Györgyi Anna: „Az emberek nagy része szerethető”

 Miskolc - A színésznő, aki megfogta az isten lábát. És tartja a markában, erősen. Először találkozom személyesen Györgyi Annával. Annyira készülök a találkozásra, eltévesztem az időpontot. Nem kétséges, én tévedtem: egy órával később neki a gyerekekért kell mennie. Nem neheztel, keresi a megoldást. Találkozzunk a plázában, úgyis vennie kell a készülő darabhoz pár fehérneműt... Azt máris sejtem róla: megértő, rugalmas és közvetlen. Amikor a többi tulajdonsága felől puhatolódzom, nem akarja érteni a kérdést, milyen ember Györgyi Anna. Segítek: sok szerepe közül melyikben érezte leginkább „otthon” magát.

Belelátják a rendezők

„Szerencsére sokfélét látnak belém a rendezők”, és sorolja a legkülönbözőbb karakterű szerepeket, vígjátékban, tragédiában, groteszkben… Szorítanám a hurkot, mire ezt kapom: „Sokféle vagyok, mint mindenki. Mindig más, más a barátnőmmel, a férjemmel, a rendezővel, a gyerekeimmel. de néha annak is az ellenkezője.” Megértő, rugalmas? „Az biztos: nagyon alkalmazkodó, megbízható, kötelességtudó, érzékeny. Hozzáteszi: „És nagyon tudok szeretni.”

Györgyi Anna nem mondhatja el, hogy kisgyermekként is színész akart lenni. „Annyira rossz tanuló voltam a gimnáziumban, hogy bukdácsoltam. Viszont az Ódryban mindig ott voltam a színművészetisek vizsgaelőadásain, és szerettem moziba is járni. Arra gondoltam, miért ne próbálnék bebiflázni 15 verset, 5 monológot, 3 dalt, hátha felvennének a Színművészetire. Felvettek.” A szövegeket többnyire a próbák során tanulja meg, kivételt jelentenek a monodrámák, „másfél óra kemény szöveg, az azért más”... Ilyen kitűnő memóriával rossz tanuló volt?! Elhárítja: nem különösebben volt jó a memóriája, de az fejleszthető, minél többet tanul az ember, annál jobb.

Ahol nem kell tanulni

Erről eszébe ötlik, mindig olyan munkát szeretett volna magának, ahol nem kell tanulni, s tessék: itt van a színészet, ami folyamatos tanulás. Olvastam róla: ha lemegy egy darab, sutba vágja a szövegkönyvet. „Kuka; jöhet a következő!” – erősíti meg kuncogva. S ha hirtelen ölébe hullana egy hatalmas nyeremény? Nagyon szereti az állatokat (most is van jó néhány – kutya, macska, tengeri malac, egerek –, velük együtt költöztek Miskolcra), venne egy farmot, ahol rengeteg állatot tartanának. Ám nem gondolja, hogy a színészet nem neki való volna. „Változatos, de szigorú szabályai vannak, önfegyelmet igényel, mert a színész mesterség folyamatos megterhelést jelent fizikálisan és szellemileg egyaránt… A színész belül olyan érzékeny, mint egy pillangó, kívül pedig mint egy páncélos bogár.”

Érzelmes. Bezzeg!

S hogy honnan veszi a legkülönbözőbb karakterek megformálásához a mintát? Volt ugyan példa rá, amikor egy agysérült nőt alakított, hogy direkt megfigyelte az agysérülteket. „Ám inkább úgy gondolom, az emberben mindenki más is benne van, még ha a szem elől rejtve is: minden eddigi karakter is, akit alakítottam: még a részeges és a prosti is. A legnagyobb tanulás az életemben, hogy ne legyenek előítéleteim senkivel szemben. Szeretettel forduljak másokhoz, figyelmet adjak és időt a másik megismeréséhez. Az emberek nagy része szerethető, s úgy kapcsolódunk mind egymáshoz, mint láncon a gyöngyök. Borzasztó, hogy ezt nem ismerik fel, és az emberek kínozzák, gyilkolják egymást, a jó helyett arra fordítják az energiáikat, hogy megkeserítik a másik életét.”

Szelídebb témára, a két kislányra terelem a szót. „Anika 13 múlt, nagyon érzelmes és visszahúzódó, a kicsi, Léna bezzeg…” S szavak helyett, széles karmozdulatokkal érzékelteti, mekkora szenvedélyesség lakozik Lénában, aki idén, Miskolcon kezdte az elsőt. Az anyai kérdésre, hogy ízlett neki az első nap, úgy válaszolt: „Isssteni!” Ezt a jelzőt, ugyanígy, az édesanyjától is visszahallom később. Vajon ki kitől tanulta?!

Nem megkerülhető: Györgyi Anna férje Kiss Csaba, a színház igazgatója, ahová ez évadtól elszerződött. Annak idején is a munka hozta össze őket. „Egyszerre kaptam két ajánlatot: Pesten egy filmfőszerepet, és a győri Padlás Színházét. Lemondtam a filmet, pedig az sok pénzzel járt, a barátaim mondták is, hogy elment az eszem. De már sokszor megtapasztaltam: amikor az ember úgy érzi, minden az övé, a következő pillanatban minden odaveszhet, és fordítva: amikor úgy gondolja, valami veszteség éri, akkor halad a jó úton.” Nevetve fogadja: akkor hát megfogta az Isten lábát. „S tartom is a markomban 16 éve, jó erősen.” Ha együtt dolgoznak, akkor nem férj és feleség, hanem rendező és színész. „Olyankor kétszer, nem többször, összeveszünk, de nagyon. Benne munkál a székely-örmény vér, ő szelíden ugyan, de erőszakos. Én inkább a lassú víz partot mos vagyok.”

„Szeretünk Miskolcon élni, de nem akarom elvágni a Pesthez kötő szálakat. Ha ott van dolgom, a hajnali 5:35-ös vonattal megyek, s úgy intézem, hogy visszaérjek, mire a gyerekekért mennem kell. De szeretem a vonatozást, legalább jut időm arra, amire máskor nemigen: magammal foglalkozni: ki is az a Györgyi Anna, hová jutott, merre tart.”

- Szalóczi Katalin -