Kiss Csaba: "A nézőtéren Blanche-ok ülnek"

Miskolc -  A rendezői olvasat: A vágy villamosa – Csehov, amerikai szempontokkal. Interjú: Kiss Csabával, Tennessee Williams A vágy villamosa című előadásának rendezőjével.Tennessee Williams művét választotta rendezői bemutatkozásként Kiss Csaba – A vágy villamosa premierje december 1-jén, szombaton este 7-kor kezdődik a Kamaraszínházban. A rendező az alkotói szabadság korlátairól, kultúrák szembenállásáról, az ideálokhoz való hűségről is beszélt, lapunknak nyilatkozva.

- Miért Tennessee Williams művét választotta rendezői bemutatkozásához?

Kiss Csaba: A közönség már kaphatott ízelítőt abból, hogy színházigazgatóként milyen elgondolások vezetnek. Ezt a színdarabot nagyon szeretem, és ezért is kiválónak tartottam ahhoz, hogy megmutassam, rendezőként mit gondolok a színházról. A vágy villamosa: nyomozás valakinek a múltjában. De ez csak a felszíne. Tennessee Willimas-ről tudni kell, hogy kedvenc szerzője Csehov volt, és megpróbált amerikai szempontok alapján egy Csehov-darabot írni. Az az érzésem, hogy ez sikerült is neki. Nekem tehát ez egy csehovi mű, és úgy is rendeztem meg. Tennessee Williams erőteljesen állítja szembe az életet és az ember karakterét. A művében ott van a Blanche által vadállatinak nevezett férfi, Stanley, aki a nőkben brutális erotikus vágyat ébreszt, és ennél többet nem is lehet elvárni tőle. Kilencven kilogramm tömény tesztoszteron, akivel szemben áll a feslett múltú, túlérzékeny nő, Blanche. Kettőjüket engedi össze az író. És hogy érdekesebb legyen a képlet – és ez már tiszta Csehov -, beleírja áldozatként, ütközőpontként a férfi barátját, Mitchet és a nő húgát, Stellát. Az egész köré kerekít egy Cseresznyéskertszerű víziót: volt valamikor egy birtok, és egy életmód. Én ebbe a darabba egy mai érzékeny embernek a tragédiáját látom, ez izgatott ebben a történetben: itt Európában, Magyarországon, kifinomult kultúrával felvértezve, nap mint nap vívjuk az egyre reménytelenebb küzdelmünket a brutalitással, az erővel, a pénz hatalmával, mindazzal, ami képes megfojtani a kultúrát. Nekem erről szól ez a darab, és ez nem megkerülhető helyzet - ezért ez a bemutatkozó előadásom Miskolcon.

- Ehhez az olvasathoz mi adja meg a rendezői szabadságot? Tennessee Williams rengeteg szerzői utasítással próbálja terelgetni a művét feldolgozókat.

Kiss Csaba: A rendezői szabadság korlátlan. Ha ironikus akarnék lenni, azt mondanám: a darab nem szokta akadályozni a rendezőt abban, hogy a szándékait megvalósítsa. Olvasat nélkül nincs mű: ahogyan valaki olvassa, az a mű. Ari-Nagy Barbara dramaturggal összevetettük az eredetit a magyar fordítással, és azt találtuk, hogy az utóbbi erősen finomít, társalgási darabbá teszi ezt a művet. Nem egyértelmű például, kicsoda Stanley: lehet sikeres, sikertelen. A mi változatunkban konkrét foglalkozása van: gumijavító kisiparos. Fontos volt, hogy kisvállalkozó legyen - a kliensektől függ, bármiféle gazdasági válság elsöpörheti. De addig is: a maga ura. Lényeges körülmény, hogy a nőknek a boldogságkeresés sokkal hosszabb távú életprogramjuk, mint a férfiaknak. Egy nő ötvenévesen is képes lefogyni, meghízni, ismerkedni, társkereső hirdetést feladni, elmenni olyan helyekre, ahol esélyt remél rá, hogy a boldogságát megtalálja. Ebben a boldogságkereső küzdelmükben a nők nagyon gyakran kerülnek a szabadon portyázó férfiak terítékére. Ez is olvasat kérdése: Blanche könnyűvérű nő, aki sok férfival lefekszik, vagy boldogságkereső idealista, aki kimondja: én a varázslatban hiszek. Szerintem nem akarja megkötni a családi fészek közhelyes kompromisszumait. Szerintem ezt a darabot így is lehet olvasni, bár ez nem a szokványos értelmezés.

- Talán mert adja magát az az értelmezés, hogy Blanche-t a saját múltja éri utol, és ez elől nincs hová menekülnie – ez teheti az ő tragédiájává ezt a történetet.

