Akit a kutyázás "elkapott"

Rátka - Rátkán nyílt meg Zemplén első kutyakiképző iskolája.– Akkor most szembefordulunk a kutyával, hátrálunk néhány lépést, majd „Hozzám!” hívószóval behívjuk a kutyát. Ha sikerült, megdicsérjük és megjutalmazzuk.

Gémes Enikő és Ploj Tamás rátkai kutyaiskolájában vagyunk. A fiatal párnak hatalmas portája van, sőt még nagyobb, hiszen egyik részét még el sem kerítették. A hatalmas hely ideális helyszín egy kutyaiskolának, de joggal adódhat a kérdés, miért pont Zemplénben, van-e erre igény?

Vissza Rátkára

– Látható, hogy van, mert még ilyenkor, télen is tartunk foglalkozásokat – mondja Gémes Enikő, aki pár hónappal ezelőtt tulajdonképpen visszatelepült Rátkára.

– Rátkán születtem, itt is jártam iskolába, majd középiskolásként Miskolcra, onnan pedig Budapestre kerültem. Pár évig ott is dolgoztam, de aztán több ok miatt is úgy döntöttünk, hazajövünk Rátkára az édesanyám házába. Egyrészt soha nem tudtam megszokni a fővárosi nyüzsgést, ráadásul hat évvel ezelőtt beleszerettem a kutyázásba, amely azóta csak egyre erősödik.

Magam is tanúsítani tudom, akit egyszer a kutyázás „elkap”, az sohasem szabadul meg ettől a szenvedélytől, amelyet a kutyák is meghálálnak.

– Tulajdonképpen úgy voltam a budapesti munkámmal, hogy egynek jó, de nem elégített ki igazán. Ráadásul emiatt a kutyákkal csak reggel kilenc előtt és este hat után tudtam foglalkozni, amelyet egyre kevesebbnek éreztem, ezért is jött ez a váltás, hogy Rátkán nyissunk egy kutyaiskolát.

– Lehet ezt a foglalkozást tanulni?

– Régebben volt okj-s kutyakiképző képzés, de az semmit sem ér. Elméletben nem lehet ezt megtanulni, csak a gyakorlatban. Többféle vizsgát is letettem már a kutyákkal, így az évek során lassan mindent megtanultam erről a pályáról, amit kell.

Málna, a gazdifüggő

A jelek szerint egyáltalán nem is rosszul, hiszen a szombati foglalkozáson a legtöbb kutya fegyelmezetten viselkedett és dolgozott, csak egy tacskó ugatott egy darabig, de az nekem szólt, mert eddig még nem találkoztunk, aztán ő is megszokta az idegen jelenlétét.

Tóth Vivien Málna névre hallgató keverék kutyusával érkezett.

– Málna az egyik kutyám a három közül. Kicsit fázós, ezért öltöztettem be. Nagyon szeretünk idejárni, sokat tanult már.

Málna közben egy-két másodpercig tűri a simogatásomat, de azután ismét a gazdira függeszti a tekintetét, lesi minden mozdulatát, kérését. Egyedül egy németjuhásszal kell kicsit keményebben bánni, de ott sem a harag a motiváció a gazda részéről.

– Vele így is kell. Amikor először volt nálunk, akkor különórát kellett neki tartani, annyira nem lehetett a többi kutya közé vinni, hiszen kölyökkorában nem volt számára idegen kutyák között. Mára már rengeteget fejlődött, de időnként még nem árt a szigor az ő esetében – mondja Enikő.

Az udvaron olyan akadályok is vannak, amelyek elvileg agilityzéshez is használhatóak.

– Tamás rengeteget segít ebben, hiszen ha mindent magunknak kellene megvásárolni, akkor az hatalmas pénzekbe kerülne, így viszont ő az eredeti ár töredékéért legyárt mindent, amire szükségünk van. Nem az agility a fő csapásirány, inkább engedelmességi, őrző-védő vizsgákra, kiállításokra készítjük fel a kutyákat.

– Szokták mondani, aki azt csinálja, amit szeret, az nem érzi azt munkának.

– A mi esetünkben ez teljesen így van. Ha kutyázok, akkor munkamániássá válok. Egy napra sem válok meg szívesen a kutyáinktól – mondja Enikő, majd lassan búcsúzunk, mert a szombati foglalkozás véget ért.

ÉM-BG