Interjú Gyulai Iván ökológussal

ÉM: Arról volt szó, hogy a törvényt simán megszavazzák. Hogy konszenzus van.

Gyulai Iván: Valóban így volt. Korábban megvolt az általános vita, a törvényjavaslatot támogatta a Fidesz, az MSZP és a KDNP, hétfőn volt esedékes a zárószavazás. De – mint annyiszor – bizonyos gazdasági erők  rövid távú érdeke érvényesült.  Két szocialista képviselő is módosító indítványt adott be, de mivel nem volt már több parlamenti ülésnap, így megakasztották a folyamatot, nem jöhetett létre a végszavazás.

ÉM: Kik fúrták meg, és mi volt az indok?

Gyulai Iván: A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége közös nyilatkozatot adott ki, ebben azt állítják: „a további erőteljes csökkentés (mármint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése – szerk.) a gazdaság teljesítőképességének és versenyképességének veszélyeztetése nélkül már nem lehetséges, így nem vállalható a törvényjavaslatban kitűzött cél maradéktalan teljesítése.”

ÉM: Hihetően hangzik. Úgy tudom, hogy Európában egyedülálló lett volna a törvény a maga szigorúságával. Miért kell nekünk pápábbnak lenni a pápánál?

Gyulai Iván:  A törvény az üvegházgázok kibocsátásának 40%-os csökkentését javasolta 2020-ig, illetve 80%-ot 2050-ig. A beadott módosító javaslat 20%-ot szeretett volna elérni. A nemzetközi gyakorlatban 1990 számít bázisévnek, ennek az évnek a kibocsátásához képest kell a csökkentést megvalósítani. A 2008-ban megvalósult hazai kibocsátás 30,7%-kal alacsonyabb ennél az évnél, mivel a hazai gazdaság szerkezete teljesen átalakult. A valóságban tehát a tényleges csökkentési feladat csak 9,3% lenne a következő tíz évre. A módosítóban megkívánt 20% pedig megengedett volna egy 10% feletti kibocsátástöbbletet. Akkor ez most éghajlatvédelmi törvény, vagy környezetszennyezési?

ÉM: Akkor miért fogalmazott úgy Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista elnöke, hogy a törvény veszélyeztetné a magyar gazdaságot?

Gyulai Iván: Podolák György figyelmen kívül hagyta, hogy az Európai Unió a nagy kibocsátókat egy külön rendszerben szabályozza, amelyet kibocsátáskereskedelmi rendszernek nevezünk. Ez 2005 óta működik, és a legújabb szabályozás szerint ennek a szektornak 2005-höz képest 21%-os csökkentést kell végrehajtania 2020-ig. Nem beszélve arról, hogy az Unió a szabályozás körébe vonta az összes többi kibocsátót is, akiktől 10%-os csökkentést vár el. Nos, akkor ez már még egy kicsit több is, mint amit ez a törvény előirányzott. Podolák Györgynek az Unióhoz kellett volna címezni a felszólását, még 2007-ben.

ÉM: Hogyan történhet ez meg, ha ez ilyen világos?

Gyulai Iván: Sajnos mind az ipar, mind a politikusok rendkívül tájékozatlanok, sőt a tájékozódás igényével sem lépnek fel. Hozzászoktak, hogy egyéni érdekeiket a gazdaság versenyképességére hivatkozva úgyis kijárják a döntéshozóknál. Most is ez történt, csak az utolsó pillanatban eszméltek.

ÉM: Ők arra hivatkoztak, hogy nem volt előzetes egyeztetés, nem készültek hatástanulmányok.

Gyulai Iván: Tudni kell, hogy a törvényt egy országgyűlési határozat rendelte el, ahol teljes volt a pártok egyetértése. A határozat kijelölte a törvény kereteit is. Szokatlan módon a törvényt az Országgyűlés által létrehozott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács készítette el. Ebben a tanácsban a társadalmi és gazdasági élet minden fontos szegmense képviselve van, többek között a most ellen szólók két képviselője is tagja a tanácsnak. Rengetegen dolgoztak a törvény előkészítésén, és természetesen tucatnyi alátámasztó anyag is készült. A tanács egyetértéssel fogadta el a tervezetet. Noha lett volna mód hozzászólni, érvényesíteni a másféle szempontokat, ők még csak meg sem jelentek. Tudták, majd másként érvényesítik az érdekeiket.

ÉM: Ön szerint akkor nincs kitéve annak a veszélynek a társadalom,  hogy csökkenjen az ipar termelése, nőjön a munkanélküliség?

Gyulai Iván: Az urak állandóan a versenyképesség romlásával, és munkanélküliek ezreivel fenyegetnek, miközben éppen a jelenlegi, teljesen alkalmazkodóképtelen gazdasági szerkezet hordozza magában ezt a veszélyt. A gazdaság szereplői saját, rövidtávú érdekeiket féltik, miközben éppen ezzel akadályozzák meg egy versenyképes gazdasági szerkezet kialakítását.

ÉM: Miért gondolja, hogy alkalmazkodóképtelen ez a szerkezet?

Gyulai Iván: A gazdaság és a társadalom léte szinte csak orosz importra támaszkodó kőolajtól és földgáztól függ. Primer energiafelhasználásunkban 86% az importált olaj, 83 pedig a földgáz. Ha ezek ára elkezd emelkedni, ha az ellátás elakad, akkor azt az egész társadalom megszenvedi. Tegyük félre nyugodtan az éghajlatváltozás tényét! Nekünk ettől függetlenül csökkenteni kell a fosszilis energiafelhasználást. Teljesen nyilvánvaló, hogy az nyer hosszú távon, aki minél hamarabb felismeri a változtatások szükségességét, és megszabadul a karbonfüggőségtől. Ez a törvényt ezt szerette volna elérni, és sajnos minden nap halasztás behozhatatlan késedelmet jelent rövidesen.

ÉM: Milyen módon valósulhatott volna ez meg a törvény segítségével?

Gyulai Iván: A törvény nem elvenni akart a társadalomtól és a gazdaságtól, hanem éppen adni. Egy éghajlatvédelmi alapot kívánt felállítani, ami kamatmentes hitelt nyújtana mindazoknak, akik hajlandók beruházni az energiatakarékosság, hatékonyságnövelés, vagy a mai tüzelőanyagok felcserélése érdekében. A megtakarításokból annak ütemében lehetne visszatéríteni a hitelt, ami visszakerülve az alapba, újra befektethető lenne.

ÉM: Honnan kerülne pénz ebbe az alapba?

Gyulai Iván: Mindenekelőtt az eladott kibocsátási jogból. Hadd mondjam el még egyszer: a magyar gazdaság versenyképességéről, a társadalom időben történő felkészüléséről van szó. Arról, hogy minél hamarabb át kell térnünk a karbonmentes gazdaságra. Szó nincs munkahelycsökkenésről, visszaesésről. Ellenkezőleg. Az intézkedések egyszerre képesek javítani a gazdaság szerkezetét, a szociális körülményeket, a foglakoztatást, és kivételesen környezeti célokat is szolgálnának.
- Szabados Gábor -