Kiss Csaba: De az is elképzelhető, hogy ebben a darabbeli világban az egyetlen tiszta ember Blanche, aki nem engedett a fiatalkori ideáljaiból, akit nem téritenek el a hétköznapi megalkuvások, akit nem érdekel a valóság, csak a varázslat. Bár elbukik a történet végén, mégis vele szemben Stanley kudarcot vall, az erőszak ennek a beismerése. Ez egyben Blanche diadala - és veszte. Abba pusztul bele, hogy legyőzi Stanleyt. És Stanley sem nyertes: a mi előadásunkban szétesik a családja, aminek az egyben tartására hivatkozva szállt szembe Blanche-sal. Blanche mögött ott van a kultúra gazdagsága, a múlt színes, művelt világa – ez áll szemben a jelen duhaj,hatalmaskodó, erőszakos valóságával.

- Tennessee Williams részletesen ábrázol lelki folyamatokat – érthető és érdekes-e ez a lelki gazdaság a mai közönség számára?

Kiss Csaba: A színház az érzékenység, a gondolat és a szellem helye. Olyan emberek járnak ide, akik a maguk igazát nem próbálják erőből képviselni, de akik képesek küzdeni, ha kell. Akik ismerik a különbséget kifinomultság és brutalitás között. Szerintem a nézőtéren Blanche-ok ülnek – legalábbis én ebből indulok ki.

- Ebben a miskolci előadásban a felesége, Györgyi Anna játssza Blanche szerepét. Milyen önnek őt rendeznie?

 Kiss Csaba: Nagyon jó kérdés, a megválaszolásához egy kisebb monográfia kellene. Lehet, szerénytelenül hangzik, de igaz: Anna az a csodálatos színésznő, akinek rendezőként én csak a nézője vagyok. Ezt nem a férjeként mondom, hanem alkotótársaként, akivel ez a tizennegyedik közös munkánk. Régóta szerettem volna vele megcsinálni ezt az előadást. És ott van mellette a színpadon Kocsis Pál, Lovas Rozi és Görög László is, meg Kokics Péter és Szabó Irén - jobbnál jól színészek. A vágy villamosa különösen jó alapanyag ahhoz, hogy az emberi természet igazi mélységeit tárjuk fel - a színház maga az erre való folyamatos próbálkozás, hogy az ember a rejtett démonait a felszínre hozza. Ha a rendező nem erre törekszik, akkor az csak szórakoztatóipar.

Bujdos Attila

Színlap:

Tennessee Williams: A vágy villamosa

színmű két felvonásban

fordította: Czímer JózsefBlanche Du Bois – Györgyi Anna Jászai-díjas   

Stanley Kowalski – Kocsis Pál Jászai-díjas

Stella Du Bois – Lovas Rozi

Mitch – Görög László Jászai-díjas

Steve – Kokics Péter

Eunice – Szabó Irán e.h.

Ápolónő – Kekeres Valéria

Sofőr – Lichtenstein Pál

Díszlettervező: Cziegler Balázs

Jelmeztervező: Berzsenyi Kriszta

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Ügyelő: Lichtenstein Pál

Súgó: Balázs Éva

Rendezőasszisztens: Kriston Szabolcs

Rendező: Kiss Csaba Jászai- és József Attila-díjas

Történet:

Tennessee Williams: A vágy villamosa

New Orleans egyik vegyes etnikumú negyedébe váratlanul megérkezik a jobb napokat látott úrinő, Blanche Du Bois. A Vágy nevű villamossal jött látogatóba húgához, Stellához, aki itt lakik férjével, a lengyel bevándorló Stanley Kowalskival. Ezen a környéken az emberek szinte az utcán élnek, az asszonyok átjárnak egymáshoz, a férfiak isznak és pókereznek, a kocsmából pedig egész nap kihallatszik a blues. Blanche előkelő idegenként vonul be a szoba-konyhás lakásba, és selyemruhában vedeli sógora whiskyjét. Stanley nyers és szókimondó férfi – a gyenge idegzetű, finomkodó nővel nem tud összeférni. A letűnt fénykor romjaiba kétségbeesetten kapaszkodó Blanche titkokkal, tragédiákkal és hazugságokkal teli múltat vonszol maga után, Stanley pedig módszeres kegyetlenséggel fog hozzá, hogy ezt a múltat ellene fordítsa.  

(Forrás: a Miskolci Nemzeti Színház ismertetője)

Kocsis Pál: „Felsorolhatatlanul sok kérdésem lenne”

Kozma Attila: "Nem tudok megoldást"

Rusznyák Gábor: "Érdekel, hogy min nevetünk"

Beton repedéseiből a fűszál - Interjú: Györgyi Anna színművésszel