Ullmann Mónika : „A női szeszély is működik”

Miskolc - A színpadi hódításról is beszélt az Észak-Magyarország kérdéseire válaszolva Ullmann Mónika.Szombaton mutatták be a miskolci Kamaraszínházban Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című zenés darabját. A Szabó Máté rendezte előadásban, Kelemen Kató szerepében Ullmann Mónika lép a színpadra. Vele beszélgettünk.

- A szabadúszó színészi lét függetlenségét adta fel a miskolci színházi állásért. Mi vonzotta ide?

Ullmann Mónika: Ott lenni egy új dolog születésénél felemelő érzés. Miskolcon új színház születik. Nagyon izgalmasnak találom, ahogyan hat rendező együtt szervezte a társulatot, közösen dolgoznak, odafigyelnek egymás munkájára. Minden reményünk megvan, hogy fiatalos, lendületes lesz ez az új színház.

- Néztem az Én és a kisöcsém főpróbáján, és az járt a fejemben, hogy olyan szerepekre hívták, amelyek szakmailag aligha jelenthetnek kihívást önnek - mindent tud erről a zenés műfajról.

Ullmann Mónika: Köszönöm, hogy ezt mondja, de tudni kell rólam, mindössze három zenés szerep volt eddig a tarsolyomban. Énekeltem ugyan zenés műsorokban, amelyek a közönség széles rétegeihez jutottak el, de a József Attila Színház, amelynek sok éven át a tagja voltam, prózai színház. Nem nagyon volt lehetőségem zenés szerepekkel találkozni. Ezért is örültem meg nagyon, amikor ezekre hívtak.

- Amikor ide szerződtették, megmondták, miért önt hívják ezekre a szerepekre – Kelemen Katóéra az Én és a kisöcsémből, és Velmáéra, a Chicagóból?

Ullmann Mónika: Ha úgy tűnik, hogy nekem ez megy, a színház új vezetésének is úgy tűnhetett - ezért hívtak. Természetesen beszéltünk a távolabbi tervekről is: nemcsak zenés darabokban játszom majd.

- Jó érzés ott lenni valaminek a születésénél, mondja. Tapasztalatai szerint mennyi időt vehet igénybe, amíg az egy helyre szerződött színészekből társulat születik?

Ullmann Mónika: Nincs ilyen tapasztalatom. A József Attila Színházba úgy kerültem, hogy ott már összeforrott társulat működött, mindenkinek megvolt a maga helye. Utána vendégként játszottam különböző helyeken, nem láttam bele a társulati létbe. Én is nagyon várom, hogy itt mi történik, azzal együtt, hogy a részese is vagyok. Szerencsés, ha egyáltalán összejön.

- A társulat új tagjai nyáron gyalog jöttek a fővárosból Miskolcra. Ön akkor már itt próbált. Egyébként velük tartott volna?

Ullmann Mónika: Azok jöttek gyalog, akik az utazás élményéből létrehozott Mi és Miskolc című előadásban szerepeltek. Én abban nem vagyok benne. Egyébként, ha lehetőségem lett volna, gyalogoltam volna velük. Lehet, hogy lesz is még erre alkalom.

- A színházat irányító rendezőket említette – milyennek találja az itteni színésztársait?

Ullmann Mónika: Mindenki nyitott, megvan bennünk a kíváncsiság a másik iránt. Különösen jó érzés az ide szerződött főiskolások közelében lenni: iszonyatos lendülettel, nagy energiákkal dolgoznak.

- Az első itteni szerepe Kelemen Kató, az Én és a kisöcsémben. Különös lánynak tűnik: egy voltaképp faragatlan férfit akar meghódítani, úgy, hogy fiúszerepben csapódik mellé. Ez jó színpadi helyzet, de van ilyen az életben is?

Ullmann Mónika: A szerelmet nem mindig lehet szavakba önteni. Ha valaki megkérdezné tőlem, mit szeretek a páromban, nem biztos, hogy meg tudnám fogalmazni. Ugyanez történik itt is. Ezt a lányt éri egy benyomás, és hát a női szeszély is működik: minél vastagabb a fal, annál izgalmasabb feladat áthatolni rajta. Andersen Vilmos figurájáról nekem nem a faragatlanság jut elsősorban az eszembe, hanem a magányosság. Védekezik – ebből fakad a viselkedése. Egy ismeretlen nő elől menekül, akit neki szántak - a házasságot hárítja.

- Mi az, ami miatt megváltozik?

Ullmann Mónika: Talán attól, hogy ennek a fura kis nadrágos lénynek a szájából hallja vissza a saját korábbi gondolatait, és így ezek a saját korábbi gondolatai riasztóan hatnak a számára. Kató bátor lány, a nadrágos szerepet is azért választja, mert bevállalja ezt is. Azzal a játékossággal teszi, hogy ha lebukik, akkor sem függ ettől az élete. Egyszerűen kimondja: nadrágot vettem, hogy ne tudj elmenekülni.

- A próbákon mi volt a rendező elvárása: hozzanak a saját életükből vett hasonló helyzeteket, hogy „belülről motivált legyen a figura”, vagy mert zenés darabról van szó, a speciális színészi tudás számított?

Ullmann Mónika: Szabó Máté nagyon komolyan kérte a jelenidejűséget, hogy ez itt és most történik velünk. Mindezt a zenés műfaj határain belül.

- Szabó Máté jókedvű próbaidőszakként beszél ennek az előadásnak a megszületéséről. Ön is így érezte?

Ullmann Mónika: Sokat nevettünk. Igen, jókedvű próbák voltak, egy csomó olyan impulzussal, ami felvillanyozza az embert.

- Bujdos Attila -