Játszanak, akár két orgonán négykezest

Miskolc - „Ki szoktuk hangsúlyozni: ahhoz hogy itt tartunk, kellett, hogy Miskolcon szülessünk.” A miskolci Tóth-Vajna Gergelyt és Zsombort, akkor mint egyetemistákat, három éve mutattuk be lapunkban.

Legutóbb annak kapcsán szerepeltek az Észak-Magyarországban, hogy adventi orgonakoncertet adtak a Deszkatemplomban. Már mint végzett orvosok…

Sok nagy templom nagy orgonáján játszottak már. Mitől volt mégis jelentős e kis templom kis orgonáján koncertezni?

Tóth-Vajna Gergely: Számunkra ott kezdődött minden. Kicsivel több mint 15 évvel ezelőtt édesapánkkal bementünk a templomba, megláttuk a hangszert, kipróbáltuk, megtetszett, s azután mondtuk, hogy szeretnénk megtanulni játszani.

Ma is emlékszem, milyen élmény volt, hogy iskola után két órát mi is gyakorolhattunk az orgonán. Ültünk a sötét templomban, egyedül a kottatartó volt megvilágítva, alig vártuk, hogy leteljen a másikunk fél órája, hogy odaülhessünk a hangszerhez. Még csak tanulgattuk, ki volt az a Bux­tehude, akitől Zsombor ezúttal két darabot is előadott.

Most pedig már azt is elmondhatjuk, hogy játszott is abban a templomban, ahol Buxtehude orgonista volt. Magam is meglepődtem, mikor belegondoltam, mennyi minden történt az elmúlt tizenöt év alatt!

Jól sejtem, hogy a Deszkatemplom akusztikája nem igazán kedvező egy koncerthez?

Tóth-Vajna Gergely: Mivel fatemplomról van szó, sajnos az akusztikája szinte nulla, ráadásul minél többen vannak, annál tompább lesz a hangzás. Ez azzal jár, hogy szemben egy nagy térrel, itt pontosan kell csinálni a dolgokat, mert minden hallatszik, semmit nem lehet „elnyomni”.

De ennek is megvan a varázsa, és nagyon jó érzés volt visszamenni. Sok volt az ismerős arc, lelkes volt a közönség, sokan a tapson túl is kifejezték a tetszésüket. És ez a legfontosabb, mert ilyenkor úgy megyünk haza, hogy valami jót tettünk. Az a szép az orgonálásban, hogy nem viheti magával az ember a saját hangszerét, mint egy hegedűt, márpedig minden orgona és minden templomtér más. Alkalmazkodni kell az adott hangszerhez, az új térhez, emiatt mindig megvan az izgalom az emberben…

Mondta, tizenöt év alatt rengeteg minden történt. De az utolsó északos interjú óta eltelt három esztendő alatt is ugyancsak pörgött az életük!

Tóth-Vajna Gergely: Azóta megszereztük az orvosi diplománkat. Ami engem illet, elkezdtem dolgozni a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinikáján, ahol a betegellátáson túl angol, magyar, német hallgatók számára tanítom a gyermekgyógyászat tantárgyat, emellett kutatással is foglalkozom.

Tóth-Vajna Zsombor: Nekem az orvosi diplomán túl meglett a Zeneakadémián a csembalódiplomám, tavaly júniusban szereztem Amszterdamban egy mesterdiplomát régi billentyűs hangszerek szakon.

Amellett, hogy nálam most a szólókarrierem hangsúlyosabb, jelenleg a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján vagyok kutatóorvos.

Korábban, ha jól tudom, zeneterápiával foglalkozott.

Tóth-Vajna Zsombor: Igen, ez volt az orvosegyetemi szakdolgozatom témája. Azóta, idő hiányában kicsit megszakadtak az ez irányú kutatásaim, de az idei terveim között szerepel ennek a folytatása is.

Honnan jött az érsebészet?

