Névváltás után az egykori TVK

Tiszaújváros - Mozgalmas év volt a tavalyi a MOL Petrolkémiánál (a tavalyi TVK-nál): Előbb a MOL 100 százalékos tulajdonába került, ami vezérigazgató-cserével is járt, majd új nevet kapott, végül új üzemet is avatott. 

Volt miről kérdezni Huff Zsoltot, a társaság vezérigazgatóját. Interjú: Huff Zsolttal, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatójával.

A névváltás egy természetes "evolúció" eredménye. -Huff Zsolt

Miért a névváltozás? Miért nem maradhatott a megyében jól ismert TVK név?

Huff Zsolt: Sokan kérdezték meg ezt tőlem az elmúlt hónapokban. Mindenkinek elmondtam, hogy a MOL Magyarország két évvel ezelőtt meghirdetett egy határozott és világos stratégiát, amelynek része, hogy a szénhidrogén-feldolgozási értékláncot szeretnénk meghosszabbítani, és arra törekszünk, hogy ebben a legmagasabb szintet érjük el. A névváltás egy természetes „evolúció” eredménye, hiszen 2000-ben kezdődött a MOL és a TVK közös története, majd 2004-től már teljesen integráltan működik a cég, így a stratégiai és a beruházási döntések nagy része már régóta a MOL-ban született. A 100 százalékos tulajdonszerzéssel a menedzsment nyilvánvalóvá tette, hogy a társaság stratégiájában a petrolkémia kiemelt szerepet kap, és ennek a névben is meg kell nyilvánulnia. A MOL egyben azt is jelzi ezzel, hogy értéket és jövőt lát benne, mivel a MOL név ugyanolyan jól cseng az energetika és a vegyipar piacán. Azt gondolom, hogy a névváltoztatás az üzleti megítélésünket sokkal inkább pozitívan befolyásolja. Döntésünk helyességét a piac is igazolta, ugyanis tavaly augusztus óta futunk MOL Petrolkémia néven, és azóta kétszer döntöttük meg a mindenkori értékesítési számokat.

Milyen változásokkal járt/jár mindez?

Huff Zsolt: Üzleti oldalról a különböző funkcionális egységek harmonizálásával járt. Emberi oldalról viszont egy olyan változásmenedzselési folyamattal, ami igyekszik ezt az új identitást felépíteni a társaságban. Karrierem során másodszor élem át ezt az érzést: Százhalombattán kezdtem dolgozni a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, ami egyszer csak MOL-lá változott, és ott is kellett egy idő, amire megszoktuk a MOL nevet. Most azon dolgozunk, hogy segítsük ezt a váltást, és tartsuk meg azokat az értékeket, amelyek hozzájárultak a petrolkémia sikeréhez. Ebbe bevontuk a kollégákat, közösen készítettünk akcióterveket. Hozzátenném, hogy ez a váltás is támogatja, hogy itt, Tiszaújvárosban alakítsunk ki egy nemzetközi vegyipari központot, amelynek legutóbbi állomásai jelentős beruházások: a tavaly átadott butadiénüzem és a szintén tavaly elindult műgumiprogram.

A dolgozók hogyan élték meg a névváltozást?

Huff Zsolt: Nem hagyhattuk és nem is hagytuk figyelmen kívül az érzelmi részt, éppen ezért próbáljuk a TVK-s múltat, azokat a hagyományokat, amelyek az elmúlt 50–60 évben összegyűltek, a helyén kezelni a vállalaton belül. Én azt vallom, hogy a TVK-s értékeket és a MOL-os értékeket kell úgy ötvözni, hogy a lehető legsikeresebbek legyünk. Ami nem nehéz, hiszen ezek közel állnak egymáshoz. De ez egy érzékeny kérdés, hiszen sok embert érint, és a vállalati kultúra mélyen gyökeredzik. Éppen ezért személyesen találkoztam minden munkatársammal (most közel 900-an dolgoznak itt – a szerk.), közel 20 fórumot tartottam, ahol igyekeztem megnyugtató választ adni a miértekre vonatkozó kérdésekre. Kölcsönösen megismertük egymás véleményét, amiből sokat profitáltam, és jó alapot adott ahhoz, hogy a következő egy év tennivalóit felépítsük. A kérdés, s egyben feladat is, hogy kitaláljuk, hogyan tudunk új identitást adni, hogyan dolgozzunk együtt, hogy legyen egy jól felépített, hatékonyan működő MOL Petrolkémia az elismert TVK helyett. Ezek a legfontosabb célok. Mellette persze egy komoly stratégiai programnak is kell készülnie, hiszen a MOL menedzsmentje és jómagam is a petrolkémia előtt egy dinamikus és gyorsan fejlődő jövőt látunk, amihez meg kell találni a megfelelő technológiákat, folyamatokat, erőforrásokat és a megfelelő tudást is.

