Időutazás a szülőföldön: Vasárnapi beszélőn a temetőben

Miskolc - Drága édesapám korán elhunyt. Alig tizenévesen kezdem a temetőlátogatásokat.

Ezentúl a nyári forróságban, a téli fagyban vasárnaponként beszélőre kísérem édesanyámat. Mamám jobb kezét a sírkőre teszi, felnéz, és mondja a magáét. Minden mondat után kivár. Panaszkodik, mesél mindenről, mindenkiről. Mintha telefonálna. Rólam is. Három négyes osztályzat is becsúszott a bizonyítványomba, tudatja szomorúan apámmal. Majd hosszú csönd, csak a közeli kohászat dübörgése szüremlik a hegyre. Hazafelé tudom meg, apám nem örül, hogy három tantárgyból is rontottam. Bánja, hogy kiköltekeztünk. Puccos műkövet állíttattunk fekete gránitlappal. Apám szerint ráért volna, anyám viszont röstellte, hogy körötte már mindenkinek elkészült. A két szép öltönyét és a cipőit is beadtuk a zálogba. Apádnak ez már úgy se kell, próbál minket nyugtatni. Ennyi hiányzott a sírkő árából. Elég, ha ezt csak mi tudjuk.

Nem volt könnyű a kőválasztás. Az induló ár 4-6 ezer forint. Sokunk egy év alatt nem keres ennyit. Faluhelyen sablonba, kalákában, betonból öntik, csak a kőlapra költenek. Papp Tibor repülőtéri műhelyében már süttői gránit is van. Erősebb, keményebb, mint a márvány. Nem is csoda, hiszen évezredek kellenek, míg a márvány gránittá érik. Lapos gatterrel darabolják. Olyan ez, mint a kétemberes fűrész, húzzák-vonják rajta a rostás lapot. Egy ügyes trükkel, egy lendítőkerékkel megtakarítanak egy munkaerőt. A fafűrésszel szemben itt nem vízszintesen, hanem függőlegesen súrolják az anyagot. Azért, hogy vágjon is az acéllap, vasreszelékkel és köszörűkőmorzsával hintik meg a vágatot. Keserves meló. Még jó sokat kell várni a villanymotoros fűrészre vagy a vijjogó hangú szintetikus gyémántfejű köszörűre. Aztán a vídia megjelenése is könnyebbséget jelent a sírkőkészítőknek.

Tibor a hatvanas évek végén lesz önálló iparos. Ez a szakma fénykora. Bár kevés a kő, és nem egyszerű az olasz vagy a svéd márvány beszerzése, a halandók előre gondolkodnak. Az idősebbek tudatosan készülnek az elkerülhetetlenre. A padlásokon őrzik a kiválasztott koporsót, sőt még a sírkövüket is megcsináltatják. Ha pedig eljön az idő, már csak az utolsó évszámot kell felvésni rá. A mai számítógép vezérelte gépekkel már ez se nehéz művelet.

Tibor szomorú, itt helyben, konkurencia nélkül, egyedül maradt a szakmában. A neves kollégák, a nagy kőfaragók: Csépes Zoltán, Berecz Zoltán, Vörös József, Vasiszta Imre és Katulyák István csaknem egyszerre hagyták magára. Már kizárólag a temetőben találkoznak. Nekik már beszélniük se kell, látják, a szakma hanyatlóban. Tele van az ország az olcsó kínai műmárvánnyal, a lapra szerelt, csináld magad típusú síremlékekkel. És egyre több a minden szakmai előképzettség nélküli viszonteladó. Mint a búcsúban, a temetők sarkában porszívóügynökökként kínálják a portékájukat. Ilyen lett mára a világ. Röstellem. Már nem járok annyit beszélőre. Csak rákattintok az internetes parcellakataszterre és mondom a magamét. Nem vágunk egymás szavába, ahogyan édesanyámmal gyakoroltuk.

- Szántó István -

A szerző a sorozatról

Évek óta rendszeresen jelentkezem időutazásaimmal. Cikkeim nem maradnak visszhang nélkül, mindig akadnak visszajelzések, de a titkomat eddig nem árultam el. Azt, hogy talán a legfontosabb szerzőtársaim a telefonkönyveim. Ezekből puskázom. Elég belelapoznom, és egy-egy ember vagy cég neve láttán filmszerűen, penge­élesen megjelennek az élmények, történetek, képek, események.

[related-post post_id="3660504"]