Mi kell az orvosláshoz? „Kombinatív készség, meg egy kis művészet”

Miskolc, Szirmabesenyő - Dr. Kisfaludy Zsolt 46 éven át volt Szirmabesenyő háziorvosa, az idén nyugdíjba vonult.

Dr. Kisfaludy Zsolt négy generáció gondját-baját ismeri. A közelmúltban döntött úgy, hogy nyugdíjba vonul. Ez nem jelenti azt, hogy befejezi az orvoslást, mint mondta, csak a napi taposómalomból vonul ki. Marad még a foglalkoztatás-egészségügy, és továbbra is eljár felülvizsgálni.

Debrecenben született, Budapesten járt egyetemre, majd 46 évig Szirmabesenyőben dolgozott. Hogy is van ez?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Világ­életemben orvos szerettem volna lenni. Az anyám oltotta belém ezt a vágyat, de hogy miért, nem tudom, hiszen a hatalmas családban voltak írók, jogászok, papok, orvos viszont alig. Az egyetemre azonban – hiába volt meg a maximális pontszámom – két éven át nem vettek fel a származásom miatt. Dolgoztam segédmunkásként, műtősfiúként, de nem adtam fel. Aztán amikor jött egy kis enyhülés, ösztöndíjat kaptam, így jártam egyetemre hat éven át. Ez az első munkahelyem, azóta is itt vagyok.

Miért éppen Szirmabesenyő?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Volt némi családi kötődésem, az anyai ágon éltek itt rokonaim, így kaptam a településen társadalmi ösztöndíjat. Öt évet kellett hozzá aláírni, 46 lett belőle. Választhattam volna más települést is, hiszen rengeteg volt az üres hely, akárcsak ma.

Emlékszik az első napjára?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Nagyon is. Nem is az első munkanapom volt, hanem az azt megelőző. Apámmal utaztunk le, és motorral jöttek értem, hogy egy kis csecsemő nagyon beteg. Csecsemőt láttam a gyerekgyógyászati gyakorlaton, de annyi. Fogtam a táskámat, elmentem, és hála az Istennek, csak hasmenése volt, ahhoz egy kicsit érzékeny a füle, ez gyakori a pici babáknál. Meggyógyítottam. Ő volt a legelső betegem. Másnaptól kezdtem dolgozni: látták, hogy ott vagyok, már nyomták a csengőt, verték a redőnyt.

1969-et írtak akkor. Mennyiben volt más háziorvosnak lenni, mint most?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Nagyon más. Amikor idekerültem, Besenyőben egyetlen burkolatos utca volt, a többi mind földes. Gumicsizmában lehetett közlekedni, biciklivel, busszal, majd később jött a motor, autó. Eleinte, másfél évig vittem Sajóbábonyt is. Amikor ott lerendeltem, hazamentem, ott folytattam reggel 8-ig.

24 órás szolgálat?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Így volt. Akkor még nem volt ügyelet, a munkaidő január elsejétől következő év január elsejéig tartott, éjjel-nappal menni kellett. Telefon csak kettő volt a faluban. Az egyik a tanácselnöké, a másik a posta falán. Ha éjszaka beteghez hívtak, és mentőt kellett hívni, akkor visszamentem a postához, onnan telefonáltam. Tíz éven át nem aludtam végig egyetlen éjszakát sem. Mivel sok helyen nem volt orvos, mentem át Vámosra, Keresztúrba, később is rengeteget kellett autózni. Helyettesítettem Bükkszentkereszten, Harsányban, Parasznyán. Volt, hogy szabadságról rendelt vissza a tisztiorvos.

A család hogy bírta?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Megszokták. Amikor Besenyőbe költöztünk, már megvolt a kislányom, a feleségem otthon volt, ő írta fel, hová hívnak. Mikor hazaértem, mentem. Amikor odakerültem, felszerelt rendelő volt, ám akkor még kukában főztük a tűket, fecskendőket. 1985-ben volt egy nagyobb fejlesztés, akkor építettek egy újabb rendelőt, annak a tervezésében, felszerelésében is részt vettem. Akkor a megyében nekünk volt egyedül olyan rendelőnk, ahol volt kislaboratórium főállású asszisztenssel, és volt fizikoterápiás kezelés is. A betegeimnek így nem kellett a vérvétel miatt utazniuk, már aznap délután ott volt az asztalomon az eredmény. Később ez a lehetőség finanszírozási okok miatt megszűnt, az önkormányzat nem tudta fenntartani. Nagyon sokat fejlődött a kezdetektől a falu. Annak idején egyébként a falusi orvos mindent csinált. Fogat húzott, ha kellett, mindenkit – gyereket, felnőttet – ő látott el a településen, én a 46 év alatt négy generációt kezeltem. Mára van két fogorvos, két háziorvos, egy gyerekorvos és két védőnő, heten látjuk el a települést.

Sokat változtak a betegek?

