Szatmári György: „Valahogy megtalálnak a feladatok”

Miskolc - Szatmári György, a Miskolci Nemzeti Színház művésze Aase-díjat kapott.

Vannak olyan helyzetek, amikor egy kicsit hátrány, ha a beszélgető felek régről ismerik egymást, mert ilyenkor az interjú picit nehézkessé válik, túl személyes a viszony ahhoz, megmaradjon a hivatalos szereposztás keretein belül.

Szatmári György színművésszel, a Miskolci Nemzeti Színház tagjával az Aase-díjról szerettünk volna beszélgetni, de miután ismeretségünk kezdete 31 évvel korábbról, még Egerből datálódik, ezért első alkalommal rengeteg mindenről beszéltünk, aminek köze sem volt a díjhoz, vagy csak nagyon érintőlegesen foglalkozott az elismeréssel, ezért megállapodtunk abban, még egyszer találkozunk a Kivilágos kivirradtig december 23-i előadása után.

Folyamatos jelenlét

Azon a találkozón volt szó arról, hatalmas koncentrációt igényelhet a színész részéről, hogy szinte folyamatosan jelen van a színpadon, a rendező részéről pedig, hogy egyszerre ennyi embert úgy tudjon mozgatni, hogy ne fulladjon káoszba.

– Rusznyák Gábor nagyon ért ehhez. Nagyon kifinomult koreográfiája van ebben a darabban a mozgásnak, lassú átmenetek, gyors lépések, tánc. Az a jó, ha a nézőtérről úgy tűnik, mindez teljesen természetes. Az pedig kifejezetten könnyíti a színész munkáját, ha folyamatosan jelen van az előadásban. Ha ki kell menni a színről, várni kell a jelenésre, az kicsit „leültet”, a folyamatos színpadi lét viszont sokkal koncentráltabbá tesz, nem tudjuk „elengedni” az előadást, ami ennek a Móricz-műnek az esetében különösen fontos, hiszen nagyon súlyos dolgokat feszeget. Futottam már bele olyan reakciókba, amiből számomra az derült ki, a befogadó félreértette a darabot, aztán rájöttem, ez az ő értelmezése, de legalább eljött, megnézte. Fontos előadás, jó volt benne Rusznyák Gáborral dolgozni. Vele általában szeretek dolgozni. A Gézagyerekben dolgoztunk együtt először, azóta majdnem minden rendezésében szerepelek, ezek szerint alighanem az érzés kölcsönös. Nem beszéltünk erről. Nem is kell.

Nevetni kell

Azon a találkozón szó volt arról is, szabad-e a drámában csak komolynak lenni.

– A Kivilágos kivirradtigban rengeteg olyan helyzet van, amikor a néző nevet. Ez jó, mert az igazán drámai pontok ekkor igazán elgondolkodtatóak. A próbafolyamat során rengeteget nevettünk, beraktuk a saját kis poénjainkat. Meggyőződésem, drámát csak nevetve lehet próbálni. A vígjátékot pedig komolyan. A vígjátékban nem a mi dolgunk nevetni, hanem a közönségnek. Ha ez megtörténik, akkor jól végeztük a dolgunkat. Ha a drámában megvan az egyensúly a nevetés és az elgondolkozás között, akkor is.

Megállapodni

A beszélgetésen szó volt arról, hogy az egykor szinte vándormadár Szatmári György megállapodni látszik.

– A Madáchban indultam, Budapesten is több színházban is megfordultam, de voltam Sopronban, Kaposvárott, Debrecenben, Nyíregyházán, Egerben is. Ha hirtelen időrend­ben kellene ezeket az állomásokat felsorolni, zavarban lennék. Volt egy időszak, amikor egy középiskolás jó barátom meghívására az országot is elhagytam. Aztán rájöttem, ez a szakmám, ehhez értek, a magyar színész pedig csak Záhony és Hegyeshalom között működőképes, hazajöttem. Miskolcon tizenöt éve játszom. Még van egy pár évem hátra a nyugdíjig, ha rajtam múlik, már nem változtatok. Jól érzem itt magam. Megtalálnak a feladatok.

A díjról

A találkozón beszéltünk az Aase-díjról is.

– Ez a második díjam a pályafutásom során, pedig már több mint három évtizede vagyok színpadon. Valahogy elkerültek a díjak. Az elsőt is egy tévéműsorért kaptam. Nem kérdeztem, ki terjesztett fel és miért. Lehet, hogy kellett volna. Persze, örülök a díjnak, mindenki örül annak, ha a közönség mellett a szakma is elismeri a munkáját. Az Aase-díjat epizódszerepekért ítélik oda. Nekem nem igazán szoktak epizódszerepeim lenni, ezért hirtelen nem is tudom, melyik szerepemért terjeszthettek fel, de ez talán nem is fontos. Az elismerés, az igen.

Rendezni

A találkozón szót ejtettünk arról, melyik szerep a fontosabb, ha a színészt mozgatják, vagy esetleg a színész belebújik a rendező szerepébe.

– Szeretek rendezni, különösen zenés darabokat. Pár éve Egerben megmutattam, lehet operát rendezni másfél hét alatt, kis költségvetéssel. Sopronban szinte csak rendeztem. Aztán ez úgy elmúlt, és már nagyon régen nem rendeztem darabot. Jövőre szeretnék bejelentkezni. Van egy Mrozek-darab, amit szeretnék színpadra állítani.

Egy kis operett

Végül beszéltünk arról is, hogy egy kicsit hiányzik az operett.

– Operettszínészként kezdtem a pályámat, rengeteg zenés darabban szerepeltem. Jó lenne még operettben szerepelni. Érdekes helyzet lenne a Csókos asszonyban szerepelni például báró Tarpatakyként. Annak idején én voltam bonvivánként a Dorozsmai Pista, aki végül elnyeri Katóka szerelmét. Most én lehetnék báró Tarpataky, aki gyűlölheti a Pistát, mert hiába énekli el, hogy „Van a Bajza utca sarkán egy kis palota”, Katóka nem őt választja.

- Bánhegyi Gábor -

Átadták a színművészeket elismerő Aase-díjakat

Budapest/Miskolc/Nyíregyháza - Átadták az epizodistákat jutalmazó Aase-díjakat: az idén Dimanopulu Afrodité, Szoboszlai Éva, Kertész Péter és Szatmári György színművész vehette át a Gobbi Hilda által alapított szakmai elismerést a Bajor Gizi Színészmúzeumban hétfőn megrendezett ünnepségen.