A nehezebb feladat vélhetően a megfelelő tudású szakemberek megtalálása lesz…

Huff Zsolt: Ez nem kis fejtörést okoz, és nemcsak nekünk, hanem az egész iparág problémája világszerte. A kétkezi munka, a mérnökség és maga a vegyipar nem egy trendi dolog, ahogy nem trendi az olajipar sem. Ez óriási kihívás! Éppen ezért indítunk egy programot, ami a jól működő egyetemi kapcsolatainkat stratégiai együttműködéssé emeli. Látva a petrolkémiás fejlesztéseket, tudom, hogy technikusi szinten is borzasztó sok tennivaló van. Főleg, ha azt nézem, hogy a probléma kettős, hiszen a megfelelő létszám mellett a minőségre is fókuszálni kell. A duális programok kialakítása nagyon fontos, ezért próbálunk pályázatokon forrásokat szerezni képzésekre, tanműhelyekre, vagyis saját magunkat is igyekszünk felkészíteni, hogy kivegyük a részünket a szakemberek képzésében.

Úgy tudom, sem a TVK-nál, sem az időközben bezárt Tiszai Finomítónál nem volt leépítés.

Huff Zsolt: A szó klasszikus értelmében vett létszámleépítésről nem beszélhetünk. Mindenkinek, aki Tiszaújvárosban, ezen a területen gondolta el a jövőjét, tudtunk munkát ajánlani. Voltak azonban kollégák, akik úgy döntöttek, hogy nem folytatják velünk.

Említette, tavaly novemberben avatták fel a butadiénüzemet, s ugyanazon a napon tették le egy műgumigyár alapkövét. Ezek pénzben kifejezhető hozadéka mikorra várható?

Huff Zsolt: Az üzleti terveink szerint a butadiénüzem eredményt termel idén, azaz elég komoly hozzáadott értéket várunk az értékesített butadiéntől. Eredetileg is az volt a terv, hogy a tavalyi tesztszállítási év lesz, próbáltuk „bejátszani” magunkat az európai piacra, ami jelenleg elég nyomott sajnos, túlkínálat van, az árak sem túl jók. Viszont ez egy nagyon diverzifikált piac, ahol sok vevő van, akik szeretik sok helyről beszerezni a butadiént. Az egyik fő felhasználási terület a műgumi, a másik a nylongyártás. A műgumigyár esetében 2018 előtt nem számolunk azzal, hogy működésbe lép. De a termék, az a portfólió, amit a magyar–japán vegyesvállalat fog itt termelni, nagyon komoly előrelépés. Biztosak vagyunk abban, hogy sikerül a megfelelő minőséget legyártani, és berobbanni erre a piacra. Ha a petrolkémia jövőjét vagy stratégiáját nézzük, amit most gyártunk, a polipropilén és a polietilén tömegtermékek, ahol nagyon kicsi a mozgástér. Éppen ezért stratégiai kérdés, hogy a tömegtermékektől elmozduljunk azon speciális termékek gyártása irányába, amelyek a mi alapanyagainkra épülve egy magasabb hozzáadott értéket képviselnek. Ennek az első lépése a műgumigyár, aminek a „nulladik” lépése volt a butadiénüzem megépítése. Megjegyzem, bár önmagában is megáll a termék, van kereslet a butadiénre, de ha ezt műgumivá tudjuk alakítani, azzal egy magasabb szintre lépünk. Ennek szellemében készülnek a stratégiai tervek a következő 10–15 évre, keressük az új termékeket, mindazonáltal igyekszünk egyensúlyt tartani a jól bevált, megbízható tömegtermékek és a speciális termékek között.

Tavaly áprilistól irányítja vezérigazgatóként a társaságot, azt megelőzően termelési igazgatóként már megismerte a gyár működését és a kollégákat is. De mit tudhattak meg a dolgozók, és mit tudhatnak meg olvasóink önről?

