11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - „Ez a film főként szeretetből készült”

Miskolc - „Film, amit minden fiatalnak meg kell néznie”, írják Reisz Gábor alkotásáról. Most volt a hazai premierje. Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. A napokban vetítették Reisz Gábor első nagyjátékfilmjét ezzel a címmel a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ez volt a film magyarországi premierje. A VAN-t egyébként külföldön már jobban ismerik, nemrég nagy sikert aratott a cseh Karlovy Vary filmfesztiválján. A rendezővel a filmről és általában a magyar filmekről beszélgettünk még a premier előtt.

- Hogyan került kapcsolatba a CineFesttel?

Reisz Gábor: 2006-ban, amikor felvételiztem a filmművészeti egyetemre a felvételi filmemet – a lehetőségről egy barátom beszélt, aki azóta kísérleti filmes rendező – beneveztem a CineFestre. Mindössze kétperces filmről volt szó, s nagy örömömre beválogatták, és vetítették is a fesztiválon. Azóta tartom a rendezőkkel a kapcsolatot, és amikor csak tehetem, jövök is Miskolcra. Nagyon vicces egyébként, hogy annak idején a felvételi, most viszont a diplomafilmem szerepel a fesztiválon. Vagyis érdekes keretet ad a CineFest a szakmai életemnek.

- Most is pályázott?

Reisz Gábor: Ezt nem tudom pontosan. Ez is mutatja, azért sokat változott az életem a hét év alatt. Akkor én magam pályáztam, most a producerem, Berkes Juli segít, s nem tudom, pályáztunk-e, vagy a Karlovy Vary fesztiválon való szereplés miatt kérték-e föl a filmet, hogy versenyezzen Miskolcon is.

- Ön a forgatókönyvírója, operatőre, rendezője a filmnek. Miért vállalt be ennyi mindent?

Reisz Gábor: Sok oka volt. Egyrészt a pénz miatt, hiszen minimális összeg állt rendelkezésünkre. Muszáj volt a lehető legkisebb létszám mellett dolgozni, ezért amit csak lehetett, csináltam. Másrészt érdekelt az operatőri feladat, annak ellenére, hogy nem vagyok az, s nem is csináltam profi módon. Az operatőri munka ennél sokkal komolyabb. Ez a film például nincs világítva. Ám az is igaz, hogy a felvételi filmet kötelező volt magunknak felvenni, így a mostani operatőrködés is az említett keretes szerkezet része. Mindkét film hasonló módszerrel, hasonló stílusban, amatőr módszerekkel készült.

- Mondja, diplomamunkája a film. Mennyire megszokott, hogy a filmrendező-hallgató nagyjátékfilmet készít diplomamunkaként?

Reisz Gábor: Sajnos nagyon rég nem volt ilyen, szerintem vagy tíz éve. Sokan vágynak erre, de hát nem ez az általános, általában kisjátékfilmekkel diplomázik mindenki. Ám többször beszéltem erről az osztályfőnökömmel, Enyedi Ildikóval és más tanárokkal, aki megerősítettek, hogy rendben van ez a vállalás. Nem mondták korainak.

- Ez be is bizonyosodott, hiszen már sikert aratott a film például Karlovy Varyban. Hogyan teljesített a filmművészeti főiskolán?

Reisz Gábor: Még nem sikerült levizsgáznom vele. Nem sikerült eddig megszervezni a diplomavetítést, s még adminisztratív feladatoknak is meg kell felelni.

- A film viszont elindult a maga útján. Egy 29 éves férfi a főszereplője, aki most végzett az egyetemen. Nincs jó passz­ban, a barátnője elhagyta, nem nagyon találja a helyét. Még mindig a szülei tartják el, akik rendesen bele is szólnak az életébe. Miért ezt a témát választotta?

Reisz Gábor: Olyan filmet szerettem volna, ami meglehetősen személyes, az én közvetlen környezetemben tapasztaltakat dolgozza fel, azaz megfogalmazza az én generációm útkeresésének lehetőségeit, problémáit.

- Önéletrajzi ihletésű a VAN?

Reisz Gábor: Inkább személyes film, az én életem másképp alakult, viszont a körülöttem élő emberek élete inspirálta. Valójában az volt az indító motivációja, hogy nem láttam még olyan filmet, amely itt játszódna, és ezekkel a szerintem aktuális problémákkal foglalkozna. Ezt a fajta űrt szerettem volna betölteni.

