Színházat a plázákba!

Miskolc - „Ott kell színházat csinálni, ahol az emberek vannak” - jelentette ki Spiró György.

Spiró György Kossuth-díjas író, költő, irodalomtörténész, drámaíró és műfordító is részt vett az Európai Színházi Konvenció (ETC) 2012-es, Miskolcon megrendezett közgyűlésén, ahol beszédet is mondott. A második napi program vége felé beszélgettünk vele.

Milyen színházi kérdéseket feszegetett beszédében?

Spiró György: Három problémáról tettem említést. Az egyik a gazdasági válság miatti megszorítások egész Európában. A másik a színházbezárások: nem értem, hogy egy olyan színházat, mint például a három játéktérrel rendelkező Budapesti Kamaraszínház, miért kellett évad közben bezárni, amivel 130 ember állása szűnt meg. Az évi 200 millió forintos nettó támogatás megtakarítása aligha jelentős. A harmadik az, hogy a felsőfokú művészeti képzések tandíját a tervek szerint évi 1 millió forintban határozzák meg, és a Színművészetin mindössze 5 államilag finanszírozott hely lesz. Ezzel a tehetséges szegény gyerekeket kizárják a képzésből. A beszélgetés során elmondtam, amit a diákjaimnak az egyetemeken, többek között a Színművészetin hangoztatok, hogy menjenek ki a drága épületekből például a plázákba, vagyis olyan helyekre, ahol az infrastruktúra nem kerül pénzbe, és olyan darabokat adjanak elő, amelyekhez nem kell jelmez, sem díszlet.

Igen, de megélni azért meg kell valamiből.

Spiró György: A kőszínházakban a költségvetés 80 százalékát a rezsi teszi ki, meg a színjátszáshoz fölösleges személyzet, amelynek nem művészeti feladata van, csak az állami adatszolgáltatás a dolga.

Különösen igaz lehet, amit mond, a sok játszóteres Miskolci Nemzeti Színházra.

Spiró György: Vidéken, ahol csak egy színház van, más a helyzet, mint a fővárosban. Egyébként Európában mindenütt vannak súlyos gondok. Egy holland hölgy például elmondta, hogy náluk olyan szélsőjobboldaliak vannak kormányon, akik gyűlölik a kultúrát. Abban bízik, hogy hamar fognak távozni.

Mit rejt a rendezvény címe: „A mai európai színház és a nemzeti mítoszok”, pontosabban annak is a második fele.

Spiró György: Nem tudom, mert erről nem esett szó. A rendezvény címét sem tudtam. Azért jöttem, mert Halasi Imre barátom felkért, tartsak egy rövid előadást.

Amikor azt mondta, hogy ki kell menni a drága épületekből, akkor olyasféle előadói-, művészeti tevékenységekre gondolt, mint amit a szintén meghívott, bár beteg Schilling Árpád valósít meg?

Spíró György: Két évig tanítványom volt a színházi osztályomban, nagyon tehetségesnek tartom, az eredeti, színművészeti hallgatókból álló Krétakör Színház több előadását is láttam. Egyetértek azzal, hogy ott kell színházat csinálni, ahol az emberek vannak, például az iskolákban. A közönség bevonásával azonban, amivel ők kísérleteznek, nem értek egyet, és ebben eléggé kérlelhetetlen vagyok. Az ilyesmit agresszióként élem meg. Szerintem a színész játsszon, a néző pedig nézze! Nem szeretem, ha az életet és a játékot vegyítik.

Szalóczi Katalin