A professzor, aki Gutenberg-kórban „szenved”

Miskolc - Már este azzal az izgalommal fekszik le, hogy tudja, hajnalban mit fog olvasni.

Több mint ötven éve dolgozik az első munkahelyén, a Miskolci Egyetemen. Minden nap hajnal három órakor kell, hogy olvashasson. Emblematikus figurája Miskolcnak, szikár termetű férfi, ahogy sétál a főutcán. Négy éven keresztül vezette a társadalomtudományi intézetet, amiből később kinőtte magát a szociológiai intézet. S, ha azt kérdeznénk tőle, hogy egy adott napon éppen mit olvasott, könnyű szerrel felidézné az olvasónaplójából. Ezekkel az információkkal mutatta be Tóth-Szabó Kinga, a Szociológiai Intézet igazgatója az Akadémiai esték szerda esti vendégét, dr. Nagy Aladárt, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának professzor emeritusát. A professzorral Hajnal József beszélgetett.

„Elszégyelltem magam”

Dr. Nagy Aladár egy történettel kezdte, érzékeltetve, hogy a Miskolci Egyetem nemzetközileg is elismert szakembereket foglalkoztatott, nevelt ki:

– 1985-ben egy kiváló kohómérnök ismerősöm megkért, kísérjem el Nyugat-Berlinbe, mert a Miskolci Egyetem nemzetközi műszaki konferenciát szervezett, és egy ottani mérnököt szerettek volna meghívni előadónak. A berlini kolléga azonban visszautasította a meghívást, arra hivatkozva, hogy abban az időpontban Izsákon van egy néptánctanfolyam, amin akkor már négy éve minden alkalommal részt vett, és ezt sem hagyná ki. De ajánlott maga helyett egy magyar kollégát, akinek a neve hirtelen nem jutott eszébe, csak annyi, hogy furcsa neve van. Majd előkerült a névjegykártya, amin Roósz András neve állt, aki a Miskolci Egyetemen tanult, dolgozott. Amikor megláttam a névjegykártyát, elszégyelltem magam, hogy nekünk nem jutott eszünkbe a kiváló szakember. Berlinig mentünk, miközben ilyen értékek vannak a Miskolci Egyetemen.

A beszélgetés során természetesen a professzor sajátos olvasási szokásaira is rákérdezett Hajnal József. Így megtudtuk, dr. Nagy Aladárnak gyerekkora óta szenvedélye az olvasás.

– Édesanyám szerettette meg velem. Mondhatom, Gutenberg-kórban szenvedek, de én ebben semmi különlegeset nem látok – fogalmazott. Azt azonban elárulta, már este azzal az izgalommal fekszik le, hogy tudja, hajnal háromkor mit fog olvasni.

– A szépirodalomnak számomra este van ideje, ez mindennek a teteje, hajnalban a szakmai könyveket olvasom – árulta el a professzor.

Szerencse és erőfeszítés

Dr. Nagy Aladár családjáról is szó volt, édesanyjáról, testvéreiről, feleségéről, lányáról. A professzor úgy véli, két tényező kell a sikerhez, egyrészt a szerencse, valamint a személyes erőfeszítés. Mint mondta, az ő életében az előbbi játszott szerepet.

Első szerencseként említette, hogy hatgyermekes családban nőtt fel, és amikor Miskolcra kerültek, ő még csak négyéves volt. Nagyobb testvérei már iskolába jártak, így tőlük minden nap hallotta a tananyagot. Mire ő is iskolás lett, előre tudta, mi lesz a fela­dat, mi a tanulnivaló.

– Édesanyám rengeteg energiát fordított a gyermekei nevelésére. Német migráns szülők gyermeke volt. A nyelvek iránti szeretetemnek ez is az egyik magyarázata – fogalmazott.

A családja történetét felidézve a professzor elmondta, Miskolcra költözésükkor, a háború után totális nyomorban éltek hat éven keresztül.

