Műút hetek: Kánon, közös gyökerekkel

Miskolc - Kezdődik a Műút hetek programsorozat, amelynek első darabja egy közös kiállítás.

Közös kiállítással nyit a Műút hetek: Seres László és Bánki Ákos festőművészekével, Kánon címmel.

Seres László 67 éves, Bánki Ákos az idén lesz 30. Seres László Miskolcon, a művésztelepen nőtt fel, és bár már korán megmutatkozott tehetsége, harminc éven át nem festett képeket. Bánki Ákos Miskolcon végezte középiskoláit, utána a fővárosban tanult, ott is él, és fiatal korától nagyon is aktívan jelen van a művészeti életben.

Hogyan kerülnek egy kiállítótérbe? Milyen lesz a közös kánon?

Seres László: Kishonthy Zsolt (az esemény főszervezője, a kiállítás kurátora – a szerk.) szólt, szeretné, ha kiállítanék a programsorozat részeként, és kérdezte, kivel szeretnék közös tárlatot. Azonnal Ákos nevét mondtam.

Miért?

Seres László: Mert kedvelem a munkáit. Régóta tervezem vele a közös kiállítást, de eddig nem volt rá lehetőség.

Bánki Ákos: Ez nagyon megható és megtisztelő, hogy rám gondolt. És én is hasonlóképp érzek, mert közösek a gyökereink.

Pedig különböző generációhoz tartoznak...

Bánki Ákos: Mindketten a New York-i iskolához kötődünk. Igen, vannak generációs különbségek köztünk, és neki több az élet- és festészettapasztalata, de nagyon jókat tudunk a művészetről beszélgetni. Körülbelül három éve ismerjük egymást. Korábban voltam egy kiállításán, láttam a képeit, és azt éreztem, van egy olyan ember, aki abból gondolkodik, amit én szeretek. Nekem nagyon sok barátom van, van egy kör, akikkel dolgozom, de ezt a valamit nagyon hiányoltam a kortársaim körében. Aztán egyszer egy rendezvényen véletlenül elkezdtünk beszélgetni, nem tudtam, hogy ki ő.

Seres László: A művészetben Ákos az, akivel rokonságot érzek, a többiek idegenek tőlem.

Mi a közös önökben?

Bánki Ákos: A hatvanas évek végén New Yorkban volt a fénykora egy meghatározó képzőművészeti irányzatnak. Én magam a 90-es években voltam fiatal, így csak a könyvekből, és mivel sokat utazhattam, így a világ kiállítótermeiből, galériákból, múzeumokból ismerhettem meg, és nagy hatással volt rám. De Laci ott lehetett, mindezt élőben látta, ugyanannyi idősen, amennyi én voltam akkor.

Seres László: A képzőművészeti főiskolát félbehagyva mentem ki New Yorkba 1968-ban. Ott végre – a gyerekkoromat követően – újra volt egy inspiráló közeg, ahol jól éreztem magam. Ösztöndíjjal felvettek a legjobb képzőművészeti iskolába, jártam a kiállításokat, benne éltem abban a világban. Azt láttam, ami már itthon is érdekelt, és amit én is ösztönösen csináltam. Csak később tudtam meg, hogy ennek a korszaknak mekkora a jelentősége a képzőművészet történetében.

Mi jellemzi azt a művészetet, amire külön-külön rátaláltak és magukénak érzik?

Seres László: Az európai iskoláktól az különbözteti meg a New York-it, hogy a motívumok nem kapnak akkora jelentőséget.

Bánki Ákos: Fontos az intuíció...

Seres László: Nincsenek a képek megkomponálva. Míg az európai művész előbb vázlatot fest, addig a New York-it a spontenaitás jellemzi.

Bánki Ákos: ...és a méretek. Korábban nem lehetett elképzelni kétszer négy méteres, hatalmas képeket... Laci miután hazajött, harminc évig hallgatott.

Seres László: Itthon más volt a művészeti szemlélet. Lezárult egy korszak, nem tartottam fontosnak tovább foglalkozni vele. Ha Kishonthy Zsolt nem néz bele a mappáimba, nem mondja, hogy jók az ott porosodó képek, akkor a mai napig nem festek.

Bánki Ákos: Engem is Zsolt fedezett fel, az egyik kiállított képemet látta, úgy kérdezett rá, ki ez a Bánki. Ez is párhuzamos az életünkben.

Hogyan készültek a közös kiállításra?

Seres László: Elhatároztam az elején, vonalakat fogok festeni. Próbáltam valami nagyon egyszerűt csinálni, a végtelenségig leegyszerűsíteni, ezzel kisérletezem.

Bánki Ákos: Tudtam, hogy ő ezt csinálja, hiszen beszéltünk róla, de én most a bonyolultban vagyok benne.

Ez nem olyan anyag lesz, ahol a képek egymással beszélnek.

Seres László: Nem is láttuk egymás képeit, csak most, a kiállítás rendezésénél fogjuk. Teljesen más lesz a képanyag, de tudom, mégsem lesz más. Ákos képei bonyolultságukban is egyszerűek.

Bánki Ákos: Vagyis egy újabb párhuzam. Mégiscsak lesz kánon.

ÉM-HM