Jegyzet: Az üveghegyen túl

Lecsengett a nagyüzem aranykora, amikor naponta többször is megfordulnak a munkásbuszok az üveghegy körül. Szántó István jegyzete.Alig gurulok át a sajószentpéteri sorompón, s máris elém tornyosul egy még sosem látott mesebeli üveghegy. Amerre a szem ellát törött, csorba palackok, befőttesüvegek garmadája hever. Vakítóan csillognak a szikrázó nyári napsütéses reggelen. Mint a gyémántok. Óvatosan sasszézok az üveggyár kapujáig, sajnálom, féltem a kocsim gumijait. Hallom, ahogyan pattogva darálja az aszfaltra kiszóródott cserepeket. Putz József, a gyár igazgatója velem egy időben érkezik. Még a kezén a finom szattyánbőr motoros kesztyűje. Megcsodálom a főnöki szoba pedantériáját. Az iroda antik garnitúráját, ami csaknem egyidős a gyárral. A századelő stílusában összeválogatott, sokat látott, kiszolgált, öreg, faragott, intarziás bútorokat. Ha beszélni is tudnának, elmondanák, micsoda nagy elődök vezették a gyárat, Shwarcz Antal, Déri Attila, Szalontai Károly – aki később az üvegipari művek vezetőségéig tornázza fel magát –, Juhász Elemér és Fodor Károly. S ki ne feledjem Jávor Zoltán egykori kereskedelmi igazgatót, a szuper eminens osztálytársamat. Végül Simon Istvánnak jut a legmostohább, leghálátlanabb feladat. Ő zárja a sort, hogy utolsóként a lábtörlő alá tegye a kulcsot.A hetvenes éveket írjuk, a Sajó völgyében dübörög a gazdaság. Túlontúl is így van. Rossz időben kormos, bűzös, ködös párában úszik a környék. Jóban pedig délibábos, piszkos a levegő. Nagy riportra gyúrok, cikket szerkesztek egy országos lapba, hogy jobban fogyjon a befőttesüveg. Dolgos igyekezetemben kikíváncsiskodom, miként készül az üveg. Az öblös. Pipiskedem a huták körül, aggódva lesem az izzó lávaként csordogáló folyékony üvegmasszát. A védősisak alatt úszom a verejtékben. Még fúvószálon formázzák a palackot, a ballonokat nem is tudnák másként. Azt sejtem, hogy nagy tüdő és sok levegő kell az itt dolgozóknak. Tévedek. A trükk – később árulják el – elegendő egy csepp víz, ami gőzként fortyog a formába. S máris kész a palack. Kiérve a pokoli melegből hűsítőként hat a füllesztő kánikula.

Most, február negyedikén ugyanott keresném az üveghegyet. Ami már csak a mesében lehet. Gula József, egykori nyugalmazott üzemfenntartási osztályvezető, aki 34 esztendőt húzott le a gyárban békében, barátságban, két lábon járó kalendárium. Fejből vágja, ma 15 esztendeje, hogy lakatot tettek a több mint száz esztendőt megért patinás üzemre. Amikor a termelés megszűnésekor a kereskedelmi tévések erről faggatták, elhomályosult a szeme. Képtelen volt megszólalni. Olyan érzése volt, mintha mindannyiukat élve eltemetnék. Alig párszáz méterre lakik az üzemtől, de nem is tudja, mikor járt utoljára erre. Csak a kedvemért nosztalgiázunk itt most a leláncolt kapu előtt. Megtudom, a XIX. század végén az állami kőszénbányák tulajdonosai döntötték el, hogy a generátorgázt itt helyben kell hasznosítani. Síküveggyártásban gondolkodtak, de kiderült, az nem megy nekik. Ki gondolná, hogy az öblösöket egyszerűbb, könnyebb megformázni? Volt szilíciumdioxid, kalcium és a magnéziumoxid a színezéshez, hoztak vas és krómoxidot, s már csak a hutákat kellett megépíteni. A nagy tárolók, a szárító és két újszerűnek tetsző óriás kémény ma is áll. Sajószentpéter legeldugottabb pontjáról is látni. Ezért is szereltek rájuk mobil átjátszó antennákat. A kemencéket és a gyártósorokat ledózerolták, a tízhektáros iparterületen ma már kisebb-nagyobb cégek osztozkodnak. A silón egy Széchenyi-terves, megtépázott reklámot lenget a jeges szél. Az irodaház felújítva, újrafestve, de az üveggyártás már a múlté.

Lecsengett a nagyüzem aranykora, amikor naponta többször is megfordulnak a munkásbuszok az üveghegy körül. A rendszerváltás után, mint sok más számunkra fontos ipartörténeti múlttal bíró nagyüzem, ez is préda lett. Hiába a jó gépek, a kiváló szakemberek, s az óriási kereslet a palackokra, mindent kiprivatizálnak. Végül egy amerikai befektető vásárolta fel, amelynek a menedzsmentje kezdetben fűt-fát ígért. Mégis egy éven belül szó szerint kibelezték a gyárat. Nagy terveik voltak, nem győzték hangsúlyozni, ám mindebből semmi nem lett. Hozzáértők előre megmondták, hogy az óceánon túlról jöttek csak a piacot akarják megkaparintani. Orosházán már volt egy hasonló gyáruk, és Lengyelországban is építettek egy még korszerűbbet. Ahol a palackok és a befőttesek úgy bújnak ki a gépsorból, mint a kiscsibék a tojásból. Nincs már szükség a fúvócsöves mesterekre.

Gúla József bevallja – amikor 1969-ben az üveggyár alapításának 75. évfordulóját ünnepelték, nem gondolta volna, hogy ez lesz a vég. Van egy üvegfúvó szobor a kisvárosban. Csupa bronz, tökéletes művészi alkotás. Súlya van, a fémgyűjtők se birkóznának meg vele. József ma elsétál oda. Egy szál virágot vagy mécsest visz. Próbálja elfelejteni, amit már régen tud. Üveghegy már csak a mesében van.

- Szántó István -