Otthon, karácsonykor is egyedül

Miskolc - Dávid egyike azon fiataloknak, akiknek Segítünk akciónk keretében szeretnénk szebbé tenni az idei karácsonyát.Hegyes Dávid már a huszadik évét tapossa, a Martin János Szakképző Iskolába jár, amelyik felvállalta a fogyatékkal élő és sérült fiatalok speciális képzését is. Néhány martinos a közeli Szemere Kollégiumban lakik. Hét közben ott töltik az iskolán kívüli időt, a hétvégét és a szünidőt azonban családi körben. Van egy-két kivétel, mint például Dávid. Ő is hazautazik ugyan Tiszakarádra, a szülői házba, csakhogy őt otthon nemigen várják.

– Anyukámat hét éve, apukámat négy éve veszítettem el, egyikük szívinfarktusban, a másikuk agyvérzésben halt meg. De már elég idősek voltak... – teszi hozzá halkan. – Azóta egyedül vagyok. A temetőbe minden héten kimegyek hozzájuk...

A szülők későn találtak egymásra, így lett „kései gyermek” Dávid. Édesanyja negyvenkettő volt, édesapja tízzel idősebb, amikor egyetlen fiuk megszületett. Egyik keze csonka volt, de örültek neki.

Jézus születése...

– Szeretetben éltünk hármasban. Szép és meghitt karácsonyaink voltak, nagy beszélgetésekkel... Amikor magamra maradtam, kijelöltek egy gyámot, de maradhattam a házban. Ott vagyok otthon – egyedül. Karácsonykor elmegyek éjféli misére, hívő vagyok, református. Számomra a karácsony Jézus születésének ünnepe... – válaszolgat Dávid készségesen a kérdéseinkre. Megtudjuk: számítógép-adatrögzítő szakra jár, szeretne később is ezzel foglalkozni, de előbb le kellene tennie az érettségit.

Megkérdezzük azt is: miként jellemezné magát.

– Barátságos vagyok, nyíltszívű, megértő, kerülöm a bajt... és nem tagadom: lusta vagyok – sorolja. Felvetjük: ha egy akár ismeretlen, kedves család meghívná magához, hogy töltse náluk a karácsonyt, mit válaszolna? Látni rajta, komoly a megfontolás. Majd beszélgetésünk alatt először csillan fel a szeme:

– Azt hiszem, elfogadnám.

ÉM

Megkérdeztük: Mit szeretnél karácsonyra?

„Segítsünk együtt!”