Nézőpont: Felülünk-e a hullámvasútra?

Olvasom hogy miközben a válság dübörög, a vidámparkok virulnak mindenütt Európában, fejlesztéseket terveznek. Budapesten pedig azon filozofál a városvezetés, hogy bezárja-e a Vidámparkot, vagy összevonja-e az Állatkerttel. Már szinte látom az özönét azon elmélkedéseknek, hogy tessék, búskomor a magyar. Mások visítoznak a hullámvasúton,ha aggasztóan apad a bankszámlájuk, akkor is, mi meg nem, szomorúan otthon maradunk, avagy legfeljebb a majmokat megyünk el megnézni az Állatkertbe. Kiss László jegyzete.Bár valóban nem vagyunk egy túl vidám lelkületű nemzet – amin olyan nagyon nem lehet csodálkozni tekintve a történelmi tapasztalatainkat – de mégsem hiszem,hogy ne szeretnénk mi is ugyanúgy felszabadultan szórakozni, kikapcsolódni,mint a többi boldogabb náció a kontinensen. Még akkor is,ha nagyon sokaknak most nagyon rosszul megy.

A feneség az, hogy miközben sokkal kevesebb pénzünk van a hétköznapi hétvégi kis luxusokra, az igényszintünk, hát az nem ugyanaz mint húsz éve. Ma sokkal de sokkal nehezebb „belőni”, mi az, ami kell az embereknek és mi az, ami nem. Ha már a Vidámparkról van szó. Lehangoló, alapvetően a hatvanas, hetvenes éveket idéző környezet, amibe hiába lökdöstek be bérelt korszerűbb játszószereket, az érzés, a hangulat ettől nem változott. De nézzünk egy másik alapvetést, miszerint a kocsma az bezzeg mindig működik. Hát nem. A környékemen,ahol lakom, az utóbbi években több kocsma is padlót fogott. Megveszik a boltban. Olcsóbb – mondja egy ismerősöm– de ez a házi sörfőzdei hátterek, helyi bortermelők ismeretében az nem mindig állja meg a helyét. Csak nem kellett a műfaj.

De a rendezvényekkel, koncertekkel is hasonló a helyzet. Sok befuccsol miközben vannak, amelyeknél meg szétnyomja a nép a kerítést, vagy a falakat. A forgószínpad gyorsan forog: ami tegnap még ment, ma vagy holnap nembiztos. Ugyanígy van az éttermekkel, szórakozóhelyekkel. Nehéz beletrafálni, mi az, amiért valaki a zsebébe nyúl, de ha sikerül sem biztos, hogy ez a kedv sokáig kitart.

Roppant érdekes lenne tudni, vajon egy nagyobbacska vidéki város lakóinak fogyasztási szokásai pontosan hogyan alakulnak és miért. Ha jól meggondoljuk, roppant sok múlik ezen, hiszen ezek a vendéglátásra, szórakozásra,programokra fordított forintok alapvetően meghatározhatják egy város hangulatát, arculatát. Annál nincs szörnyűbb,amikor egy belváros este nyolctól olyan mintha becsapott volna egy neutronbomba. Az önkormányzatok azért már rég felismerték ezt, és igyekszenek több kevesebb sikerrel éltetni olyan programokat, amelyektől ezt a pezsgést remélik.

Nem egyszerűen csak a „cirkusz” rész ez a „kenyeret és cirkuszt a népnek” mondásból. Ha egy városban az éttermek bezárnak, a rendezvények befuccsolnak, nem élnek a terek nyaranta, nem mozdulnak ki az emberek otthonról,vagy más helyszínt keresnek, súlyosan intő jel lehet. Az egészben viszont az a legjobb, hogy itt politikai nyomásgyakorlással,hülyítéssel sokra nem lehet menni. Ha nem akar a nép felülni a hullámvasútra, akkor nem ül fel.

Kiss László