A Szaharában elakadtak a miskolci „oroszlánok”

Miskolc - A túra mellett jószolgálati céljuk is volt, úgy döntöttek, egy szenegáli iskolának is segítenek.

Két hét, 4000 kilométer, sok-sok élmény, sivatag, néhol veszély. Talán így lehetne röviden összefoglalni az utat, amit a Budapest–Bamako keretében megtett Hajdú László, az Első Miskolci Lions Klub soros elnöke és Koleszár Péter, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója. A kalandos útról csütörtök este érkeztek vissza, és első útjuk szerkesztőségünkbe vezetett, ahol fényképeket mutogatva meséltek élményeikről.

Az ember azt mondja, soha többet, de aztán ott az élmény." Koleszár Péter

A Budapest–Bamakót kétévente rendezik meg, a verseny mellett túra kategóriában is indulhatnak a résztvevők. A miskolci páros ez utóbbiban vágott neki az Afrika közepébe vezető útnak.

8000 füzet és toll

A túra mellett jószolgálati céljuk is volt, hiszen a nevezési díjjal két, Gambiában létesítendő ivóvízkút megépítését támogatták. Ezenkívül úgy döntöttek, egy szenegáli iskolát is szeretnének segíteni, így a csomagjaik mellé 8000 füzet, 8000 toll és ceruza is került az autójukba.

Útjuk nem volt veszélytelen, ezt jól példázza, hogy Mauritániára nem is lehetett utasbiztosítást kötniük. A legtöbb táborban fegyveres őrök vigyáztak a biztonságukra, de szerencsére komolyabb atrocitás nem érte őket. „Sze­negálban beleszaladtunk egy helyi lázadásba, a tömegen kellett átjutnunk autóval, a lázadók ütötték, verték a járművet” – emlékeztek vissza.

De a sivatagi elakadás sem maradt el, kétszer is ki kellett ásniuk magukat a homokból. A második komolyabb munkát igényelt, mindent ki kellett pakolniuk a kocsiból, ráadásul gyorsan kellett ásni, hogy ne a sivatagban érje az este őket – mesélték.

„Elég volt egyszer”

„A Szaharáról azt gondoljuk, homok, de 30 kilométerenként más arcát mutatja. Van persze a klasszikus homokos rész, van kősivatag, de kevés zöldet is találunk” – mesélték.

Hajdú László szerint elég volt egyszer ezt az utat megjárni: „Azért mentem, mert ennél biztonságosabban nem lehet eljutni Afrika közepébe. De soha többet nem mennék, elég volt egyszer látni.”

Koleszár Péternek viszont ez már a második ilyen útja volt, ő azt vallja, a Szaharán átjutni terhelő, két hét után az ember azt mondja, soha többet, de később az élmény felülkerekedik. „Annyira emberközeli az egész, hogy ezt az élményt utazási irodán keresztül nem tudod megváltani” – fogalmazott.

- ÉM-NSZR -