Akinek még az otthona is díszlet...

Budapest, Miskolc - "Én fontos momentumnak tartom, amikor elkészülnek az első makettek és azok a művel már valami egységet, összetartozóságot mutatnak." Interjú: Horesnyi Balázs díszlettervezővel.Horesnyi Balázs pályafutásának kezdetei – saját elmondása szerint – hasonlóak voltak, mint más díszlettervezőé, a nyolcvanas években járt a Képzőművészeti Főiskolára és utána a Madách Színházhoz szerződött először, mert fiatal rendező kortársai vele szeretek volna együtt dolgozni. Elég sok időt eltöltött a Madáchban, de a díszlettervező munkája ritkán olyan, hogy egy helyen van, járja inkább az országot. „Általában mi, díszlettervezők egy-egy színházban igazán vendégek vagyunk – nagyon sok helyen megfordultam munkámmal –, és nagy-nagy örömöre így van ez a miskolci teátrum esetében, ahova most tulajdonképpen a Béres Attilához fűrődő szakmai kapcsolatom hozott el. Vele már legalább egy évtizede barátságban vagyunk és csináltuk egyik díszletet a másik után. Nagyon szeretek vele dolgozni, így tövényszerű volt egy kicsit, hogy ha ő Miskolcra jön, én is jövök."

Közben azért kiderült, hogy Horesnyi Balázsnak nem ez volt az első miskolci díszlettervezői ténykedése, mert jó pár évvel ezelőtt a Balikó Tamás által rendezett Nyolc nő című darab díszletei is az ő munkái voltak. „Mindig izgalommal tekintettem arra, hogy itt, Miskolcon egy nagy háztömbön belül egyben működik az egész színház és ez az emberi együttműködés hatékonyságában is megmutatkozik. Engem ez például az oslói nemzeti suínházra emlékeztet, ahol hasonló módon van együtt minden, ami a színház működtetéséhez kell. Ez lenyűgözó dolog és ha jó kezek működtetik, akkor a lehetőségek határtalanok. És én ezt érzem most itt, Miskolcon."

A Chicagótól a My Fair Lady-ig

Horesnyi Balázs mostani miskolci működését – többek között – két olyan nagyszabású előadás jelzi, mint a Chicago és a My Fair Lady. Vallja, hogy nem mindig a „gazdag és drága" színpadkép a hatásos, de míg az ember eljut egy látszólag egyszerűbb színpadképig, abban is rengeteg munka van. „Egyszerűt csinálni nehezebb, mint komplikáltat" – véli.

Tulajdonképpen a tervezés gyakorlati folyamata egy fehér papír fölött ülve indul el. Minden rendező más. Van, akinek határozott elképzelése van. Vagy mutat egy képet, felvázol egy jelenetet. És van olyan is, hogy nem mond előre semmit, megvárja az első rajzokat, és ezzel vesz lendületet a közös alkotás folyamata. „Folyamatos az egyeztetés, sok éjszakába nyúló társalgás nyomán alakul ki az előadás képe, a díszletek terve – magyarázza. – Én fontos momentumnak tartom, amikor elkészülnek az első makettek és azok a művel már valami egységet, összetartozóságot mutatnak."

„Itt, Miskolcon Béres Attilánál minden úgy kezdődik, hogy feldob egy ötletet, lehet, hogy az egy gondolat, egy kép, vagy egy fotó. Azt én továbbgondolom, visszapasszolom neki és olyan ez aztán, mint egy ping-pong meccs. Van, amikor zsákutcába keveredünk, de akkor abból közösen jutunk ki. Érdekes, hogy ő nagyon jól ismer és megérzi, hogy engem olykor napokra, hetekre egyedül kell hagyni az alkotásban, amíg elkészítem a makettet.

Mert Horesnyi Balázs – mint elmesélte – makettben látja igazán a díszleteket. Nem számítógépen dolgozik. És nem ezért, mert nem tudja használni, hanem azért, mert számára szükség van a megfoghatóságra. Készül számtalan makett, amelyeket aztán lehet szortírozni, ami kevésbé jó, az félre teszik és marad az, ami minden szempontból jó.

„Külön kiállítást lehetne nyitna azokból az elemekből, makettekből, amelyeket például a Chicago és a My Fair Lady kapcsán kidobtunk" – jegyzi meg.

A munka harmadik része már az, amikor az elfogadott terv alapján a kivitelezők elkészítik a díszleteket. Aztán eljön az a nap, amikor beállítják a díszleteket a színpadra, a színészek már ezek között próbálnak, aztán jön a világításpróba. Egészen a bemutatóig hátralévő időben nemcsak a színészek játéka, hanem a díszletek is formálódnak: eldől, hogy a berendezések hogyan funkcionálnak, a rendező mennyire tudja fel- és kihasználni, és a színészek miként lakják be a kialakult teret. „Ezek a legsűrűbb napok, ilyenkor szinte mindig Miskolcon vagyok, ott kell lennem a próbákon, hogy lássam, hogy működik a díszletem."

Előfordul persze, hogy kiderül, drága a díszlet – „Én nagyon rosszul kezelem a pénzt – jegyzi meg önkritikusan a díszletervező –, ilyenkor gond nélkül lehet olcsóbb anyagot alkalmazni – például „plexi helyett mezőgazdasági fóliát –, a lényeg az, hogy a néző ezt ne érzékelje, számára a hatás azonos legyen. „Milyen jó lenne néhány jelenethez monduk tükörpadló, ami önmagában 3-4 millió forint, de megteszi helyette egy fényesre vikszolt balettpadló is. A hatás majdnem ugyanaz... – hangzik a példa."

Civilben is díszletek között

Egy újságcikkben olvastuk: Horesnyi Balázs annyira otthon van a díszlettervezésben, hogy még az otthona is díszlet. „A nagyszobát átszeli egy szépséges színpadnyílás (függönnyel, díszítésekkel, ahogy kell). Sajátos térelválasztó elem. A Radnóti Színház Zűrzavaros éjszaka című előadásához készült, és a produkció végeztével annak rendje és módja szerint a tervezőnél lelt végső nyughelyre." Mint kiderül, a leírtak teljesen fedik a valóságot. Amikor Budán megvettük a lakásunkat, amely ráadásul nagy is, nem volt pénzünk bebútorozni és ott állt üresen. Akkor kezdődött minden, hiszen a színházból kértünk kölcsön bútorokat, a díszletelemeket szépen beépítettem a lakásban rendelkezésre álló térbe. Van egy kis színpadom is a dolgozószobámban, az is egy régi darabnak volt kelléke egykor. A fiaim és a hozzák feljáró barátai szeretik, meg én is..."

Apropó fiúk. Horesnyi Balázs színész édesapa és grafikus édesanya gyerekeként – feltehetően – nem véletlenül kötött ki a színházi díszlettervezésnél. Kíáncsiak voltunk, van-e jele hasonló „utódlásnak". Mint kiderült a gyerek színházzal nem akartak eddig nagyon foglalkozni. ƒ„Mindketten érettségi előtt állnak és mindketten rajzolnak, de nem lesz díszlettervező szerintem egyik sem..."

- Szaniszló Bálint -