Dr. Kisfaludy Zsolt: A betegek is, az egészségkultúra is. A betegek olvasottabbak, tanultabbak, jobban odafigyelnek magukra, a személyi higiéniájuk is sokkal jobb. Ma, az internet világában pedig nagyon felkészültnek kell ám lenni az orvosnak, nem lehet csak úgy mellédumálni, mert az interneten a beteg mindennek utánanéz. Mondom is némelyiküknek, hogy akár helyet is cserélhetnénk, üljön ő a székembe… Nagyon sokat fejlődött a technika is. Akkor nem volt ultrahang, a kivizsgálásban a pocséklás ment. Például tudtam, hogy epeköve van a betegnek. De el kellett küldenem a belgyógyászati szakvizsgálatra, ahol a szakorvos elküldte vérvételre, esetleg eszközös vizsgálatokra, esetleg egy kontrasztanyagos röntgenfelvételre, és megállapította ő is, hogy epeköve van. Elküldte a sebészetre. Ahol aztán ugyanezeket a vizsgálatokat végigcsinálták rajta a műtét előtt. Ma már kivizsgálva megy be a beteg. Ezzel egyébként megnőtt a háziorvos felelőssége is. A legfontosabb ebben a szakmában, hogy dönteni kell tudni, de azonnal. Ha jön a beteg, akkor tudnom kell, hogy felvállalhatom-e, kezelhetem-e, vagy továbbküldöm. Azt is tudni kell, hogy hová.

Mennyire készíti fel erre az orvost az egyetem?

Dr. Kisfaludy Zsolt: A mi időnkben jobb volt a gyakorlati képzés. Meg volt határozva, hogy hány fogat kell húzni az egyetemi évek alatt, hányat tömni, megtanultunk szülést levezetni. A mostani medikusoknak az elméleti képzése nagyon jó, de sokszor egy injekciót nem tudnak beadni. Én rezidensképzéssel is foglalkozom, 15 háziorvost neveltem ki az évek alatt. Akik jönnek, meg kell tanítani őket rendesen fizikálisan vizsgálni. Ha jön a beteg, akkor előbb ránézek, ez az első. Mit csinál, milyen a testtartása. Meghallgatom, megkopogtatom, és utána tapintok. Közben figyelem a beteg arcát, egy-egy gesztus, pillanat, testének bizonyos jelei sok mindent elárulnak. Ez viszont sok-sok gyakorlat, egy orvos 10–15 év után kezd kapiskálni valamit. Mindig azt szoktam mondani, hogy az orvostanhoz az egyetemen óriási szorgalom kell, meg fenék. Így lehet ötezer oldalakat megtanulni. Az orvosláshoz pedig kell egy kis kombinatív készség, meg egy kis művészet.

Művészet?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Ahogy egy művész rátalál rögtön a lényegre, ez kell az orvosláshoz is. Már az is nagy dolog, hogy ránéz, és érzi, hogy van itt valami nagy baj. Hol lehet elcsúszni? Járványos időszakban. Bejön a beteg, mindenki taknyos. Akkor biztos, hogy lesz egy perforált vakbél, vagy valami. Ezt fel kell ismerni. Szerencsére én ezekre nagyon rá tudtam érezni. Ehhez az is kell – és ezt is mindig vallottam –, hogy egy háziorvos maradjon a fenekén, hosszú éveken át ugyanazon a helyen. Éljen együtt a településsel. Ezért voltam én képviselő-testületi tag is három szemeszteren át. Egyébként a háziorvoslás mellett sok mindent csináltam még. 1985-ben szakvizsgáztam általános orvosnak, majd oktató háziorvos lettem. 1999-től a foglalkoztatás-egészségügyben is dolgozom. Az 1990-es évektől mindenkinek szakvizsgáznia kellett, részt vettem a tematika kidolgozásában. Tanítottam a debreceni egyetemen, a miskolci egészségügyi szakközépiskolában, és – mint említettem – évek óta vannak rezidenseim. Mindemellett szakvizsgáztató, majd a bizottság elnöke is lettem, vagyok.

A jellemző betegségekről nem beszéltünk…

Dr. Kisfaludy Zsolt: Amiben eredmény van, az a szívinfarktus ellátása, kezelése. Amikor kezdtem, akkor ha valaki infarktust kapott, nagyon úgy nézett ki, hogy nem fogja túlélni. Ha igen, akkor 21 napig fektettük a beteget, meg sem mozdulhatott. Ma már másnap felkeltik, mozdítják. Az ellátás is óriásit fejlődött, legalább tíz éve nem halt meg infarktusban betegem. Amiben rosszul állunk, az a vastagbélrák, tüdődaganatok, gégerák. Ez utóbbi egyértelmű, hogy a sok dohányzás, a pálinkaivás számlájára írható. Én magam is nagyon sokáig dohányoztam, napi két dobozzal. Aztán leszoktam. Azóta van sikerélményem, mert van jogalapom, hogy mondjam a betegnek, hogy ne dohányozzon. Mondom neki, piszok sokba kerül, és meg is veszi magának a betegségét pénzért. Ezzel meg is lehet őket fogni. Kicsit kemény is vagyok, mert a hosszan tartó táppénzesek felülvizsgálatával is foglalkozom. Van egy óriási dolog a kezemben. Ha valaki dohányzik, mondom neki, nem hosszabbítom meg a táppénzét. Aki betegséget okoz magának, az ne vegye igénybe a társadalombiztosítást.

