„Örülök, hogy lesz miskolci Gézagyerek” - Interjú Háy János drámaíróval

Miskolc - A kortárs szerző nem csak a művein keresztül szólítható meg, mondja a drámaíró, aki egy évadon át lesz a színház vendége.A magyar színházi életben szokatlan kezdeményezéssel készül a szeptemberben kezdődő évadra a Miskolci Nemzeti Színház: egy egész évadon át tartó élő kapcsolatot szeretnének kialakítani egy kortárs drámaíró és a teátrum, illetve a város között. Háy János lesz az a szerző, akinek a művét színre viszik, és akit visszatérő vendégként üdvözölnek majd a szezonban. Háy János többször járt már Miskolcon, de drámáját korábban nem játszotta még az itteni színház. Az író Bujdos Attila kérdéseire válaszolt.

- A Miskolci Nemzeti Színház terve az, hogy a város lakói minél több oldaláról megismerhessék Háy Jánost. Mire inspirálja ez a lehetőség?

Háy János: Szerintem ez egy kivételes ötlet, s nagyon örülök, hogy a sorozatban én lehetek az első, s pláne, hogy klasszikus társam az évadban Móricz Zsigmond, aki prózaíróként számomra nagyon fontos alkotó. Az ilyen „munka”, azt hiszem, a színháznak a szerzőnek és remélhetőleg a közönségnek is tiszta haszon. A kortárs szerző nem csak a művein keresztül szólítható meg. S ha a személyes jelenlét lehetséges, érdemes kihasználni. Nekem persze fontos, hogy A Gézagyerek közönsége mást is megismerjen tőlem, belőlem, a prózákat, a verseket, s persze a festményeket... Sőt, talán még egy zenés fellépés is lesz.

- Befolyásolhatják-e az ilyen találkozások a drámaírói programját, terveit? Elképzelhetőnek tartja-e, hogy elég információt, tapasztalatot, benyomást szerezzen egy miskolci, borsodi témájú színpadi mű megírásához?

Háy János: Bármi befolyásolhatja az írói munkát, s bárhol fellelhető téma, de hogy hol és mikor, azt senki nem tudhatja előre. Sőt, azt sem tudni, hogy a most vagy holnap hallott történet mikor forrja ki magát valamilyen művé. Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy számtalan társadalmi problémát rejt a környék, hogy nem kapom-e fel valamelyiket, akkor azt kell mondjam, hogy a társadalmi vagy szociológiai kérdésfelvetés kevés egy mű létrehozásához, eleven létproblémák kellenek, amelyek mentén sorsok működését látja az ember. Ha ilyen megérint, vagy eljut hozzám, biztosan meg fogom írni, de valószínűleg nem drámában, mert egyelőre nem tervezek színpadi művet írni.

- Rusznyák Gábor rendezésében A Gézagyerek című istendrámát láthatja majd a közönség. Miután a színház szándéka szerint a szerző bemutatása, megismertetése a fontos – és ennek révén, gondolom, a kortárs drámairodalom iránti igény felélesztése –, mennyire tartja jó választásnak ez a művet?

Háy János: Ez esetben valóban a színháznak kell jól választania, méghozzá úgy, hogy az anyag beleférjen a profilba, elevenen szólaljon meg abban a közegben és megfeleljen a színház programját létrehozó alkotók esztétikai elvárásainak. Én örülök, hogy lesz miskolci Gézagyerek, bár nem tagadhatom, a drámához való viszonyom már nem túl eleven, hiszen több mint tíz éve írtam.

- Ha önön múlik a választás, ezt a művet ajánlotta volna a színház számára? Azért is érdekelne a válasz, mert a darab rendezője lapunknak így nyilatkozott: „A Gézagyerek tűnt a leginkább annak a Háy-drámának, amelyik az itteni közönséget a legjobban megérintheti: hogy milyen az, amikor az emberek tömegének nincs munkája, milyen az, amikor a német megvette a gyárat, mi az, hogy alkoholizmus és így tovább.” Valóban?

Háy János: Ebből a szempontból ez egy jó választás. Ha rajtam múlik, akkor én több darabomat is ajánlottam volna, s elmondtam volna, hogy szerintem melyiknek mi lehet az előnye, hátránya. Köztük lett volna A Gézagyerek is. De még egyszer hangsúlyozom: a darabválasztás a színház felelőssége és nem szerzői kompetencia. A szerző minden választásnak örül.

- A rendező kitérő választ adott arra a kérdésre, hogyan lehet/szabad Háy János művét színpadra vinni, hogyan lehet elkerülni a felszínes megközelítést. A bemutatón biztosan kiderül. De milyennek szeretné látni ön ezt a miskolci előadást, és hogyan szeretné: milyennek lássa az itteni közönség?

Háy János: Jó volna, ha kevesebb lenne a szociológiai háttér és több a figyelem a darab gondolati tartalmára. Ha jól tudom, ebben Rusznyák Gáborral egy követ fújunk. S persze annak örülnék, ha a színészek megtalálnák magukat a szerepben, örömmel játszanák, s ha ez az alkotói öröm a közönséghez is eljutna.

ÉM