Tóth-Vajna Zsombor: Egészen véletlenül, nem szeretnék érsebész lenni, de Gergellyel kitaláltunk egy olyan szűrési módot, amelyet eleinte főként Miskolcon végeztünk, de mára országossá szélesült. A lényege, hogy a háziorvosi rendelőkben különböző vér- és fizikális vizsgálatokkal kiszűrhetők a perifériás érbetegségek, amelyek az agyvérzésre és a stroke-ra nézve megtízszerezett rizikót jelentenek. Akiket ki tudunk szűrni, azoknak úgymond megmentjük az életét.

Tóth-Vajna Gergely: A tavalyi év nagy újdonsága volt számunkra, hogy bekerültünk a La Femme magazin „50 tehetséges fiatal” féléves mentorprogramjába, amelyet 2013 után másodszor hirdettek meg. Ennek lényege, hogy a kulturális, tudományos és gazdasági élet elismert személyiségei, vagyis a mentorok aktív közreműködésével hat hónapon át, személyre szabottan ösztönzik a fiatal tehetségek fejlődését. Több száz jelölt közül bennünket is kiválasztottak, s a terveink alapján kaptunk egy-egy mentort.

Volt áprilisban egy szép gálája is a programnak, valamint egy különszámban is bemutattak minket. Mindez több médiamegjelenéssel is járt. Ennek azért van jelentősége, mert a közönségnek ma már nem csak arra van igénye, hogy végighallgasson egy koncertet, de szeretné tudni, ki is a művész, aki játszik, milyen ember, mivel foglalkozik. Kiemelt előadói voltunk a Várkert Bazárban megrendezett „TALENTn” tehetségek országos konferenciának, ráadásul a tudomány szekció leginspirálóbb előadóinak választottak bennünket.

Mi volt a sikeres előadásuk lényege?

Tóth-Vajna Gergely: Miként lehet ilyen különböző területeket, mint a zene és az orvoslás egyszerre művelni, mik a buktatói. Általános példák nyomán többnyire arra ösztönözik a fiatalokat: a siker kulcsa, hogy egyetlen dologgal foglalkozzanak igazán. Gyermekként még sok minden érdekel, sok mindent kipróbálunk, aztán jobbára letisztul, mi az az egy, amit kiválasztunk. Ezzel szemben mi úgy döntöttünk: nem választunk.

Mi szerettük a biológiát, amely az orvosi pályához vezetett, és a zenét is. Ha az ember szereti mind a két dolgot, nem fárad el, sőt, ellenkezőleg, feltölti energiával. Ha az ember nagyon szeretné, mindig megtalálja az átjárási lehetőségeket is. Jó példák erre a szakdolgozataink: a Zsomborénak a zeneterápia volt a témája, az enyémnek pedig a híres zeneszerzők pszichiátriai betegségei.

Magánéletben is működik „átjárás”? Arra gondolok: párjukra találtak-e a zenei, illetve az orvosi területeken keresztül?

Tóth-Vajna Zsombor: Nekem most nincs senkim. Július közepéig két évet Amszterdamban töltöttem, pontosabban két hetet itt, két hetet ott. Így nehéz lett volna menedzselni egy párkapcsolatot. Ebben Gergely szerencsésebb, mert ő megtalálta a saját párját.

Tóth-Vajna Gergely: Nekem van most egy társam, akinek sem a zenéhez, sem az orvosláshoz nincs köze. Tudat alatt nem is szerettem volna, hogy egy szintén orvos valakivel esténként arról beszélgessünk, hogy „neked milyen nehéz eseteid voltak ma?” Az viszont fontos volt, hogy legyen zenekedvelő, s viselje el azt is, amikor a másik gyakorol.

Együtt laknak?

Tóth-Vajna Gergely: Budapesten közös lakásunk van, mint ahogyan a szüleinknek is. Volt egy időszak, Zsombor hazatérte után, amikor meg kellett szoknunk, hogy egy másik emberrel lakunk egy háztartásban. Ám nagy előnye, hogy mivel négykezeseket is szoktunk játszani, ezt lehet együtt gyakorolni. Ezen felül, ha van egy zenei ötletünk, hallunk egy új felvételt, egyből meg lehet mutatni, mert ott van a másik.

A két év külön élet formálta-e a jellemüket?

