Nézőpont: A méhész és társai

Egyszóval semmi sem biztos, csak az, hogy küzdelem, az lesz. Kiss László jegyzete.

Van egy klasszikus példa, nem tudom, csak legenda vagy igaz-e, hogy a német államvasutak egyik új nyomvonalába beletettek egy kanyart, mert akadt egy méhész, aki megmakacsolta magát. Jelesül nem akarta eladni a földjét, amiből élt, s addig-addig ment a huzavona, hogy maradt minden, ahogy volt.

Mindig rettenetesen nehéz az olyan döntés, amely élvezi a lakosság egy részének támogatását, vagy minimum közömbösek iránta, egy másik részénél pedig élesen ütközik az érdekekkel. Most éppen Miskolcon bontakozik ki egy csata a cementgyár újraindítása körül. Nyilvánvalóan ebben az országrészben minden új munkahely borzasztóan kell, pláne egy olyan városban, ahol ott élnek azok is, akiket a gyár évekkel ezelőtti bezárásakor bocsátottak el. Igen ám, csakhogy a gyár, míg működött, is folyamatosan vitát generált, ugyanis a környéken élők sokat panaszkodtak porra, füstre. Most, hogy szóba került az újraindítás, még nehezebb a helyzet, a környéken élők és a tapolcai üdülőövezet lakói érthető módon elég idegesek az ötlettől. Most aláírásgyűjtés indult – hiába győzködik a népet a befektető képviselői, hogy nem lesz gond a működéssel.

Nem ez az egyedüli ilyen eset. A BÉM, a borsodi érc­előkészítő körül is állandó csata dúlt, hogy működhet vagy sem. Végül is munkahelyek ide vagy oda, a gyár leállt, mert nem kapta meg a működéshez az engedélyt. De felhozhatnám a tokaji vidékre tervezett szalmaerőmű ügyét is, amit aztán szintén nem engedélyeztek, hiszen világörökségi területről van szó, ráadásul a helyi bortermelők is meglehetősen indulatosan tiltakoztak.

Minden ilyen ügy alapvetően a bizalmatlanságról szól. Arról, hogy nincs bizodalmunk abban, hogy ha valamiről megígérik, nem lesz vele környezeti gond, az úgy is lesz. Nem bízunk sem a befektetőkben, sem az állami hatóságokban, sem a döntéshozókban. Az előzőekben emlegetett gyártervek, bezárások környékén is ténykedtek politikusok – volt, aki a tüntetőkkel tartott, s volt, aki a befektetők igazát bizonygatta. Sok múlt azon, hogy éppen valaki kormányon volt, tehát a vállát nyomta a munkahelyteremtés gondja, felelőssége, avagy ellenzékben, ahonnan azért valljuk be, egyszerűbb tiltakozni.

Mi lehet a megoldás? Egy népszavazás persze lehet az, de csak a szó politikai értelmében – elhárítva a döntés felelőssége –, hiszen ha a támogatók lesznek többen, a tiltakozók földbe döngölve érzik magukat, ha fordítva, az elveszett munkahelyeket sajnálja, aki cementgyáras munkanélküli. Azt elvárni egy befektetőtől, hogy ha betart minden érvényes jogszabályt, hogy mindezt ő vegye figyelembe, és önként lépjen erre, vagy arra, irrealitás. Ezekben az ügyekben csak arra lehet reálisan számítani, hogy gördül-gördül az egész valamerre, a döntéshozók figyelik, hol alakul ki a legmasszívabb lakossági összefogás, mekkora annak a súlya, mérete, veszélye, és e szerint fognak dönteni, vagy épp nem dönteni. Egyszóval semmi sem biztos, csak az, hogy küzdelem, az lesz.

- Kiss László -