2016.03.01. 13:55
Nem voltak
<em>Az én diákkoromból nem emlékszem üres osztálytermekre. Egyszer-kétszer fordult csak elő hasonló, amikor kitört az aktuális influenzajárvány és a vírusok otthon tartották a diákokat. De akkor is az osztályok fele legalább ott ült a padokban</em>. <strong>Hegyi Erika jegyzete</strong>.
Az én diákkoromból nem emlékszem üres osztálytermekre. Egyszer-kétszer fordult csak elő hasonló, amikor kitört az aktuális influenzajárvány és a vírusok otthon tartották a diákokat. De akkor is az osztályok fele legalább ott ült a padokban. Hegyi Erika jegyzete.
Diáklázadás, szülői engedetlenség? Szóba sem jöhetett akkor ilyesmi. Aki tiltakozni akart, azt kilökte magából az állami oktatási rendszer (mert másmilyen nem volt), ami után aztán vagy rátalált az illető élete valamelyik vágányra, vagy végleg kisiklott.
A mai diákok és szülők azonban már nem először mutatják meg, hogy összefogásban az erő. Más világ van persze, mások a kommunikációs eszközök, és a törvények lehetővé teszik a szabad véleménynyilvánítást. A törvényekben csak az nincs benne, hogy a jelzett problémákat meg kell-e hallgatniuk a döntéshozóknak, és ki kell-e javítaniuk, ha valamit elrontottak. Ezt úgy tűnik, csak a tömeg ereje tudja kikényszeríteni. Mert a tiltakozási akciók sorozata egyértelműen azt üzeni: „ha nem mondjuk elég sokszor, nem mondjuk elég sokan és nem mondjuk elég hangosan, marad minden a régiben”. Azt már csak félve teszik hozzá a pedagógusok: „lehet, hogy így is”.