- A kritikák szerint sikerült. Többek között ezt írják: „film, amit minden fiatalnak meg kell néznie”. „Kallódó fiatalokról szól, a fel nem növés problematikájáról”. „Itt egy film, amely a mai Magyarországról szól”. „Ez a film a mai Moszkva tér”: utalnak a korábbi kultfilmre. Mit szól ezekhez a mondatokhoz?

Reisz Gábor: Egyfajta várakozást fogalmaznak meg a filmmel kapcsolatban. Ez jellemző: hatalmas ódákat zengenek, aztán amikor kijönnek a nézőszám-adatok, csalódottak lesznek. Nem szeretném, ha erre a sorsra jutna az én filmem is. Nagyon örülök ezeknek a kritikáknak, jólesik olvasni, hiszen valóban ilyesmi volt a célom, de a kérdés az, hogy a közönségnek fog-e tetszeni.

- Karlovy Varyban nagy siker volt…

Reisz Gábor: Nagyon meglepődtünk, azt hittük nagyon magyar a film, s nem értik meg máshol. Nem volt célunk a nemzetközi nyelv, szándékosan magyar specifikus dolgokat szerettünk volna belevinni. Ám vették a poénokat, végigröhögték, azaz működött. Siker volt, sok fesztiválmeghívást kaptunk utána, nyugati fesztiválokra is. Ebben az évben négy különböző fesztiválra megyünk, bár ezekről még nem beszélhetek. Én viszont mégis amiatt izgulok igazán, hogy itthon mit fognak hozzá szólni.

- Hogyan definiálná a filmet: közönségfilm vagy egy bizonyos rétegnek szól?

Reisz Gábor: Akik színtisztán érthetik, az az a generáció, amiben most éldegélek: a mai 20-as, 30-asok, talán még a 40-esek. De nem hinném, hogy nagyon értelmezhetetlen az idősebb korosztály számára sem. Volt idősebb néző, aki másképp értelmezte, mint ami a célom volt, de ez nem zavar. Az tény, hogy elsősorban fiatalabbakat szerettem volna megszólítani.

- A Facebook-oldalán olvasom, hogy a filmzenét külön megjelentették. Mennyire fontos a zene a filmben?

Reisz Gábor: Imádom a zenét, a forgatókönyv írásakor inspirációs forrásként használtam. Mi írtuk Csorba Lóci barátommal a forgatás idején, de a számok nincsenek benne a filmben, egy zenealbumba kerültek be. Fenn van a Facebook-oldalunkon, s teljes egészében letölthetők.

- A film és a zene együttműködik? Vagy külön életet él?

Reisz Gábor: Azt gondolom, a zene erősíti a filmet, s egyben jó promóciós eszköz. Hallgathatják buszon, bárhol, s ezúton még több emberhez eljuthat a VAN híre.

- Már évek óta nem készültek magyar filmek. Most életbe lépett az új filmfinanszírozási rendszer, az idei év az első amikor már bemutatkozhatnak az első alkotások. Az ön filmje is így születhetett meg?

Reisz Gábor: Valahol félúton. Egy kicsit érintett már az új rendszer, de klasszikus diplomafilm az enyém, így arra pályáztam. Annyit kaptam, ami egy kisfilm elkészítésére elég. De segített többek között a Simó Sándor Alapítvány is, s végül 7-8 millió forintból dolgozhattam. Ez egyébként egy átlagos játékfilm esetén pár napos forgatásra elég. Azt kell mondjam, hogy ez a film az emberek összetartásából, szeretetből készült.

- Vagyis?

Reisz Gábor: Friss főiskolásokból, diplomásokból, barátokból állt a stáb, és mindenki nagyrészt szívességből dolgozott. Kegyetlenül hosszú ideig, három éven át forgattunk.

- Visszatérve az új finanszírozási rendszerre: hogyan látja? Mennyire van jövője a magyar filmnek?

Reisz Gábor: Keveset tudok még róla, igazából most indulok el a pályán. Azt tudom, egyre többen adnak be filmötleteket, egyre több film készül. De szerintem nem ez a lényeg. Annak örülnék, ha olyan filmek születnének, amelyek rólunk szólnak. Nem az a kérdés, hogy lesznek-e magyar filmek, hanem hogy olyanok lesznek-e, amelyek a magyar nézőket érdeklik. Amik miatt bemennek a mozikba.

- Pályázik?

Reisz Gábor: Van két ötletem, még nem döntöttem el, hogy melyiket adom be a filmalaphoz. Egy hónapon belül eldöntöm.

- Hajdu Mariann -