2012.04.10. 10:04
Nézőpont: Aki idáig elolvassa...
<em>A közszféra kivételével ez az egész papír- és bizonyítvány-ügy nem sokat számít, mert a verseny gyorsan kiszelektálja az érdemteleneket</em>. <strong>Kiss László jegyzete</strong>.
A közszféra kivételével ez az egész papír- és bizonyítvány-ügy nem sokat számít, mert a verseny gyorsan kiszelektálja az érdemteleneket. Kiss László jegyzete.Olvasom, hogy most aztán mindenki nézegetheti a diplomadolgozatait vagy kisdoktorijait, ha refl ektorfényben dolgozó közéleti ember, mert Schmitt Pál esete után előfordulhat, hogy utánajárnak: vajon hogy is fest pontosan az egykori mestermű…
Jó persze ők nem köztársasági elnökök, és Schmitt Pálra az a klasszikus pedagógusduma „kisfi am engem abszolút nem érdekel, hogy más is ugyanezt csinálta” sajnos érvényes. De az azért szerintem minden diplomás vagy diploma közelébe került honpolgárnak világos, hogy ez az a terep, ahol a sumákolásnak tág tere nyílott mindig is. Lehet, hogy urbán legenda, de szerintem mindenki ismeri azt a történetet, hogy a diák beleírta a szakdolgozatának huszadik, ötvenedik és századik oldalára: aki idáig elolvassa, jelentkezzen egy korsó sörért. És nem jelentkezett senki.
Van a diákvilág, az egyetemre járó huszonévesek soha nem változó csodás élete, amiben a csínyek, trükkök, átverések kincstára nagyjából mióta világ a világ, az éretté válás lépcsőit képezik. Én is loptam a tanszékről komplett növénygyűjteményt, amit aztán a Louvre restaurátorait megszégyenítő precizitással ragasztottam át növényről növényre a saját lapjaimra, avagy mindenki tudta, melyik tanszéki segéderőt lehet megkenni, ha kellett valami: régebbi szakdolgozat, információ, besettenkedés a gyűjteményekbe, bármi, amiért amúgy meg kellett volna dolgozni. Mint ahogy puskáztunk is, ahol csak lehetett, a legrafi náltabb módon. Ez annyira ősi, hogy szerintem még az ókori görögök fi lozófi ai iskoláiban is csinálták.
És másik ügy teljesen, amikor valaki felnőttként, kész egzisztenciaként kell, hogy megszerezzen valami képesítést, nyelvvizsgát, akármit, ami tudás, képzettség papírosra fektetett és pénzt érő bizonyítéka. Én még az átkosban jártam egyetemre és láttam elégszer a tanszéki folyosókon demizsonokkal előszobázó ismerős arcokat. És hát legyünk őszinték: számos olyan dr-al kezdődő nevű embert is létezett, akiről egészen biztosan tudtuk, hogy a legeldugottabb gimnáziumban se tudott volna leérettségizni, nemhogy a diploma meg a doktori…
Ma persze sokkal egyszerűbb és bonyolultabb is a helyzet. Egyszerűbb, mert az internet határtalan lehetőségét nyújtja a másolásnak, és bonyolultabb, mert vele együtt jött a digitális szövegazonosság-ellenőrző program. Egyszerűbb, mert tele vagyunk mókuska oktatási intézményekkel, hangzatos, de gyanúsan gagyi szakokkal, azaz felhígult az egész felsőoktatás rendesen. Bonyolultabb, mert azt azért minden valamirevaló munkáltató tudja, melyik papír mennyit ér. Az a gyanúm, hogy a közszféra kivételével ez az egész papír- és bizonyítvány-ügy nem sokat számít, mert a verseny gyorsan kiszelektálja az érdemteleneket.
A probléma terepe az állami szféra, ahol a kiválasztásban a párthűség, a megfelelő múlt, a kapcsolatrendszer sokszor a döntő, némi hülyeség abszolút nem akadály. Majd belejössz Pistám! – volt egy ilyen, erre a szituációra támaszkodó fi lm kabaréjelenet ezzel a címmel a múltban. Persze ez többnyire igaz, majd belejönnek. Csak kicsit sokba kerül.
