2015.05.26. 16:30
Nézőpont: Ugyanazt, csak másképpen
<em>A legfontosabb az, hogy egy rommá írt és filmezett témáról is lehet abszolút újszerű alkotást készíteni</em>. <strong>Kiss László jegyzete</strong>.
A legfontosabb az, hogy egy rommá írt és filmezett témáról is lehet abszolút újszerű alkotást készíteni. Kiss László jegyzete.
Magyar világsikernek nem lehet nem örülni. Nem azért, mert illetlenség fanyalogni, hanem azért, mert ritkán adatik meg egy kis nemzetnek, hogy egy egész világnak tudjon mindenki számára érthető üzenetet küldeni. A Saul fia, amely Cannes-ban nagydíjas, plusz FIPRESCI-díjas lett pedig nem is egy üzenetet hordoz.
A legfontosabb az, hogy egy rommá írt és filmezett témáról is lehet abszolút újszerű alkotást készíteni. Volt egy öreg szerkesztőm még a pályám elején, akitől ha megkérdezte egy kezdő, hogy ezt vagy azt a témát érdemes-e megírni, mindig az volt a válasz: nem a „mit” a fontos kérdés, hanem a „hogyan”. Nem a téma a lényeg, hanem maga az alkotás. Ha megnézzük a világ írott és filmes irodalmának a javát, a sztorik, a témák végtelenül banálisak, mondhatni unalmasak, egyszerűek és ismétlődőek – alapkérdések évszázadok óta. De egy mondás szerint a híradókban is mindig ugyanaz történik, csak mindig másokkal.
Ha megnézzük a cannes-i filmfesztivál magyar nyerteseinek névsorát, ott Jancsó Miklóst láthatjuk többször is. Nem véletlen. Ha van valaki, akkor ő volt az, aki teljesen másként nézett a filmes kameráján keresztül valamire, amiről azt hittük, unalomig ismerjük. A Szegénylegények 1966-ban mindent felforgató film volt, és szintén FIPRESCI-díjas lett. És hát aligha feledhetjük a mester Csárdáskirálynőjét sem, amely Miskolcon színpadi produkcióként kavart hatalmas botrányt, mert egyszerűen kifordította az eredeti sztorit, mint egy öreg kesztyűt.
Amennyit sikerült látnom a Saul fiából, azt támasztotta alá, amit írtak róla: ez más, mint az eddigi holokausztfilmek. De lehetne ez bármilyen más üldöztetéses, horrorisztikus, történelmi alapokon nyugvó történet, például a Gulag és az orosz hadifogolytáborok világáról, a lényeg ugyanaz marad. Nincs hősépítés, szépítés, könnycsurgatás, gesztusok ide és oda, a jelenkor különféle érzékenységi és politikai szempontjainak, a meztelen valóság van, minden emberi gyarlóságával és szennyel együtt.
Nyilvánvaló, hogy a döntésekben, amelyet egy filmzsűri hoz, mindig van szintén üzenetérték. A holokauszt Európa lelkiismeret-furdalása máig sok szempontból, megemésztetlen történés. De az idén Arany Pálma díjat kapott film, a Dheepan még inkább a mostnak és nekünk üzen, hiszen egy tamil menekültről szól, aki itt, Európában próbálja újjáteremteni az életét. Épp most nyer egy ilyen film, amikor a menekültáradat minden európai országnak feladja a leckét. De mi is lenne a filmművészet talán egyik legfontosabb küldetése, mint az életünket úgy vizsgálni, és felmutatni, hogy valami jobbá, igazabbá válhasson a valóságban is?
Itthon természetesen azonnal lett egy kis aktuálpolitikai üzengetés az elnyert díj okán. Nem is mi lennénk, ha ez nem így lenne. Itthon szokás nem kezet fogni a kitüntetettel, levegőnek nézni művészi teljesítményeket, vagy épp megtámadni, ha ezt kívánja az épp aktuális pártérdek. De nem kell ezzel törődni. El kell menni helyette megnézni a Saul fiát, vitatkozni róla, és örülni annak, hogy most világhírűek lettünk mi, magyarok..