Huff Zsolt: Bányászcsaládba születtem Ajkán, az összes felmenőm, a testvéremmel bezárólag bányász volt. Én vagyok a kakukktojás, azaz első generációs finomítós vagyok, és az egyetem óta gyakorlatilag egy munkahelyen dolgozom. Más kérdés, hogy a MOL-csoporton belül sok területen megfordultam már. Százhalombattán nőttem fel szakmailag, a finomítóban dolgoztam 14 évet, majd vándorolni kezdtem a cégcsoporton belül. Dolgoztam kereskedelemben, majd 2 évet az olaszországi finomítóban, ami nagyon érdekes része volt az életünknek, ugyanis a családommal töltöttem kint ezt az időt. Sokat tanultam itt szakmailag, emellett megismerhettem egy másik nép kultúráját. 2010-ben jöttem haza, elkerültem egy csoportszintű pozícióba, ahol gazdasági vonalon kellett optimalizálni a működést, és így gyakorlatilag öt országban dolgoztam egyszerre. Mozgalmas 1,5–2 év volt az életemben. Aztán visszatértem a finomítóba, majd jött egy lehetőség, és megpályáztam a TVK-nál a termelési igazgatói pozíciót, amit komoly kiválasztási folyamat után sikerült elnyernem. Ide már egyedül jöttem, mert a gyerekek időközben olyan korba értek, hogy nem akartak mindent hátrahagyni, és azt mondták, hogy a mai világban 200 kilométer nem nagy távolság.

Ezek szerint ingázik?

Huff Zsolt: Félig-meddig. Bérelek egy lakást Tiszaújvárosban, de havonta 4–5 ezer kilométert autózom, hetente 2–3-szor Budapestre kell mennem vagy távolabbra. Az öt munkanapból azonban legalább 3-at itt töltök, de van, amikor négyet, ötöt is. De ezt így is kell. Távolról termelést vezetni nem lehet, ahhoz ott kell lenni, beszélgetni kell az emberekkel, látni kell a folyamatokat. Van egy japán kifejezés, a gemba, ami az a hely, ahol a dolgok történnek. El kell menni, megnézni, megfogni a vasat, és megérteni az embereket, hogy mit miért csinálnak úgy. Ez sok idő. A mai világban van egy kényszer, a rohanás kényszere, de meg kell tartani az emberi kapcsolatokat, meg kell érteni, hogy mi hajtja a kollégákat, és úgy kell alakítani az egész vállalatot, a jövőképet, az ő gondolkodásukat, hogy be tudjanak állni a mögé a cél mögé, amit az ember felvázol részükre. Bár manapság nem divat lehorgonyozni dolgok mellett, de én szeretem ezt a szakmát, szeretem a gyárat, szeretem a folyamatokat, mindig van benne új, a mai napig találok benne kihívást. Most épp az a legnagyobb kihívás, hogy embereket vezessek, szervezetet építsek. Jó érzés, amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember elképzeli. Ehhez pedig nagyon jó partnerre találtam mind a MOL-menedzsmentben, mind a tiszaújvárosi dolgozókban. Nem könnyű, de nagyon élvezetes ez a munka.

Említette, hogy a gyermekei már túl idősek a költözéshez…

Huff Zsolt: A lányunk 20 éves lesz, az ELTE-n tanul, média és kommunikáció szakon. A fiúnk 17 éves, még gimnáziumba jár.

Azt olvastam, hogy rendkívül környezettudatosan élnek, az önöké volt az első napkollektoros ház a településen.

Huff Zsolt: Veszprémben olajszakon kezdtem, aztán környezetmérnökként végeztem. Amit tanultam, azt otthon is igyekszem hasznosítani, a környezetem megóvása nekem sokat számít. Szolárrendszerünk van, és szelektíven gyűjtünk mindent. Azt látom, hogy a gyerekeim is „rákattantak” erre, és biztos vagyok benne, hogy ezt magukkal viszik majd az önálló életükbe is. Egyet nem tudtam elérni, hogy lekapcsolják maguk után a villanyt.

Jut idő hobbira a sok munka és utazás mellett?

Huff Zsolt: Szeretek zenélni, és életem egyik legnagyobb sikerének tartom, hogy rávettem a fiamat is a zenélésre. Tanítottam is egy kicsit, de már sokkal jobban zenél, mint én. A fiam nagyon jól énekel, szerepelt egy musicalben, és kitűnően gitározik, a jazz konziba akar felvételizni. Az a hobbim, hogy őt támogatom, próbálom a zenei világban kicsit eligazgatni. Sajnos ahhoz az Y generációhoz tartozik, aki könnyen felad mindent, ha nem jönnek a sikerek, abbahagyja, elfordul attól, amit csinál. Egy szülőnek a legfontosabb feladata, hogy kitartásra és alázatra nevelje a gyermekeit.

Uri Mariann

Névjegy

-ÉM-