Mi a receptje: hogyan lehet könnyen leszokni?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Olyan nincs. Le kell állni egyik pillanatról a másikra. Én elhatároztam, kidobtam az ablakon az öngyújtót, a cigit, soha többé nem gyújtottam rá. Az első két hét piszok rossz volt, de aztán elmúlt.

Van valamilyen eset a praxisából, amire nagyon büszke?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Kicsit horrorszerű történet. Jöttem hazafelé Miskolcról, átmentem a sínen, és látom, óriási csoportosulás van az úton. Autóbusz, motor, megállok, egy férfi fekszik az út szélén, a háta mögött van a lába, a hasából jön a vér. Odamentem, benyúltam és fogtam az eret. Nagy szerencséje volt, hogy épp akkor jártam ott, mert ha két perccel később, elment volna artériás vérzésben. Megmaradt. Ez tényleg életmentés volt.

És rossz emlék?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Szerencsére nincs. Olyan nagy hibát nem csináltam a 46 év alatt. Nem volt olyan, hogy meghalt volna valaki, mert valamit nem jól tettem. Olyan biztos volt, hogy csúszott a diagnózis. Tisztában kell lenni, hogy meddig tart az én működésem, és mikor kell máshoz fordulnom. A háziorvos mindenhez ért, de kicsit. A szakorvos egy valamihez, de ahhoz nagyon. Emellett ahány beteg, annyi betegség, mindegyik különbözik, egyik sem olyan, mint a tankönyvben. Ehhez kell a gyakorlat.

A rezidensei a szakmában maradtak?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Büszke vagyok rá, hogy mind. Pedig az orvos szakma válságban van. Nem csak itthon, külföldön is. A holland orvos elmegy Angliába, az angol Amerikába, mindig oda, ahol több a pénz. Pedig én mindig azt mondom, hogy még egyetlen háziorvost sem láttam itthon éhen halni. Az igaz, hogy nincs jól megfizetve, de meg lehet belőle élni. Ma már nem 24 órás a szolgálat sem, reggel 8-tól 16 óráig tart a munkaidő, utána ügyelet van. Az ügyeletet is nálunk vezették be egyébként: Szabó István volt akkor a megyei tisztifőorvos. Öreg rókák voltunk mindahányan a környéken, hat praxis tartotta az ügyeletet. Amely körzetben rend van, ahol jól ellátottak a betegek, ott az ügyeleti forgalom is kisebb. Nem könnyű ma egyébként, 40 fölött van az üres praxis a megyében, van, ahol 15 éve nincs orvos.

Kormányzati szándék, hogy segítik az orvosok praxishoz jutását. Beválhat?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Igen, pénzt is adnak, kap 5 milliót az orvos, ehhez alá kell írnia öt évet. Az én rezidensem is aláírta, emelték a gyakorlatpénzét, kapott 200 ezer nettót. Ám az is feszültséget okozhat, hogy egy kezdő orvos többet fog keresni, mint egy sok éve a pályán lévő. Az sem egyszerűsíti a helyzetet, hogy a háziorvos vállalkozóként kell, hogy dolgozzon, ami plusz terheket ró rá, hiszen a gazdálkodást is ki kell tanulnia.

A nyugdíj mellett döntött, ha dolgozik is majd mellette. Miben lesz más az élete?

Dr. Kisfaludy Zsolt: A napi taposómalomtól szabadulok csak meg, a többi marad. Két lányomtól egyébként négy unokám van, három fiú és egy kicsi lány. A hobbim a vadászat, harminc éve mindig kikapcsol. Bízom benne, hogy olvasásra is jut majd idő, és nem csak a szaklapokra, ahogy az elmúlt évtizedekben történt.

A családban nincs, aki követné a szakmában?

Dr. Kisfaludy Zsolt: Jelenleg nincs, de amint mondtam, nem is nagyon volt orvos a családban. Íróember viszont igen, Kisfaludy Sándor és Kisfaludy Károly költők az ükapám testvérei voltak. A családunk a legrégebbi nemesi család a Mihályiak mellett, a honfoglalásig vezetjük vissza a családfánkat. A badacsonytomaji önkormányzat évente megrendezi a Kisfaludy-napokat, ahová meghívnak bennünket is, az idén 89-en voltunk. Érdekes egyébként, hogy az írói hajlam sokunkban benne van. Az apám is írogatott, talán én is fogok, hogy nyugdíjas lettem.

- Hajdu Mariann -

Névjegy - Dr. Kisfaludy Zsolt

Dr. Kisfaludy Zsolt, Szirmabesenyő nyugdíjas háziorvosa, szakvizsgáztató és szakvizsga-bizottsági elnök