Helyi közélet

2014.11.25. 13:58

Amikor eljön a "most van az elég" ideje

Miskolc - „Hát, ez elképesztő!” - dőlt hátra telefonos szakértőnk egy-egy beszélgetés után, hogy szusszanjon egyet.

Miskolc - „Hát, ez elképesztő!” - dőlt hátra telefonos szakértőnk egy-egy beszélgetés után, hogy szusszanjon egyet.Ezúttal nem közöljük, még név nélkül sem az életvezetési tanácsokért hívható, legutóbbi telefonos szakértőnkhöz, Gallai Judit coach-hoz befutott panaszokat, kérdéseket, hogy még véletlenül se ismerhessen rá a környezetük. A hívóknak ugyanis – már ha lehet általánosítani – éppen az (elvileg) hozzájuk közel állókkal való kapcsolataik, még inkább azok hiánya okozza a bajukat.

Egy kivételével a hívók idős hölgyek voltak. Többen közülük konkrét panaszokkal, például mozgásszervi tünetekkel (megtudtam: a jobb térd mindig az előrelépés képtelenségét jelzi). Judit néhány kérdése után azonban ugyanoda lyukadtak ki: ami igazán fáj nekik, az a magány. Volt a hívók között olyan, akinek messzire költöztek a gyermekei, unokái, s volt, akinek a szomszéd utcában laknak, csak épp nem érnek rá meglátogatni a nagymamájukat. Ám még akit meg is látogatnak időnként, arról is kiderült, hogy csak a praktikus feladatok jelentik a kapcsot, „szimplán” beszélgetni sosem szoktak.

„Nagy tettnek tartom”

– Persze, hogy maga is tehet róla – erősíti meg Judit a felvetésemet, hogy azért az több mint gyanús, ha valakinek nincs egyetlen jó szomszédja, barátja, barátnője, ismerőse sem. – Épp ezért őszintén nagy tettnek tartom, hogy valaki veszi a bátorságot, s felhív engem, egy idegent, s vállalkozik arra, hogy őszintén megossza a gondját, a félelmeit, s válaszol a kérdéseimre. S ebben nem a hozzám, hanem az önmagukhoz való őszinteség a legfontosabb.

A coach-ról eddig azt hittem, hogy csupa üzletembernek ad életviteli tanácsokat, elsősorban a karrierjük érdekében. Judit pontosít: azokat inkább trénereknek nevezik. A budapesti „business and life” (üzlet és élet) coach­-tanfolyam során, amelyet ő is elvégzett, egyértelművé vált, hogy őt inkább ez utóbbi vonal érdekli.

Meglepő, milyen hamar szót ért a telefonon keresztül is mindenkivel, az egy kivételt jelentő, huszonéves hívóval épp úgy, mint a nála jóval idősebbekkel.

– Előfordul, hogy valakinek csak arra van szüksége, hogy jól kibeszélhesse magát, s erre kellek én neki, s lehet, hogy meg is elégszik egyetlen találkozással. De ha komoly a gond, akkor is elég szokott lenni 6-10 alkalom. Ha ekkorra sem jut előre, az azt jelzi, hogy hiányzik az őszinteség, más szakemberre van szükség.

Felkavart érzelmek

Felvetődik bennem: vajon mi a különbség a pszichológus és az életvezetési tanácsadó között.

– Tényleg van a kettőnek köze egymáshoz, de alapvető különbség, hogy ha igyekszünk is meglelni a bajok múltbeli gyökerét – ez sokszor a szülők viszonyára vagy az apa-lány, anya-fiú kapcsolatokhoz, az azokból adódó megfelelési kényszerhez vezet – mi inkább az előrelépés lehetőségeire igyekszünk rávezetni a hozzánk segítségért fordulókat.

Minthogy a coach-ságot Judit vállalkozásban végzi, alkalmanként több ezer forintot kér, de az első alkalom mindig ingyenes.

– Minthogy már az első telefonbeszélgetés is felkavarhatja a hozzám fordulót, törekszem a személyes találkozásra, méghozzá a segítséget kérő számára valamilyen biztonságos környezetben. S bár van egy hatékonynak mondott időintervallum, én nem nézem az órámat, hogy hol tartunk, mert nem hagyhatom magára az ügyfelemet a felkavart érzelmeivel. Igyekszem elérni, hogy sikerüljön legalább valami kis célt kitűzni, ami fogódzót jelenthet.

Judit szerint a magányossággal nem csak a most telefonálók küszködnek, általános probléma. Sokat jelent, ha létezik legalább egy valaki, akinek teljesen bizalmasan elmondhatjuk, ami bennünket foglalkoztat. Még akkor is, ha ehhez nekünk kell megtennünk az első lépést.

- Szalóczi Katalin -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában