2012.05.19. 17:36

"Mind igényes emberek"

Címkék#színház #rendező #interjú #én és a kisöcsém #színházi rendező #operett #Szabó Máté #Miskolc #Miskolci Nemzeti Színház

Miskolc - Innen indulunk, itt kezdődik a közös utunk a közönséggel – mondja a rendező. Interjú: Szabó Máté színházi rendezővel.

Miskolc - Innen indulunk, itt kezdődik a közös utunk a közönséggel – mondja a rendező. Interjú: Szabó Máté színházi rendezővel.

Júniusban, Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettjének bemutatójával kezdődik a Miskolci Nemzeti Színház új, Kiss Csaba és alkotótársai nevéhez fűződő korszaka. Az előadás rendezőjével, Szabó Mátéval beszélgettünk.

- Az új színházi korszak első előadását Szabó Máté rendezi - itt válnak tetté a szavak, itt szerezheti első benyomásait a közönség arról, hogy Kiss Csaba és alkotótársai milyen színházat építenek Miskolcon. Nagy felelősség ez önnek?

Szabó Máté: Belépőnek mondanám ezt az előadást. Nem véletlen a darabválasztás: tudjuk, hogy nem lehet ajtóstul rontani a házba. Ha pont ezt az operettet nem is láthatták mostanában a miskolci színpadon, de nagyon hasonlókat igen. Innen indulunk, itt kezdődik a közös utunk a közönséggel. Hogy miként gondolkodunk a színházról, milyen közös szellemiséget képviselünk mi, Kiss Csabával érkezett rendezők, mi jelenti a számunkra a minőséget, azt nem ebben az egy előadásban szeretnénk megmutatni. Ez a mű egyébként nem is az, aminek az apropóján a színházi világkép felvázolható – ez egy kedves, naiv mese, ami viszont alkalmas rá, hogy elszabaduljon az ember fantáziája.

- Önálló munkája ez? Azért kérdezem, mert az új színházi vezetésről úgy tudni: azzal az igénnyel látott munkához, hogy az igazgató és alkotótársai közösen hozzák meg a színházat és a színpadra kerülő előadásokat érintő döntéseket.

Szabó Máté: Egyedül készítem. De a művészeti tanács létének a legfontosabb alapeleme, hogy már a tervezés időszakában is rengeteget kommunikálunk, még a próbák egy szakaszában megnézzük egymás munkáit, beszélünk róla, hogy milyen, és hogy milyen legyen. Ez a működés valahol természetes, valahol szándék van rá, és van ahol ismeretlen.

- Milyen fogadtatással lenne elégedett?

Szabó Máté: Örömteli fogadtatással lennék elégedett, elégedett fogadtatással lennék örömteli.

- A siker egyébként mennyire fontos az ön számára?

Szabó Máté: Rendeztem már sikeres előadást, és nem voltam boldog – ezek nem feltétlenül függenek össze. De az jó, ha azon nevetnek, amin én nevetek - az jelenti a sikert, ha akkor és úgy értik a nézők, amit és akkor gondolok. Ilyen is volt már.

- Nem túl éles átmenetként írta le ezt az önök belépőjét. Mégis, miben lesz más, mint amit hasonló műfajban a korábbi korszakában nyújtott a színház?

Szabó Máté: Nem akarok arról beszélni, hogy mi volt korábban. Így azt mondhatom: azt szeretném, ha el lenne játszva, és felszabadultan tudnánk benne bohóckodni. Ha teljesen elszállna ez a történet. Ha indokoltak lennének ezek a képtelen emberi helyzetek, és mivel képtelenek, nagyon sokat kell dolgoznunk rajta, hogy indokoltnak tűnjenek.

- Ön korábban filozófiai tanulmányokat is folytatott – ezt elsőre körülményesnek látszik összehozni Esiemann Mihállyal.

Szabó Máté: Ennél a darabnál tényleg nem könnyű. Az én eszmém ott van benne, hogy próbálok rendszert találni. Mint például ezt: a történetbeli lány a létező világban motiválatlan, álmos, képtelen felébredni. Amikor a szerelem felébreszti, akkor kerülünk bele az álmok világába. Ami a gondolatok világában és a színházban érdekel, amire keresem a választ: hol a határa az emberi elfogadásnak, meddig lehet elmenni a szeretésben. De az Én és a kisöcsém nem feltétlenül erről szól.

- Ami az előadást illeti: meglepetés, hogy Harsányi Attilát énekes szerepben láthatjuk: eddig prózai színészként kapott szerepeket.

Szabó Máté: Pedig fantasztikus hangja van, és ezt tudtam is róla: Szolnokon láttam zenés darabban, Szegeden pedig operát énekelni hallottam a próbateremben. Igazi hang. Rendkívül jó a ritmusérzéke, a humora, nagy a játékkedve, gazdag személyiség. Számomra nagyon fontos, hogy igazi személyiségekkel dolgozzak együtt: ez a darab nagyon könnyen elmehet a középszerű megoldások felé. Nem mindegy, hogy ki a bohóc.

- Kiket láthatunk az előadásban?

Szabó Máté: Harsányi Attilával, Görög Lászlóval, Ullmann Mónikával, Bősze Györggyel, Szirbik Bernadett-tel, Molnár Gusztávval, Kokics Péterrel, Ramocsa Emesével, Homonai Istvánnal dolgozunk együtt.

- A szereposztásról is közösen döntöttek?

Szabó Máté: Igen - a szereposztás és a társulat szervezése egyszerre és közösen történt, az egyik meghatározta a másikat. Nem az volt, hogy az igazgató megmondta, mi legyen, hanem az összes kérdésben láttuk, mire kell megoldásokat találnunk. A darab érdeke mindig az első - ennek a mi miskolci történetünknek pont ez a lényege. Ha közösen döntünk, nyílt kártyákkal játszunk, mentesülünk a rossz kompromisszumoktól. A magyar színházakra sajnos jellemzőek a rossz kompromisszumok.

- Ön mostanában szabadúszó rendezőként dolgozott. Most mi győzte meg arról, hogy érdemes feladnia ezt a szabadságot?

Szabó Máté: A barátokért, mindent. Tréfán kívül: az ember a rossz megkötöttségek ellenében lesz szabadúszó. A miénk most az a helyzet, az az együttműködés, amibe a szabadságunkat hozhattuk be.

- Hová szeretne eljutni a többiekkel együtt?

Szabó Máté: Oda, hogy vállalhassunk kockázatot, hogy ne csak az elvárások alakítsák a távlatainkat. Hogy meglegyen a bizalom köztünk és a közönségünk között ahhoz, hogy feltétlen kíváncsisággal tudjanak jönni, amerre megyünk. Hogy elhiggyék: ott, abban az irányban lesz valami, amit érdemes látniuk, ami más, mint amit eddig láttak. Hogy a „más” szó a színházi gyakorlatra alkalmazva, elveszítse a pejoratív értelmét. Mert a „más” nem lehet rosszalló kifejezés, hanem ez a művészet értelme: a kutatás, a felfedezés. Különben nincsenek invenciók, csak valami visszakérődzés van. Ezért csináljuk mind: a felfedezés öröméért, az önálló érvénnyel bíró pillanatokért.

- Bujdos Attila -