz nyakig beterít sárral. A szolidaritás ritka vendége ma már másodszor látogat meg, amikor idejében félreugrott gyalogos-társaim néhány keresetlen szóval illetik az elhúzó busz vezetőjét, és szánakozva pillantanak imént még fehér kabátomra.

Fél tízre az Avason nagyjából helyreáll a rend, bár az utasok bizalmatlanul feszengenek a csigalassúsággal araszoló buszon, találgatva, vajon fel bír-e menni a kapaszkodóra. A mellékutcákban továbbra is pörögnek a kocsikerekek, lefulladnak a mazsolák, csúszkálnak az autófarok. A lépcsők síkosak, a legtöbben csak totyogva haladnak előre, hiszen a járdákon még mindig magas kupacokban áll a hó. Elbattyogva a Tapolcai elágazásig, gőzerővel dolgozó hótolókba botlok, és már látom a havazás két elmaradhatatlan "kellékét" is: egy lerobbant autót, kicsivel odébb pedig két egymásba koccant gépjárművet, izgatottan telefonálgató vezetőikkel együtt.

Tapolca egyik legendásan meredek utcájában lenyűgöző látvány fogad. Ide még nem tette be a lábát a rút, sószóró autón járó emberiség. Igaz, a fehérrel bevont út helyett a helybéliek szívesebben tapicskolnának a latyakban, mert a hó eltakarításának hiányában (ami még véletlenül sem fordul elő a környéken soha, ahogy azt egy itt élőtől megtudtuk) olvadásig szünetel a járműforgalom. A lejtős utca aljában a helybéliek gépjárművei sorakoznak. Amíg kitart a hó, kénytelenek lesznek gyalog nekivágni a hegyoldalnak. A legtöbben még este legurultak a dombról, hiszen a hóban csak veszélyesen, a szegélykő mentén araszolhatnak le a biztonságos völgybe.

Nincs ez másképp az út túloldalán magasodó részen sem. Nem nehéz megállapítani, hogy a főúttól eltekintve sehol sem járt hókotró. A hegy teteje felé haladva egyre kevesebb a fehérségben kígyózó keréknyom, és mire fölérek, már a szűzhó birodalmában találom magam. Szokatlanul sok terepjáró virít a házak udvarán. Nem csoda, hiszen a terepviszonyok errefelé még nyáron sem éppen rózsásak, nemhogy most, megspékelve egy jó adag hóval! Az egyik autó-monstrummal közlekedő nem túl bajtársiasan újabb sárréteget fröcsköl rám. Nyilván úgy gondolja, nekem már úgyis mindegy. A normál városi utakhoz szokott autósok kiguvadt szemmel araszolnak lefelé. Náluk nagyobb rizikót már csak a gyalogosok vállalnak. Nem csupán a bizonytalankodó járművek, a síkossá vált utak, és az eltakarítatlan járdák is megnövelik az esélyét egy jó kis fenéken csúszásnak.

De ne legyünk elégedetlenek. Lám, a parkolóban kocsijaikkal kézifékes fordulót gyakorló fiatalok is örülnek, nem messze tőlük pedig egy egész kutyafalka ugrándozik a friss hóban, szintén igen vidáman. Akárhogy is: Leesett az első hó.

Kapcsolódó cikkek: