Tiszaladányi fészeklakók

Tiszaladány - A tiszaladányi óvodások remekül érzik magukat a bőrükben.

A tiszaladányi Fecskefészek Óvoda egészen a nyár közepéig nagyon intenzíven jelen volt a legnépszerűbb közösségi oldalon. Mi­után július közepén elapadtak a fényképes tudósítások az ovi életéről, éppen ideje volt felkeresni őket.

Itt az óvodában mindenki a mi kis család­tagunk." Évike óvónéni

Fészekben

Érkezésünkkor már javában tízóraiztak a gyerekek. A tükörtojás és a tea nagy népszerűségnek örvendett a 14 apróság körében. A teljes létszám 19, de néhányan most betegség miatt hiányoznak.

– A teljes csoportlétszám nemsokára húsz lesz, mert jön majd egy beszoktatós gyerek – mondja Évike óvónéni, akit azért írunk így, mert a gyerekek és a szülők is inkább így nevezik.

Adódik a kérdés, miért lett a Darvas József óvoda neve Fecskefészek Óvoda.

– A falun belül sem ez az első hely, ahol dolgozunk – mondja Évike óvónéni. Korábban voltunk más épületben a kistérségi társulás keretén belül a tokaji óvoda tagintézménye, majd összeraktak minket az iskolával, s amikor a felső tagozat Tokajba került, az önkormányzat úgy döntött, minek fűtenének két épületet, amikor meg lehet oldani eggyel. Akkor költöztünk át az iskola épületébe. Az egyik osztálytermet kaptuk meg, és a volt szolgálati lakást alakították még át, azóta itt vagyunk a gyerekekkel. A névváltozással sem volt semmi gondunk, kicsit talán személyesebb is így. Megszavaztattuk a szülőkkel, ők szerették volna, hogy Fecskefészek legyen az óvoda neve. Működik a faluban egy Gólyafészek Alapítvány, az már foglalt volt, és nyaranta a Tisza közelségének is köszönhetően milliónyi molnárfecske van a faluban, ezért úgy gondoltuk, hogy ez egy szerencsés elnevezés, hiszen nálunk is úgy vannak a gyerekek, mint egy fészekben. Itt mindenki a mi kis családtagunk.

Dolgozik a prés

A tízórainak közben vége. A kicsik maguknak viszik ki a tányért és a poharat, hogy még tanulják az itteni szokásokat, a többiekről a naposok gondoskodnak. Sietnek, mert utána a szőnyegen ülik körbe Évike nénit, aki a szüretről és a préselésről, a borkészítésről faggatja a gyerekeket. Reggeli után már beszéltek erről, a gyerekek sorra mondják, hogy rendben van, a Nagy Bandi apukája is a szőlőben dolgozik (közel van Tokaj, Tarcal), de a legtöbbjük szülei valamilyen módon kötődnek a szőlőműveléshez. Egymás szavába vágva sorolják, a szőlő ősszel érik, ugyanúgy, mint az alma, a körte és a szilva, hogy a szőlőből mustot préselnek (egyikük szerint mustárt, ami alig tévedés és az első négy betű amúgy is stimmel), a mustot hordóba teszik és abból lesz a bor. Oviban ennél többet nem is nagyon kell tudni a folyamatról, de hogy szemléltetés is legyen, a nagyobbak és erősebbek kipróbálhatják a kis kézi prést. Közben megérkezik Anikó óvónéni is, akinek a javaslatára a must csorgása közben el­éneklik az Ettem szőlőt kezdetű dalt, majd miután kint ezer ággal süt a Nap, ezért kézmosás és öltözés után irány az udvar, hogy játsszanak egy jót addig, amíg a szőlőlé a présből a tálba csordul, hogy utána ihassanak mindannyian egy pohár frissen préselt mustot.

A tiszaladányi gyerekek jól érzik magukat a bőrükben, és ez nem is olyan kevés. Az óvó­nénik és a dadus pedig mosolyogva terelgetik őket, ami beszédesebb ezer mondatnál.

- Bánhegyi Gábor -