Tóth-Vajna Zsombor: Mikor kiköltöztem Hollandiába, meg kellett tanulnom az önálló életvitelt. Itthon voltak bizonyos kényelmi dolgok: anya besegített a mosásba, a pesti nagymamánk a főzésbe. Ott nem volt senki, akire rátestálhattam volna az ügyeim intézését.

Így amellett, hogy zeneileg rengeteget tanultam kint, sok egyéb hozadéka volt. Számos koncertet adtam, amelyeket magamnak kellett megszerveznem, s amit ott megtanultam, itthon jól tudom hasznosítani.

Tóth-Vajna Gergely: Zsombor kiköltözését követő négy hónap múlva én is kimentem Amerikába. A család minden tagjának formálta a jellemét a különlét. A szüleinknek meg kellett szokniuk, hogy az egyik gyermekükkel este skype-olhatnak, a másikkal reggel, amikor ott este van. Mindannyiunknak meg kellett tanulni, milyen távol lenni a többiektől. Többen kérdezték, mi ketten beszéltünk-e minden nap egymással. Nem kellett. Ez az ikerség egyik előnye: anélkül is érezzük, mi van a másikkal, hogy napi kapcsolatban lennénk.

A Deszkatemplomban, a zeneszámok „összekötéséből” kiérződött egyfajta elkötelezettség.

Tóth-Vajna Gergely: Egyszer, Budapesten járva láttuk kiplakátolva egy templom előtt, hogy orgonahangverseny lesz. Nem tudtuk, ki és mit fog játszani, csak megjelent valaki a karzaton, elkezdett zenélni, néha megállt, ebből gondoltuk, hogy vége annak a darabnak, aztán jött a következő.

A végén felállt a művész, akkor tapsoltunk, ezzel vége is volt a koncertnek. Tudomásul kell venni, hogy az emberek többsége úgy megy egy koncertre, hogy 30 százalékos tudással sem rendelkezik a darabokról. Így nem is arról kell nekik beszélni, mi a toccata vagy a fuga, hanem valami érdekességet kell nyújtani a szerzőről, a mű keletkezéséről. Hogy legközelebb a darab hallatán felmerüljön: „Aha, ezt nem az a fickó írta, aki…?!” Akkor már van egy kiindulási alap, amivel a mű felé fordulnak.

Egyéb missziós célok?

Tóth-Vajna Gergely: Egyik közös missziónk a magyarországi történelmi hangszerek, a másik az erdélyi hangszerek megszólaltatása. Nyaranta erdélyi körútra indulunk. Eljutottunk Marosvásárhelyre, Erdély egyetlen olyan református templomába, ahol két orgona is működik.

Egy modern és egy 1633-ban épített pici. Így lehetőségünk volt négykezes kétorgonás koncertet adni, amilyenre a lelkész állítása szerint nem volt még példa Erdélyben. Minthogy a kicsi orgonából hiányzott egy sípsor, adománygyűjtő koncertekre határoztuk el magunkat. Nyárra összejön az egymillió forint.

Tóth-Vajna Zsombor: Jótékonysági koncertet adtunk – mint Miskolcon, szintén Ács Gabriella közreműködésével – a Gyermekklinika újonnan átadott sürgősségi osztálya felszereltségének bővítésére is. A koncert végére több mint negyedmillió forint jött össze az adományokból.

Nemigen esik nehezükre a szüleikről mesélni, hiszen mondhatni velük szimbiózisban nőttek föl.

Tóth-Vajna Gergely: Máig jellemző a szoros kapcsolat. Ők sosem tanultak zenélni, de igazi zenekedvelőként, mecénásként is segítenek. Ráadásul ők nemcsak a „végterméket” hallják, hanem a gyakorlási folyamatot is végigélték.

Vajon milyen újabb történésekről számolnak majd be három év múlva?

Tóth-Vajna Zsombor: Én három éven belül szeretném befejezni az említett orvosi kutatást, utána vagy zeneterápiával szeretnék foglalkozni, vagy valamilyen szakvizsga irányába elmozdulni, amely a zenét használja az orvoslásban. No és szeretnék minél több olyan koncertet, amelyről örömmel számolhatok be.

