Jegyzet: Semmittevés édes kínjai…

Valakinek a Karibi uncsi valakinek a panel terasza, valakinek a Balaton a trendi valakinek épp az a szocreál legalja.

Egy közös van bennük, a szabadság iránti vágy, amikor az ember nem kell fel korán és nem indul sehova sem, a napi kötelező köreit lefutni, mert nem kell semmit aznap megcsinálni, naprakészen letenni, vagy megmunkálni, megtervezni. Pusztán annyi a feladat – ne csináljon semmit – semmit! Ez is óriási feladat. Belegondoltak már milyen az – amikor semmi a feladat, semmit kell tenni, semmit kell csinálni – „orbitális meló”. S, mire belejönnénk a semmittevésbe – rákapnánk , hogy kell ezt profin csinálni – na akkor jövünk rá – már megint muszáj elindulni és tenni, tervezni, megoldani újból és újból reggeltől estig.

A legjobb recept – épp ezért – nem azon áll- milyen messze megyünk, a teraszra – vagy a Karibi térségbe – hanem azon áll mennyi időt töltünk egyben semmit tevéssel – egy hetet, vagy kettőt, akár hármat – minél nagyobb ez a szám – annyival meredekebb a semmittevési mutatónk- azaz eredményesebben pihenünk.

Így feleslegesen azon is gondolkodni – amit az ABC-ben sorban állva hallgattam meg két fiataltól – szomorkodva cseréltek eszmét egymással:

 – Ezen a nyáron sem megyünk sehova- ugye? – kérdezi a fiatal lány párjától. Mire jön a viszont kérdés - Nagyidékhoz letudunk menni Mezőkövesdre nem?

Csak odáig? jön a lány kiábrándult válasza. Amire a srác nagy levegőt véve hallgatásával válaszolt…

- Marschalkó Ildikó -