Akár el is pusztíthatnak bennünket

Miskolc - A melodrámát tartja leginkább megmutathatónak Móricz Zsigmond Úri murijából Keszég László.Az ő rendezésében mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Nagyszínházban – október 5-én, este 7 órakor – azt a színpadi művet, amelyet a regény, és a belőle született Móricz-féle színházi adaptáció felhasználásával készítettek. Keszég László alkotói képzeletét nemcsak az irodalmi alapanyag, hanem az író érzelmileg átfűtött élete is foglalkoztatja: elemzésében az érzelmek fontosabbá válnak a társadalmi háttérnél. A rendezőt kérdeztük.

Móricz Zsigmond ma is időszerű szerző – ezzel indokolta az Úri muri színrevitelét a Miskolci Nemzeti Színház vezetése. A regény 1928-ban íródott, mit értenek azon, hogy több mint nyolcvan évvel később a szerző időszerű?

Keszég László: Időszerű, mert pszichológiailag pontos, amikor azt ábrázolja, hogyan bukik el Szakhmáry Zoltán, ez a helyét nem találó, összezavarodott figura. Ez a mű egyben azoknak a már száz év előtt is meglévő embertípusoknak a tablója, akik ma is uralkodnak, sikeresek. Ilyen szempontból semmi nem változik.

Nem az ismert színpadi változatokat használták az előadásukhoz, hanem a regényből és Móricz saját feldolgozásából készítettek egy újat Ari-Nagy Barbara dramaturggal. Mi az, amit nem találtak meg a feldolgozásokban, csak az irodalmi alapanyagban?

Keszég László: Átnéztük a színpadi változatokat, azt is, amelyet Móricz Zsigmond írt a saját regényéből. Végül úgy döntöttünk, megpróbálunk valamit kihámozni a regényből, a saját személyiségünkhöz legközelebb álló formában próbáljuk színpadra állítani. Móricz Zsigmond regénye ismeretlenül is ismerős mindenki számára, félig házi olvasmány, mégis kevesen ismerik. Hatalmas anyag és téma, amiből általában a politikára, a közállapotokra vonatkozó réteget szokták kibontani. Ez annyira szomorú, hogy én nem is foglalkozom ezzel. Számomra az teszi érdekessé, hogy szinte kiapadhatatlan forrása a ránk jellemző melodrámának. Szurkolva ennek a műnek azt remélem, hogy ez egy magyar Platonov lesz, abban az értelemben, ahogyan Csehov drámája is előadhatatlanul hosszú, ezért a rövidítések kényszere miatt annyi megközelítést enged a színházaknak, hogy nincs két egyforma előadása.

Miért éppen a szerelmi háromszögre figyel? Kiemelhető-e ez ebből az érzelmeket is társadalmi összefüggéseiben mutató regényből?

Keszég László: Az Úri muri nem egy tanmese, mely olyat mond a magyarokról, amiből mindannyian okulunk. Ha ilyen kép él bennünk róla, az azért van, mert ránk tukmálták. Számomra Móricz Zsigmondot az utóbbi években megjelent naplói teszik érdekessé. Én is azt tanultam róla, hogy nagy ember bajusszal, aki pontosan tudta, mi zajlik a magyar társadalomban, vidéken. De a naplói teljesen más embert festenek le: állandó és brutális érzelmi zűrzavarban, a nők között hánykolódva vad életet élő óriási személyiség volt. Engem ez fog meg, és ezért is szeretném az Úri muri melodráma oldalát megmutatni. Ez a legmélyebb benne. Ilyen tökéletes módon megírt szerelmi háromszöget én keveset ismerek. Pedig a fanja vagyok ezeknek. Archetípusokat ábrázolt, kristálytisztán, kegyetlenül. A társadalom e fölött van: milyen íratlan szabályokkal kell ebben a környezetben megküzdenie annak, aki csak kicsit is szabadabban értelmezi a szerelmet. Szakhmáry Zoltán ebben is a kora előtt jár, nemcsak abban, hogy mintagazdaságot akar építeni.

Nem a vita kedvéért, de Szakhmáry Zoltánra rádől a társadalom, sodorja a sorsa, ki akar törni belőle – ha ezt a hátteret elbontjuk mögüle, az még Móricz Zsigmond műve marad?

Keszég László: Teljes mértékben. Minden mondat Móricz Zsigmondé. Vettünk el belőle, de semmit nem tettünk hozzá. Én a színházat ezzel a szabadsággal képzelem el.

A regényben Móricz Zsigmond egyértelművé tudta tenni, mi játszódik hősei lelkében. Hogyan tudják ezt az elbeszélt érzelmi gazdagságot a színpadon megmutatni?

Keszég László: Nagy reményeket fűzök hozzá, hogy ez teljesen egyértelmű lesz az előadásban is. Egy jó regényadaptáció több annál, mint hogy kiírjuk a párbeszédeket a regényből. Amit meghagytunk a történetből, a regényt nem ismerő néző számára is világossá teszi, hogy kinek mi a motivációja, egy olyan ember életének utolsó másfél napját meséljük el, aki öngyilkos lesz. Próbálom annyira aprólékosan megcsinálni, hogy ne legyen semmi általános benne, nagyon pontos irányt kapjon minden egyes gesztus, hogy meg tudjon születni az a minőség, amit olvasás közben kapnánk. Ha valaki olvasta a regényt, csak még jobban élvezi majd, amit lát. Semmi kamu nincs abban, amit csinálunk. Az biztos, hogy lélektanilag meg kell fejteni, mint egy nagy, huszadik század eleji német vagy orosz művet. A pátosz még ott van a mondatokban, de a lélektan azóta már nem igazán fejlődött. Lényegében majdnem kortárs darabnak lehet tekinteni ezt is. Én ma úgy gondolok az Úri murira is, mint ezekre a legjobb művekre.

Mi tesz fontossá a számunkra egy múlt századi szerelmi történetet?

Keszég László: Az teszi fontossá, hogy általa sok mindent megtudunk magunkról. Szembesít bennünket olyan elnyomott gondolatokkal, félelmekkel, aprócska bűnökkel, amelyek hosszú távon mérgeznek, és akár el is pusztíthatnak bennünket. Annál, hogy a társadalomban milyen helyet foglalok el, szerintem sokkal előrébb való, hogy saját magammal és az érzelmeimmel hogyan is állok. Akik azt gondolják, nehogy már a politikusok legyenek az életünk főszereplői, azoknak ez az előadás jó lesz és fontos. Ráismerhetünk arra, amit mi is megtettünk, bár nem kellett volna, vagy nem tettünk meg, jóllehet kellett volna. Ezt egyetlen más művészet sem tudja olyan pontosan és komplex módon megjeleníteni és elénk tárni, mint a színház.

Bujdos Attila