Tóth-Vajna Gergely: Öt éven belül célom, hogy a szakvizsgámat megszerezzem, s elkezdjem a tudományos munkámat a genetika területén. Emellett szeretném, ha a zene is ott lenne az életemben, amennyire csak lehet. Szeretnék minél több olyan koncert, ahol vezényelni is tudok, s úgy menedzselni a két zenekarunkat, hogy addigra kialakuljon egy saját közönségünk.

Miskolciak a gyökerek, most Budapesten laknak. Megszakadtak a miskolci szálak?

Tóth-Vajna Gergely: Hál’ istennek nem. A munkánk most a fővároshoz köt, kicsit el vagyunk Miskolctól szakadva, de ott van a családi fészek. Ha elfárad az ember a nyüzsgésben, ott a miskolci ház, a menedék, ahová el lehet menni. Ott állítjuk a karácsonyfát, ott üljük körül az ünnepi asztalt, s akkor olyan minden, mint rég.

Igazából az az otthonunk. Tartjuk a volt zenésztársakkal is a kapcsolatot. Decemberben a volt általános iskolánk, a Kazinczy negyvenéves gálájára minket hívtak meg mint meglepetés vendéget.

Külföldi fellépéseik során el szokták mondani, hogy miskolciak, vagy csak azt, hogy magyarok?

Tóth-Vajna Gergely: Ki szoktuk hangsúlyozni: ahhoz hogy itt tartunk, kellett, hogy Miskolcon szülessünk. Máskülönben, ha egy nagyvárosban, mondjuk Budapesten születünk, nem lett volna lehetőségünk arra, hogy egyszerre több mindennel foglalkozzunk, már csak a távolságok miatt sem. Szerencsések vagyunk, hogy olyan helyen nőhettünk föl, ahol az iskola, a zenélés és a sportolás lehetőségei fizikailag is közel voltak egymáshoz, ráadásul magas szintűek voltak.

Szalóczi Katalin

Koncertek neves hangszereken

A miskolci koncerten elhangozott: több neves hangszeren adtak koncertet. Melyeken, s miként adódtak a lehetőségek?Tóth-Vajna Gergely: A tavalyi nyár zsúfolt volt, őszig hat országban koncerteztünk. Kezdtük Hollandiában, ahol a haarlemi templomban egy olyan híres barokk orgonán játszottunk, amelynek megépítésekor csodájára jártak, többek között Mozart, Händel és Mendelssohn is. A lipcsei Szt. Tamás templomban, mondhatni Bach sírja felett adtunk elő Bach-műveket.

Minden orgonista vágyik rá, de kevés embernek adatik meg, hogy játszhat azon a naumburgi orgonán, amelyet maga J. S. Bach avatott fel, sőt, ő írta róla a szakértői véleményt. Októberben Hamburg­ban két olyan hangszert is megszólaltathattunk, amely benne van világ a top tízében Ezeken is játszott maga Bach is... Mi nem jelentkeztünk, vagy meghívást kaptunk, vagy kiválasztottak erre a játékunk alapján.

Megemlítenék még egy különlegességet: két éve játszottunk Nagycenken a Széchenyi Mauzóleumban azon az orgonán, amelyen Liszt Ferenc is zenélt, amikor eljött megtekinteni Széchenyi sírját. Különleges élményt jelentett megszólaltatni a hanza kereskedők által épített stockholmi templomban az arannyal borított orgonát is. Különlegességnek számított, hogy mivel skandinavisztikát is hallgattam az egyetemen, a turista pedig sok volt, vagy angolul, vagy svéd nyelven mondtam összekötő szöveget.

És a királynő csembalója?

Tóth-Vajna Zsombor: Tavaly Londonban játszottam Angliában azon a csembalón, amelyen többek között Händel és Haydn is. Ez jelenleg a királynő tulajdonában van. Ennek hozadéka is lett: jövő augusztusra meghívtak a londoni Händel-házba. Abban a szobában fogok koncertet adni, ahol a Messiást komponálta! Szeptemberben pedig Anglia legöregebb működő orgonáján fogunk játszani. Egy ilyen historikus hangszeren játszani azért nagyszerű, mert ilyenkor az ember úgy érzi, maga is részévé válik a hangszer történelmének.