"Mi, férfiak nagyon önzők tudunk lenni"

Miskolc - „Férfiak célkeresztben”: a marketing osztály ötlete volt, amely viszont elindította a rendező fantáziáját.

A Budapesti Operettszínház vállalása, hogy újabban minden évadban egy-egy operát is műsorra tűzzön. Idén két kortárs egyfelvonásos fut a Raktárszínházban, a „Férfiak célkeresztben” közös címmel, amelyet most operettszínházi vendégjátékként a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál közönsége is láthat a Nagyszínházban.

- Adott volt a „férfiak célkeresztben” alapötlet, amihez kiválasztotta a két operát, Dubrovay László Váltságdíj, illetve Vidovszky László: Nárcisz és Echó művét, vagy éppen fordítva?

Somogyi Szilárd: Dubrovay László Váltságdíját csupán CD-felvételről hallottam, ráadásul olaszul, s nagyon megtetszett, szerettem volna megrendezni. Ehhez kerestünk egy másik egyfelvonásos kortárs operát. Vidovszky László: Nárcisz és Echójára esett a választás, amelyet többen is megrendezték már, én a negyedik vagyok a sorban. Pár részletet ismertem belőle. Az viszont okozott némi fejtörést, hogy mi legyen az a gondolat, amely a két darabot összefogja, hiszen a két téma nagyon különböző, ráadásul az egyik egy vígjáték, a másik egy abszurd dráma.

- Gondolom, a rendező ötlete volt, hogy a két, egymástól elütő operában megtalálta a közös vonást: mindkettőben egy-egy férfiú áll a különféle női támadások, no meg a női figyelem központjában.

Somogyi Szilárd: Nem az enyém, a marketing osztály ötlete volt a „férfiak célkeresztben”, amely cím alatt a két, egymástól nagyon eltérő mű színre került, s amely aztán bennem is új gondolatokat indított el.

- Lehetne nevesíteni a férfiproblémákat, amelyek ezekben a művekben terítékre kerülnek? Itt van például a nárcizmus, ami, szerintem legalább annyira érintheti a nőket, mint a férfiakat.

Somogyi Szilárd: Az, hogy a Nárcisz és Echó lényege a nárcizmus, csupán sztereotípia. Az én rendezésemben arról szól, hogy van egy fiatal férfi, aki nem akar beilleszkedni abba a társadalomba, ahol megfordultak az értékek, ahol ami rossz, az az elfogadott, azt tartják normálisnak, ami erkölcstelen. Ez a fiatalember nem akar ennek megfelelni, ezen elvárások szerint teljesíteni. A szándéka ugyan tragédiába torkollik, mert a társadalom nem tűri, hogy másmilyen legyen, nem alkalmazkodik hozzá. A kitaszítottság, a nép átka hatására önmagába fordul, ami végül a halálához vezet. Kétségtelen, hogy ez nem csak egy fiatal férfival, hanem egy nővel is megeshet, de ebben az esetben egy ifjúról van szó. A Váltságdíjban olyan jellemvonások okozzák a gondot, amelyekre inkább a férfiak hajlanak: a karrier és a siker hajszolása mellett könnyen elsiklanak olyan emberi dolgok mellett, mint a szeretet, a szerelem és a halál. Mi, férfiak, nagyon önzők tudunk lenni, ami probléma. És persze megjelenik a műben az impotencia kérdése is.

- Visszatérve Nárciszra: az ön által mondottak szerint a visszájára fordult, mondhatni önmagából kifordult társadalmi normákkal való szembehelyezkedés bukásra ítélt?

Somogyi Szilárd: Épp ellenkezőleg: én arra szeretném ezzel a rendezésemmel biztatni a fiatalokat, hogy léteznek olyan értékek, amelyeket szembe lehet állítani a drogozással, az alkoholizmussal, a szektázással, amelyekért érdemes élni. Van más út is, lehet szépen is élni.

- A „Férfiak célkeresztben” mottót megtartva, az operairodalom mely darabjait találná alkalmasnak a rendezéssorozat folytatásra?

Somogyi Szilárd: Számos olyan operát sorolhatnánk a klasszikus operák közül, Verditől, bárkitől, amelyre ráillene, de ez még odébb van, hiszen ez az első kortársopera-rendezésem. S már csak babonából sem nevesítenék egyet sem közülük, véletlenül se forduljon elő, hogy ha eljön az ideje, s nagyon vágynék rá, hogy valamelyiket megrendezzem, emiatt ne következzen be.

- Szalóczi Katalin -

Az előadás

2014. július 19., csütörtök, Nagyszínház

Dubrovay László: Váltságdíj (librettó: Baranyi Ferenc) – Vidovszky László: Nárcisz és Echó (Kossuth-díjas szerzők egy-egy egyfelvonásos operája a Budapesti Operettszínház vendégjátékaként)

Az Operettszínház Raktárszínházában bemutatott előadás volt az első magyarországi ősbemutató, ám minthogy Miskolcon először játsszák nagyzenekarral – ahogyan a szerző megálmodta –, ez újabb ősbemutatónak tekinthető

Vezényel: Balassa Krisztián

Rendező: Somogyi Szilárd (Nádasdy Kálmán-díjas)

Díszlet, jelmez: Túri Erzsébet