– Édesanyám tragédiaként élte meg, hogy nem tudta rendesen etetni gyermekeit. A napokban sétáltam el a Huba utca 6. szám előtt, ahol akkoriban laktunk, és eszembe jutott, hogy nem volt mit ennünk, és édesanyám kiküldött minket a ház elé, mert sütött a nap, és mondta hogy az majd felmelegít minket – mesélte.

„Mesélj, miket tanultál!”

Az előadásból kiderült, dr. Nagy Aladár egyik testvére Nagy Attila színész volt, aki az 1956-os forradalom idején a megyei Munkástanács elnöke lett, majd emiatt később letartóztatták.

– Attila és Gerzson bátyám is színészek lettek. Ez is édesanyánknak köszönhető, aki megszerettette velünk a színházat, irodalmi foglalkozásokat tartott számunkra. Attilát 1951-ben vették fel a színművészeti főiskolára, és négy éven keresztül minden hétvégén arra vártunk, hogy hazajöjjön, és elmesélje, miket tanultak. Így tetszett meg Gerzson bátyámnak is a színjátszás, majd ő is jelentkezett a főiskolára. Másodéves volt, amikor jöttek az ’56-os események, Párizsba disszidált, ahol tüneményes pályafutása volt, de később egy szörnyű balesetben elhunyt… – sorolta.

Nemzeti dal, Nagy Attila hangján

Az ’56-os megemlékezésekkor a rádióban minden alkalommal felhangzik Nagy Attila hangja, amint egy korabeli felvételen a Nemzeti dalt szavalja.

– A család szörnyű tragédiaként élte meg ’56-ot, egyrészt Attilát letartóztatták, három testvérem disszidált, nekem pedig 1957-ben azt tanácsolták, a Földes Ferenc Gimnázium helyett keressek másik iskolát. Ma is köszönettel tartozom a Kilián Gimnázium akkori igazgatójának, Peja Győzőnek, aki szó nélkül átvett magukhoz. Később a családnak is váltani kellett, Esztergomba költöztünk – mondta.

Felmerült a kérdés, hogy dr. Nagy Aladár miért nem lett színész.

– Semmiféle tehetségem nem volt hozzá. Ezért elkezdtem a matematikával, fizikával, kémiával foglalkozni. De szenvedélyesen szerettem a színházat, és ez mai napig így van – válaszolta meg.

Orvosi családi témák

Kiderült az is, gyermekgyógyász felesége dr. Bíró Éva – aki három éve hunyt el – miatt költöztek Miskolcra 1963-ban. A professzor a Miskolci Egyetemen kezdett el dolgozni, és ez volt az egyetlen munkahelye.

– Feleségem orvos volt, a lányom is az lett, így otthon legtöbbször orvosi témában zajlottak a beszélgetések. Néha próbáltam közgazdasággal kapcsolatos dolgokat felvetni, de a lányom azt mondta, unalmas, amit mondok – árulta el a professzor.

- N. Szántó Rita -

A miskolci kilóg a sorból

A közönség soraiból hangzott el a kérdés: a Miskolci Egyetem hogyan befolyásolta Miskolc életét.

– Ki merem jelenteni, hogy a Miskolci Egyetem kilóg a vidéki egyetemek – Debrecen, Sopron, Győr, Szeged, Pécs – sorából, és ennek nem tudom az okát. Valamiért nincs olyan átfogó, kisugárzó hatása a városra, mint máshol. Persze a fogadókészség is hagy kívánnivalót maga után. Annak idején az alapítók is heroikus erőfeszítést végeztek. Azt láttam, nem tudtak velük mit kezdeni itt helyben. Ugyanez volt a Magyar Akadémiai Bizottsággal is, már egy éve létezett, de a megyei vezetők nem fogadták annak vezetőit, nem tudták, mire lehet „használni” őket. Azt gondolom, súlyos kritika ez a város felé, de lehet, hogy mi, az egyetem sem tettünk meg mindent, hogy másképp alakuljon – fogalmazta meg a professzor.