2014.10.27. 14:50
Jegyzet: Tartós a cukor/baj
<em>Azt tudtuk, vagy legalábbis sejtettük, hogy az Európai Unióhoz való tartozásunk nem minden szempontból fenékig tejfel. Vagy, ha a témánknál maradunk, cukor</em>. <strong>Szaniszló Bálint jegyzete</strong>.
Azt tudtuk, vagy legalábbis sejtettük, hogy az Európai Unióhoz való tartozásunk nem minden szempontból fenékig tejfel. Vagy, ha a témánknál maradunk, cukor. Szaniszló Bálint jegyzete. A szerencsi cukorgyár hat évvel ezelőtti bezárásakor szembesülhettünk azzal, hogy az Európai Unió nagyon sokszor a gazdaságot hideg fejjel működtető gépezetként funkcionál. Akkor kikalkulálták, hogy az uniós piac ellátásához mennyi cukorra van szükség, és nyilvánvaló lett, hogy a kontinentális gyártókapacitás nagyobb, mint amekkora valójában szükségeltetik.
Hat éve még az is belefért az uniós stratégiába, hogy egyik felől szemet hunyt afelett, amikor a magyar kormány dotálni próbálta a cukorrépa-termesztőket, hogy legyen alapanyag a szerencsi gyárnak. Talán sejtette, ez nem ér fel azzal, amit ő ígért azoknak, akik hajlandók felhagyni a répatermeléssel, illetve földig rombolni a cukorgyárat, és helyét sóval(!) bevetni (sic!). Ennek a folyamatnak vált áldozatává tehát a Szerencsi Cukorgyár. Hiába a patinás múlt, a 120 esztendőre visszanyúló történelem, a lobbi, a pénz – az EU pénze sokkal többet nyomott a latban a hagyományoknál, a történelemnél. A pénz beszélt. Mi pedig itt maradtunk cukor/bajosan.
